Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Állami gondozott volt – családapa lett

Ha a szüleim nevelnek fel, ma nem lenne se szakmám, se munkám, se családom – mondja Tolnai Attila, aki annak idején a harmadik születésnapját már intézetben ünnepelte. A csanyteleki fiatalember 1989-ben került nevelőszülőkhöz, és a tőlük kapott útravaló meghatározta további életét. Ma kedvese, gyermeke, háza és rengeteg terve van.
Tolnaiék már biztosak abban, hogy gyermekük nem kerülhet olyan helyzetbe, mint egykor a családfő. Fotó: Bíró Dániel
Négyen voltak testvérek Attiláék, amikor őt két és fél éves korában állami gondozásba adták. Az okokról, a szüleivel tartott kapcsolatról nem szívesen beszél, de azt azért kiszámolja, hogy ma már heten vannak, fivérek és nővérek együtt, akiket egy anya hozott a világra. Az intézetben eltöltött időszakról vannak ugyan homályos emlékei, de az sokkal jobban megragadt fejében, hogy 1989-ben került nevelőszülőkhöz, Csanytelekre. Úgy mondja tollba a Papa, Kancsár Mihály nevét, mintha verset szavalna, csillogó szemmel.

– A Papa is állami gondozott volt, vitte valamire, és bennünket is arra sarkalt, hogy mindenekelőtt a tisztességes utat járjuk – avat be a családi filozófiába Attila. – Nem voltam mintagyerek, meg is kaptam a jussomat, ha rosszalkodtam, és ennek a szigorú neveltetésnek köszönhetem, hogy most itt tartok. Ha igazi szüleim neveltek volna fel, nem lenne se szakmám, se munkám, se családom. Ezért is érzem úgy, nem mindegy, hova kerül, hova születik egy gyermek. A magunk részéről foggal-körömmel küzdünk azért, hogy a mi Danink ne kerüljön olyan helyzetbe, amilyenbe én kényszerültem. Mert minden törődés és szeretet ellenére nehéz eldönteni, hová is tartozol igazán, és ez a legnehezebb az egészben – mondja az ifjú apuka.

A családalapítás, melynek gyümölcse a hét hónapos Dániel, két évvel ezelőtt, egy szilveszteri bulin kezdődött. Sem Évi, a ma húszéves mennyasszony, sem Attila nem akart elmenni a baráti összejövetelre, végül a cimboráknak sikerült elcsábítania a tinédzsereket.

Megismerkedésükkor a tényeket elbagatellizálva nevettek egymás családi hátterén, szóba sem merült, hogy a fiatal lovagnak saját háza van, amit az otthonteremtési támogatásból vásárolt. Attilának eszébe sem jutott arról álmodozni, hogy a városba költözzön, ezért egyszeri, alig több mint egymilliós apanázsát Csanyteleken fektette be. Fél év múlva már összeköltöztek, és azon tüsténkedtek, minél otthonosabb legyen másfél szobás házuk. Mai terveik között szerepel, hogy összeházasodnak, idővel lánytestvére is legyen kisfiuknak, jó lenne egy kis asztalosműhely a ház sarkába, és a kutyatenyésztésbe is belefognának, ha már minden feltétel adott lesz.

Amikor az idáig vezető út buktatóiról, az előítéletekről kérdezem Attilát, elárulja: akadtak emberek, akik érzékeltették vele, felemlegették neki, hogy állami gondozott, de ő sohasem reagált a rosszindulatra. Inkább a Papa tanácsára hallgatott, és nem bánta meg.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Licsicsányi Istvánt lovaggá ütik

A magyar kultúra lovagjává ütik Licsicsányi István nyugalmazott honvéd alezredest, csongrádi… Tovább olvasom