Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 15°C Még több cikk.

A csongrádi Mészárosék házát tönkretette a Tisza

Félmilliós ígéret beteljesülésére vár Mészáros János és élettársa, aki az árvíz miatt volt kénytelen elhagyni az Öregszőlőkben épült házát. A férfi pár hete ötszázezer forintért felajánlotta lakhatatlan ingatlanát a városnak, a polgármester reálisnak is tartotta az összeget, de jelezte, fizetni csak később tud – a kormánydöntés után.
Albérlet helyett saját otthont szeretnének Mészárosék, akiknek a házát lakhatatlanná tette a tiszai árvíz. Fotó: Bíró Dániel
Albérlet helyett saját otthonukban szeretnék élni mindennapjaikat a csongrádi Mészárosék, akiknek a házát hat éven belül kétszer is eláztatta a Tisza, pedig a mentett oldalon épült. A kilencvenes években vásárolt, azóta toldozott-foltozott tanya először 2000-ben sínylette meg a magas vizet. Akkor az önkormányzattól kapott ezer téglával megerősítették az alapokat. Véglegesen idén, a húsvétot követő napon pecsételődött meg házuk sorsa: az aljzatbetonon keresztül tört magának utat a víz, a buzgár fél méter magasan eláztatta a falakat, csak néhány bútorukat sikerült megmenteni.

Három hétig a kertben felállított sátorban töltötték az éjszakákat, onnan pedig szomszédjuk tanyájára költöztek, ahol a házigazdával együtt egy nyolc négyzetméteres szobában húzták meg magukat. A szűk helyiségben két hétig maradtak, utána egy csongrádi albérletbe költöztek, amiért havonta 14 ezer forintot fizetnek. Azt remélik, nem sokáig.

Mészárosék abban bíznak, hamar meglesz a kormánydöntés a károsultak kifizetéséről. Fotó: Bíró Dániel
– A hónap elején félmilliós vételárban egyeztem meg a polgármesterrel, aki azt ígérte, pár héten belül megkaphatjuk az összeget, amit ha sikerülne megtoldanunk, egy olcsó városi házat vehetnénk – mondta Mészáros János, aki rokkant élettársával havi 60 ezer forintból próbálja megspórolni a napi betevőt. Hozzáteszi, nemcsak a bérlemény költségei, hanem az Öregszőlőkben hagyott jószágok miatt is sürgős lenne számukra az ügy rendezése.

– Csak a kormánydöntés után tudunk fizetni – utalt az önkormányzat által benyújtott százmilliós kártérítési igényre a polgármester. Bedő Tamás reméli, hogy a pénzeket mihamarabb kifizetik, de konkrét időpontról nem tudott beszámolni. Szerinte nyáron biztosan, de leghamarabb júliusban sor kerülhet erre. Arra a felvetésre, miszerint a polgármesteri keretéből megelőlegezhetné a félmilliós összeget, határozott nemmel válaszolt. Bedő magyarázatként hozzáfűzte, egymilliós keretének kétharmada már elment rendezvények támogatására, a fennmaradó részből tehát nem tudnák kifizetni a teljes vételárat. Emellett azt is fontosnak tartotta közölni, hogy ha előre teljesítenék a kárigényeket, nekik az állam nem térítené meg az összeget, ezért Mészároséknak és a többi károsultnak is meg kell várnia a döntést.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Októberre készül el a csongrádi fogyatékosotthon

Szeptember helyett várhatóan októberre készül el Csongrádon az új fogyatékos- otthon, amit a megyei… Tovább olvasom