Délmagyar logó

2017. 01. 20. péntek - Fábián, Sebestyén -9°C | 0°C Még több cikk.

A 10 tagú családnál karácsonyfa sem lesz

Csanytelek - Karácsonyfa és ajándékok nélkül telik az ünnep a csanyteleki Fejes családnál: az utóbbi hónapokban félmilliós közmű- és hiteltartozást halmoztak föl. A két rokkantnyugdíjas szülő hét saját és egy befogadott gyermeket nevel – az anyuka szerint kevesebb utóddal sem boldogulnának könnyebben.

Csak a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak köszönhető, hogy még égnek a lámpák a csanyteleki Fejes családnál. A jótékonysági szervezet akcióján 130 ezer forintot nyertek, hogy törlesszék az áramszolgáltatóval szembeni 300 ezres tartozásukat. Ha nincs ez a pályázati lehetőség, már lekapcsolták volna náluk a villanyt. A gázszámlát és a megörökölt ház felújítására felvett hitel részleteit sem tudták fizetni, így összesen 370 ezres adósságot halmoztak föl az év végére. Hogy miből fognak törleszteni, azt még egyelőre nem tudják: mindkét szülő rokkantnyugdíjas, havi jövedelmük 190 ezer forint, ebből hét gyermekükről is gondoskodniuk kell.

– Havonta váltogatjuk, mire fordítsuk kevéske pénzünket. Az egyikben ennivalóra költünk többet, a másikban rezsire – avat be a család pénzügyeibe Fejes Ferencné Rózsa, kezében az épp szoptatásra várakozó, 4 hetes Dorina Kittivel. Ő a legkisebb, a hetedik a saját gyermekek sorában.

Nehéz feladvány. Fejesék nem tudják, miből fizetik ki a 370 ezer forintos adósságukat. Fotó: Tésik Attila
Nehéz feladvány. Fejesék nem tudják, miből fizetik ki a 370 ezer forintos adósságukat. Fotó: Tésik Attila

Négy lány és három fiú vér szerinti utód, a 20 éves Katalin viszont csak 2007-ben került hozzájuk. Ő a legnagyobb lányuk legjobb barátnője, ezért nem volt kérdés, hogy befogadják, amikor megromlott a családi háttere. Pedig nem dúskálnak a javakban. Az előszobában nincs fűtés, a szobákban pedig telt ház van: hárman-négyen alszanak egy-egy helyiségben.

– Karácsonyfát évek óta nem állítunk, nincs rávalónk. Idén az ajándékozás is elmarad, csak a helyi családsegítőtől kapnak valamilyen apróságot a gyerekek – mondja Rózsa. Arra a kérdésre, hogy nem felelőtlenség-e ilyen sanyarú körülmények közé újabb gyermeket szülni, azt feleli: volt néhány abortusza, ha nem lett volna, Dorina már a tizenharmadik utód lenne. De annyira megszenvedte ezeket a terhességmegszakításokat, hogy megfogadta, többé soha nem veteti el a magzatot. – Ha csak három gyermekünk lenne, akkor sem boldogulnánk könnyebben. Férjem beteg, folyamatos orvosi kezelés alatt áll, én meg csak napszámba tudok elmenni dolgozni nyaranta. Szeretjük a gyermekeinket, soha nem hagynánk őket az államra.

Olvasóink írták

144 hozzászólás
  • 144. Zsé 2009. december 30. 15:37
    „Egyszerűen nem értem, hogy akik a család pártját fogják, miért az államot hibáztatják azért, mert ilyen helyzetben kell élniük. És azt sem értem, hogy egyetlen képről hogy lehet leszűrni, hogy tiszta a lakás? Ráadásul gondolom nem váratlanul állított be a fénykép készítője. Ne értsen félre senki, ezzel nem azt akarom "mondani", hogy nem így van, én nem tudom, csak butaság egy képről ilyen következtetést levonni.
    Azoknak pedig, akik azt "hajtják", hogy másoknak fáj hogy valakinek sok gyereke van, meg hogy azok "helyett" szült ez a nő ennyi gyereket akik itt elítélik, hát ez akkora hülyeség, már bocsánat. Itt van a cikkben is, hogy a legkisebb gyerek sem azért született, mert annyira szerették volna, hanem azért mert az anyuka nem akart több megszakítást.
    Tény és való, hogy felnő egy gyerek kábeltv, internet, barbie baba nélkül, de az hogy azt mondja hogy évek óta nincs karácsonyfa mert nem telik rá.... A karácsony nem egy rendkívüli esemény, minden évben van, egy műfenyő pedig (igaz nem a legjobb megoldás) nem ökör árú valami, a t.scos szaloncukor pedig van vagy 250 ft. Ezzel azt akarom mondani, hogy számomra döbbenet, hogy ilyen kifogása van az anyukának.
    Mielőtt még megkapnám hogy jómódú ítélkező vagyok, egyáltalán nem így van, nem luxuskörülmények között nőttem fel, sőt. De karácsonyfa mindig volt, még ha kis ajándékkal is.”
  • 143. niemand 2009. december 29. 12:16
    „Véleményem szerint mndenki annyi gyereket vállaljon, amennyit saját zsebéből el tud tartani.
    Példa a gyerekek előtt? lehet - és + is. De félő, hogy megszokják a támogatást , még akkor is, ha tisztának látszik a lakás. Két rokkantnyugdíjas embernek meg kelene gondolni, hogy mit és kit vállal, ebben a szegény világban, vagy csak a jót elmondani. Aki tud vagy akar, akkor is segít!”
  • 142. zsoltpusztai 2009. december 28. 10:29
    „Kedves Hozzászólók

