Délmagyar logó

2018. 11. 18. vasárnap - Jenő 0°C | 7°C Még több cikk.

A rák ritka fajtájával küzd a csongrádi egykori kajakos - több mint 800 ezer forintot gyűjtöttek össze a jóakarók

Egykori sporttársak, barátok és ismeretlenek jóakarók gyűjtöttek pénzt sárkányhajózással és rövidtávú futással az Európa-bajnok Tóth Róbert támogatására Csongrádon. A sportdélután sikere minden várakozást felülmúlt, több mint nyolcszázezer forintot jött össze.
Mint arról már korábban beszámoltunk, a Kis-Tisza Vízi-Sport Egyesület szervezett jótékonysági sportdélutánt Tóth Róbert javára. A csongrádi származású egykori kajakos a rák egyik ritka fajtájával küzd, a gyógykezeléséhez pedig komoly anyagi segítségre van szüksége.

Szombaton délután sárkányhajózásban, este pedig futásban mérhették össze az erejüket a résztvevők, de a végeredmény teljesen másodlagos volt. A fő cél, az adakozás, maximálisan teljesült, a résztvevők tizenhárom sárkányhajót töltöttek meg és több mint százhúsz futó állt rajthoz. Nemcsak Csongrád és a környék mozdult meg, érkeztek barátok, támogatók Budapestről, Szegedről, Deszkről, Kiskunfélegyházáról és Békésszentandrásról is, így a nevezési díjakból és egyéb felajánlásokból több mint nyolcszázezer forintot adtak össze Robi gyógyulásáért.

Kakuszi Gyöngyi adja át a felajánlásokat rejtő dobozt tóth Róbertnek és feleségének. Csaknem 830 ezer forint gyűlt össze. Fotók: Majzik Attila

Az összegyűlt összeget, 829515 forintot, a szervezők nevében Kakuszi Gyöngyi, valamint Cseri Gábor, Csongrád alpolgármestere adta át Tóth Róbertnek. – Nagyon jól esik, hogy ennyien támogatnak és segítenek, barátok és ismeretlenek is. Hihetetlen érzés, hogy ilyen sokan összefogtak, különösen jó érzés, hogy itthon Csongrádon is segítenek. – osztotta meg velünk érzéseit Tóth Róbert.

Több mint százhúszan futottak este Robiért. A végén neki szólt a taps és az éljenzés.

Robi a betegsége ellenére igyekszik teljes életet élni, dolgozik, edz, sőt, lapunknak azt is elárulta, hogy tervezi a visszatérést a kajaksportba. – Nem szabad feladni, folytatni kell az életet, a munkát, a sportot. Ha feladod a küzdelmet, akkor vége. Elsősorban szeretnék minél hamarabb meggyógyulni, aztán az is lehet, hogy megpróbálok visszatérni kajakban egy sprintszámban. Erős a magyar mezőny, de ha edz az ember, akkor oda lehet érni – vázolta a jövőt Robi.

A volt sportoló a kezeléseit Stuttgartban veszi fel, majd Darmstadtban műtik meg.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Újra benzingőzben fürdik Csongrád, felvonultak a motorosok - óriásgaléria

Újra benzingőzben fürdik Csongrád, felvonultak a motorosok - óriásgaléria
Huszonharmadszor rendeznek motoros találkozót a városban. Tovább olvasom