Délmagyar logó

2017. 04. 29. szombat - Péter 7°C | 22°C Még több cikk.

A legnagyobb magyartól a bokrosi kopjafáig

Amikor 2000-ben a tömörkényi községháza előtt felavatták a legnagyobb magyar, Széchenyi István mellszobrát, többen kérdezték a vendégek közül: ki ez a Losonczi János? Ő faragta az október 23-án Bokroson felavatott ötvenhatos kopjafát is.
Losonczi János akkor érzi jól magát, amikor kezébe veheti a fát Fotó: Bálint Gyula György
A tömörkényi tanyavilágból indult Losonczi János kőműves szakmát tanult, de a földtől sohasem szakadt el – ma is gazdálkodik, állatokat tart, kétkezi munkával keresi meg a kenyérre való családjának. Szerencséje van, mert felesége, Marika nem ellenzi faragószenvedélyét.

Losonczi János azt mondja, hogy nem a tömörkényi Széchenyi-szobrára figyeltek föl, hanem egy talicskás emberre (amely Csongrád felé félúton található), amivel a fővárosban mutatkozott be, az Amator Artium képzőművészeti kiállításon. Losonczi faragott figurái a nehéz, sanyarú életéből, a letűnt múltból lépnek elő.

– Nekem nem volt rendes cipőm gyerekkoromban, de megtanultam sakkozni, s ezáltal gondolkodni. Sose felejtem el, hogy Szentesre kölcsönkapott cipőben mentem a tanítómmal sakkozni – mesélt gyermekkoráról a tömörkényi férfi. Elmondta, hogy amikor farag, rendkívül élesen, sokszor sajgón jönnek elő az élményei. Egy színésztől hallotta azt, hogy „emlékezzünk mindig a rosszra, hogy a jobbat meg tudjuk becsülni."

Egy-egy faszobor elkészítése
Tárlat a megyeházán

Nemrégiben Ami bennünk él... címmel az Amator Artium 2005 országos képzőművészeti kiállítás megyei díjazottjainak – köztük Losonczi János fafaragó – munkáiból nyílt kiállítás a megyeházán.  
időigényes munka. A férfi elmondta, akkor érzi jól magát, amikor kezébe veheti a fát. A bokrosi kopjafa megfaragására a helyi iskola igazgatója és a művelődési ház vezetője kérte fel. Megjegyezte, annak jobban örül, ha valaki azt mondja az alkotására, hogy „Jani, ez szép", mintha ötezer forintot nyomna a kezébe. Losonczi Jánosnak elmondása szerint mintegy száz alkotása van tömörkényi otthonában.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bedő Tamást is leteremtik Csongrád honlapján

A polgármester időnként, az országgyűlési képviselő és a helyi ellenzék vezetője szinte egyáltalán… Tovább olvasom