    Köszönjük a segítséget mindenkinek aki hozzájárult ahhoz, hogy a gyerekeknek egy emlékezetes karácsonyt tudtunk biztosítani.
    December 24-én eljuttattuk a felajánlott ajándékokat a családhoz.”
  • 141. AngelNo1 2009. december 28. 01:12
    „cicuska77 2009.12.24. 07:42
    "Sajnos átérzem a család helyzetét hiszen mi és ugyan abba a helyzetbe vagyunk.Nálunk már a gázt és a villanyt és kikapcsolták és úgy néz ki hogy a házat és el árverezik.Mi hatan élünk egy családba eböl 4 iskolás gyerek 120e. forintból .Én csak annyit üzenek a családnak Szeretetben gazdag békés karácsonyt és nagyon Boldog új évet!!"
    Ahhoz képest, hogy nincs áram tudsz a gép előtt ülni és netezni! :-)
    Szánalmasak vagytok! Nem sajnáltatni kéne magatokat, hanem gondolkodni! (Felelősségteljesen!)”
  • 140. KovácsPistike 2009. december 27. 23:19
    „Nagymamáimnak sok-sok gyermekei voltak (családi pótlék nem volt!) De volt munka, amiből megtudtak - ha szegényesen is - élni és becsületben, tisztességben felnevelték a gyermekeiket.”
  • 139. rigójancsi 2009. december 27. 19:11
    „Akinek nincs magas iskolai végzettsége, és valamilyen egyszerű, de hasznos, fizikailag nehéz munkát végez, pl. napszámba jár, annak törvényszerűen nyomorognia kell???
    Aki 7 gyereket vállal - vállal azok helyett, akik itt most elítélik - annak az kell, hogy legyen a büntetése, hogy leszegényedjen???
    Milyen állam az, ahol a dolgozók fizetése annyi, hogy nem lehet megélni, gyereket nevelni belőle, miközben a fizetéseket megállapító, erről döntéshelyzetben levő poitikusnak, meg akár 270 ezer Ft jut NAPJÁRA???!!!!”
  • 138. nemtudom11 2009. december 26. 17:49
    „Bocs de mikor ilyen helyzetben voltam se mobilom, se cigim, se netem sőt nekem még nagyon cipőm sem volt max pillanatragasztóval megragasztott.
    Hiszitek nem van aki önhibáján kívül kerül ilyen helyzetbe.De nekem nem volt pofám kérni se segélyt se semmit.Pont azon emberek miatt akik itt hurrognak.”
  • 137. Beth 2009. december 26. 09:28
    „Nekünk is volt olyan, hogy nem jutott a karácsonyfa alá semmi. Fát épp tudtunk venni. Mindig csak egy ajándékot kaptunk. Nem nyolcat, és kaja is volt. Ez nem a régi rendszerben, hanem a rendszerváltás utáni időkben.
    Na, mindegy, nem magyarázom, mert be vagyok szűkülve. És nem látom, hogy soknak még ennyire se futja, de azért mobilra, cigire van mindig. Ez már sajnos nem luxuscikknek minősül. Mert ez elengedhetetlen.
    Vajon miért?”
  • 136. Beth 2009. december 26. 09:18
    „134. Hidd el próbálok tenni ellene, de sajnos így neveltek.
    Ezért mondom azt, hogy a gyerek gyermekkora sorsfordító!
    Ha más lett volna, ha tudhattam volna..........

