Délmagyar logó

2017. 03. 29. szerda - Auguszta 4°C | 21°C Még több cikk.

A Csongrádbor nem megy a fesztiválra

Három helyi pincészet termékei mellett tokaji és villányi borok mutatkoznak be hét végén a tizedik csongrádi borfesztiválon, ahol idén sajtot és pálinkát is kóstolhatnak majd az érdeklődők. A rendezvényen nem vesz részt a Csongrádbor Kft. A legnagyobb csongrádi pincészet ugyanis inkább Szlovákiában kínálgatja termékeit. A borutcát idén is a Dob utcában rendezik be.
Szombattól kilenc nádpavilonhoz várják a borbarátokat Csongrádon, ahol tizedik alkalommal rendezik meg a borfesztivált. A szervező művelődési központ vezetőjétől megtudtuk, három helyi pincészet mellett tokaji és villányi borokkal ismerkedhetnek majd az érdeklődők. A hazai ízeket Gulyás Ferenc pincészete, a bokrosi Rubin Borház, valamint az Ungerbauer családi pincészet képviseli majd, Baranyából a Polgár pince, Hegyaljáról pedig a Tokaj Kincse Bt. hozza el termékeit. Kovács Lászlóné elmondta, máshonnan is jöttek volna bortermelők, de mivel nem férnének el többen a borutcában, maradt a meghívásos rendszer. Így egészül ki az itókakínálat a pálinkával, amit a Zwack Unicum Zrt. és Várda Drink szolgáltat majd, de sajtot és biotermékeket is kóstolhatnak hét végén a csongrádiak.

Bor, zene, mese

A pénteken kezdődő tizedik csongrádi borfesztivál első napján szakmai fórumokon vehetnek részt az érdeklődők. Szombaton 14 órától várják a vendégeket a borutcába, ahol látványpékség is lesz. Este népzenei koncert és az Unisex együttes fellépése szerepel a programban, amit utcabál zár. Vasárnap lengyel, szlovák, magyar kórusok és zenekarok lépnek fel a borutca színpadán, hétfőn délután pedig zenés mesejátékra várják a gyerekeket. A részletes program a csongrad.hu-n megtekinthető. 
A borutcát idén is az árnyas Dob utcában rendezik be a szervezők. Korábban megfogalmazódtak olyan vélemények, hogy méreteiből és hangulatából adódóan a Szentháromság téri park megfelelőbb lenne a borfesztivál helyszínének, mégsem költözik a rendezvény. Kovács Lászlóné szerint a hagyomány mellett az is a Dob utca mellett szól, hogy itt épült fel 2000-ben az a kemencés kert, amely a borfesztivállal egy időben megrendezett kenyérünnep helyszíne, továbbá itt az összes szükséges infrastruktúra rendelkezésre áll.

A borfesztiválon nem lesz ott a kiállítók között a Csongrádbor Kft. A település legnagyobb pincészetének ügyvezetője, Pálfi György lapunk érdeklődésére elmondta: pusztán üzleti megfontolásból döntöttek úgy, hogy az otthoni helyett egy szlovákiai rendezvényen képviseltetik magukat. Ott ugyanis több csongrádi bor fogy, mint helyben.


Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lángolt az aszfalt Csongrádon

Motorosok verték föl Csongrád csendjét a hét végén: a Tisza-parti városban tizenharmadik alkalommal… Tovább olvasom