Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

A 14 éves Leirer Aliz íróként még szégyellős

A Nagy Könyv ezres listáján a 355. helyre tornázta föl magát Leirer Aliz Lilla titkos naplója című könyve, amely tavaly jelent meg a Szabadföld Kiadó gondozásában. A tizennégy éves csongrádi lány műve felkeltette korosztályának érdeklődését, Aliz pedig, amikor csak teheti, író-olvasó találkozókra jár, és töri a fejét a jövőn, mert a napló folytatásával már elkészült.
Leirer Aliz már befejezte tavaly megjelent könyvének folytatását, de Lilla újabb naplója még kiadóra vár Fotó: Bíró Dániel
Alig hitt a szemének Leirer Aliz édesanyja, amikor nemrégiben lánya nevével találkozott egy internetes olvasói fórumon. Az örömteli, s egyben felejthetetlen pillanat annak volt köszönhető, hogy Aliz tavaly megjelent regénye felkerült a Nagy Könyv ezres listájára, és annak első felébe, a 355. helyre tornázta fel magát a hazai olvasóközönség szavazatai alapján. A Szabadföld Kiadó gondozásában megjelent mű kétezer példányának zöme a tavalyi könyvhét óta gazdára talált, a raktáron maradt pár száz kötet sorsa viszont a kiadón belüli tulajdonosváltás miatt kérdésessé vált.

– Az volt az álma, hogy a neve egyszer szerepeljen egy könyvborítón – árulta el lánya féltett titkát Leirer Tiborné. Az édesanya szerint ezt a vágyát már hatványozottan túlszárnyalta Aliz, hiszen akár a nagy szerzőket, lányát is folyamatosan író-olvasó találkozókra hívják az ország különböző iskoláiból és könyvtáraiból. Ilyenkor felkerekednek, költség és tiszteletdíj nem számít, csak azok a kíváncsian ragyogó szemek és érdeklődő tekintetek, amelyek visszaigazolják, hogy Aliz nem hiába ír már ötéves kora óta, és nem hiába született meg Lilla titkos naplója 2003-ban.

– Már elkészült a folytatás, de még nem adom ki a kezeim közül, mert többször el kell olvasnom – mondta lapunknak Aliz. A csongrádi bakfis az alkotás során nem kér sem segítséget, sem tanácsot hozzátartozóitól, sőt betekintést sem enged a munkafolyamatba, mivel szerzőként meglehetősen szégyellős. Szemérmessége addig tart, amíg az eső karaktertől az utolsóig kész nincs a mű. Egyébiránt nála az írás „kedvfüggő". – Van úgy, hogy hetekig hozzá sem nyúlok a billentyűzethez, máskor meg egy nap alatt hatvan oldalt írok le anélkül, hogy elfáradnék – tette hozzá.

Suli után, ha nem számítógépe előtt fantáziál, papír fölé görnyed és rajzol, mert a divattervezés is kellemes kikapcsolódást jelent számára. Nem csinálhatja azt sem rosszul, mert a könyvét végül saját rajzaival illusztrálta a kiadó. Ha pedig irodalmi feltöltődésre vágyik, előkerülnek J. Wilson könyvei, no meg Móricz Zsigmond Árvácskája, amit egy iskolai feladat elkészítése során kedvelt meg, és azóta is nap mint nap újraolvassa a megható történetet.

Lilla következő naplójáról elárulta, benne a nyár eseményei vannak terítéken, és ebbe természetesen beletartoznak a fiúk és a bulik is. Azt még nem tudni, hol jelenik meg, de a szülők hamarosan ismét körbejárják a hazai kiadókat, hátha akad megint egy segítőkész szerkesztő. Addig azonban Aliz törheti a fejét, hogy belefogjon-e egy újabb naplóba, vagy a regényírás más vizeire evezve játsszon a szavakkal a jövőben.

Olvasóink írták

  • 1. Ni×ta 2008. szeptember 30. 15:35
    „Én épp most olvasom,és nekem nagyon teszik a Lilla titkos naplója! Nagyon érdekes!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrádon zárult a fürdőpartytúra

Jól szórakoztak, és számtalan nyereménnyel gazdagodtak lapunk olvasói, akik részt vettek a nyár… Tovább olvasom