    Én tapasztaltam.”
  • 135. utazó81 2009. december 25. 19:27
    „Szeretném tudni kapott e valami segítséget ez a család”
  • 134. Hidegen 2009. december 25. 16:28
    „Egytejadóanyukának. Miért kell feltétlenül kilépned? Mióta regisztráltam folyamatosan "belépve" vagyok.:)”
  • 133. Hidegen 2009. december 25. 16:18
    „25-126. Beth nagyon szűklátókörű vagy! Sajnállak... Kifejthetném miért, de minek? Te már eldöntötted. Eleve, gondolkodás nélkül.”
  • 132. nemtudom11 2009. december 25. 16:16
    „1000ft volt?? hmm elvonatkoztatva a családtól akikről itt beszélünk.1000ft sem telik sok helyen fára.Két gyerekem van , két munkahelyen dolgoztam , és egyedül neveltem fel őket mert egyik apa sem volt méltó a gyerekekhez.Nem is fizettek egy fillért se. a régi rendszerbe szültem őket biztos munkahely és eszembe se jutott hogy lehetséges az hogy nem tudok megvenni nekik valamit(az észerűség korlátain belül)- jött az új szép rendszer.. két munkahely mellett se ment igazán a dolog.Volt hogy nem volt karácsonyra semmi.... Ha a mostani helyzetet nézem sok helyen nincs 1000ft....
    Még mielőtt valaki a szegénységet össze keverné a tanulatlansággal.Mind két fiam iskolázott. érettségizett és szak munkás lett!
    Sajnos hiába mert munkája így is csak az egyiknek van.”
  • 131. egytejadóanyuka 2009. december 25. 14:46
    „Amúgy meg mi a 14 hónapos fiam miatt kis fát vettünk idén és a komód tetejére tettük, hogy ne érje el. 1000 ft volt...”
  • 130. egytejadóanyuka 2009. december 25. 14:41
    „leeannlarue: Azt én is megtaláltam, de hiába kattintok rá egyszerűen nem lép ki. Az adatmódosítás rész sem működik! 2 napja be vagyok már ide jelentkezve! Hogy léphetek ki?”
  • 129. valakiiii 2009. december 25. 11:55
    „ha "norvég vendégmunkásokról" lenne szó -az mszp rögtön jajajaj segítsünk nekik milliós átképzések, 75e ft 3 órás közmunka, ingyen kaja, tankönyv stb. csak a magyart nem segíti ez a sz....t kormány.
    sajnálom őket!!! szívesen nekik adnám az adómat, nem a bajnai klikknek.”
  • 128. crisstyle 2009. december 24. 23:11
    „Azért a tisztelt Bíró Dániel megkérdezhette volna a csanyteleki Családsegítőt és az Önkormányzatot is (a "hallgattassék meg a másik fél is" szabály alap dolog az újságírásban, nemde?), hogy már mennyit segítettek ezen a családon! Felháborító, hogy ez a felelőtlenül költekező és felelőtlenül sok gyereket vállaló "anyuka" még ott kuncsorog adományért karácsony előtt!”
  • 127. utazó81 2009. december 24. 21:27
    „vmagdi
    Nem ismerem és nem is pártolom ezeket a hozzászólókat,mert nagyon sok meggondolatlan,de netezni nem csak otthonról lehet.Az Én netemet is használja egy szomszédom gyereke akinek a tanulásban sokat segit a számítógép,de az Ő Anyukája nemtudná fizetni az internetet.”
  • 126. KovácsPistike 2009. december 24. 18:06
    „Áldott és békés karácsonyt kívánok.
    Azoknak is, akiknek valamiért fáj, hogy másoknak sok gyermeke van.
    Minden megszületett gyermek öröm egy családban.”
  • 125. Beth 2009. december 24. 12:39
    „Azt még hozzáfűzném: az állandó pénztelenség nem tesz jót a gyereknek. Mindig csak a vágyakozás.
    Nincsenek közös családi kirándulások , rokonlátogatások, így sok mindenből kimaradnak...
    Nem mondom, hogy dőzsöljenek minden földi jóban, lehet azt mondani egy gyereknek, hogy ezt most nem veszem meg neked.
    Állandóan azt hallja: nincs rá pénz...”
144 hozzászólás
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egyetlen piaca lesz csak Csongrádnak

Felszámolják Csongrádon a Petőfi utcai piacteret, így jövőre csak a piroskavárosi elárusítóhely marad a városban. Tovább olvasom