Délmagyar logó

2017. 07. 25. kedd - Kristóf, Jakab 19°C | 29°C Még több cikk.

A MÁV-nál sem tudják, mi lesz a csongrádi állomással

A csongrádiakat jó ideje foglalkoztatja a Kiskunfélegyházát és Szentest összekötő vasútvonal jövője. A kiszivárgott hírek között rendszeresen szerepel, hogy megszüntetik a félegyházi vonalat, amelyen a csongrádi az egyik legfontosabb állomás.
A Kiskunfélegyháza–Szentes közötti, 147-es mellékvonal – amelynek egyik legfontosabb állomása a csongrádi – megszüntetéséről több internetes portálon lehet olvasni. Noha hivatalosan még senki sem erősítette meg ezt az információt, Csongrádon sokan beszélnek arról, hogy vége lesz itt a vonatközlekedésnek.

Bernáth István forgalmista munkáját mindössze két váltókezelő segíti, de mindannyian egyetértenek abban, hogy láttak már szebb időket. A vasutasok szerint úgy alakultak a gazdasági szabályzók, hogy elhaljon a vasút.

Megkérdeztük a vasúttársaság sajtóreferensét arról, megszűnik-e a 147-es vonal. Kavalecz Imre elektronikus levélben a következő választ küldte: „A közösségi közlekedés reformja – a márciusi szolgáltatóváltás tapasztalatainak kiértékelés után – folytatódik. Ebben a folyamatban a következő jelentős lépés az önálló személyszállító vállalat, a MÁV–Start Zrt. megalakulása lesz. A vasúttársaság feladata az, hogy az állam által megrendelt szolgáltatásokat a lehető leghatékonyabban, az utasok lehető legnagyobb megelégedésére lássa el." Kavalecz Imre telefonban azt mondta, hogy a reform folytatásáról, a következő lépésekről a gazdasági minisztériumban döntenek majd az év második felében.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Remélik, idén nem tűnik el a csongrádi homokpad

Teljes hosszúságában látható a homokpad a csongrádi Körös-torokban: turisztikai szempontból ez az a… Tovább olvasom