Délmagyar logó

2017. 04. 28. péntek - Valéria 14°C | 23°C Még több cikk.

A csongrádi elkerülő előny lesz a szentesieknek is

Csongrád - A csongrádi elkerülő út megépítésével és a 451-es út Kiskunfélegyházáig tartó szakaszának felújításával rövidül a menetidő: a szentesiek néhány perccel hamarabb érnek fel a fővárosba vezető sztrádára.
Szentes és Csongrád közös érdeke a 451-es út felújítása és az északi várost elkerülő út megépítése. A kormány döntése szerint három milliárd forintot szán a Csongrádot elkerülő út megépítésére, a beruházás leghamarabb 2009-ben valósul meg. Két év múlva már biztosan örülhetnek a megye névadó városának lakói, hiszen a a központban sokkal kisebb lesz a forgalom.

A szentesiek számára az elkerülő út azért jelent előnyt, mert azon közelítve a sztrádához rövidül a menetidő: Csongrád belvárosában nem kell a forgalom körülményei miatt lassítani. Ezzel egy időben a csongrádi és a szentesi városvezetés közösen képviseli a szentesiek érdekeit is, hiszen a várost elkerülő út körforgalmi csomópontjától a 451-es útnak egészen az autópálya Kiskunfélegyházánál lévő csatlakozásáig tervezik felújíttatni a burkolatot.

Füzi Zoltántól megtudtuk, hogy elsősorban nyomvájúk megszüntetéséről van szó. 2004 óta folyamatosan javítgatják az utat, de minden jel szerint kell még rá költeni. A közútkezelő munkatársainak reményei szerint még idén nyár végén hozzákezdhetnek a munkához. Állami pénzből valósul majd meg a beruházás, melynek költségét a szakértők szerint üzleti szempontból előre nem tanácsos megállapítani: a közbeszerzési eljárásban kiderülhet, hogy az ajánlattevők a kimondott árhoz képest másfélszer annyit kérnek... Egy köbméter aszfalt ára így is 40-50 ezer forint között mozog, ebből a mennyiségből pedig nem egészen két méter utat lehet építeni.

Korábban lehetett hallani arról, tervezik az út szélesítését is annak érdekében, hogy 11,5 tonnás teherautók számára is megfelelő legyen, ezt azonban cáfolták a közútkezelőnél. A javítás és az építés révén néhány perccel rövidebb lesz a menetidő, a sebessséghatárok betartásával a 42 km-es utat félóra alatt meg lehet tenni.

Délmagyarország / Délvilág hírek Keresse a témát a holnapi Délmagyarországban és Délvilágban is!
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Minden rablót elkaptak a csongrádi rendőrök

Csongrád - Nyomozás eredményességi szempontból az elmúlt öt évet figyelembe véve tavaly teljesített legjobban a csongrádi rendőrkapitányság állománya. Tovább olvasom