Délmagyar logó

2018. 09. 25. kedd - Eufrozina, Kende 8°C | 16°C Még több cikk.

Áprilistól 44 napig gondozzák a befogott ebeket Csongrádon

Jó és rossz fordulatot is hozott Csongrádon a március eleji kutyamentő akció. Az állatvédők szerint örömteli, hogy áprilistól 14 helyett 44 napig gondozzák a befogott ebeket, hetente meg is hirdetik a kutyákat, az aktivisták pedig bármikor bejárhatnak a gyepmesteri telepre. Ugyanakkor – még ha a város legdrágább albérlete is volt – a szolgálati lakást el kell hagynia annak a háromgyermekes családnak, amely eddig az állatokat gondozta. Egyelőre nincs hova menniük.
Nem maradt következmények nélkül az a csongrádi kutyamentő akció, amiről lapunk is beszámolt március elején. A helyi állatvédők három, a gyepmesteri telepen őrzött kutyát akartak kiszabadítani, de végül – a rendőrség, a polgármester és egy állatorvos jelenlétében – csak az egyiket vihették magukkal. A rendhagyó szabadításra azért került sor, mert az aktivisták olyan információhoz jutottak, hogy a befogott ebek nem kaptak enni a telepen. Akkor a Bedő Tamás polgármester azt mondta lapunknak, hogy mihamarabb kivizsgálják a telepen történt szabálytalanságokat, egyúttal jelezte, elérkezettnek látja az időt, hogy a gyepmesteri telep működtetésében változás álljon be.

– Időközben sikerült dűlőre jutni, így az üzemeltető és az állatvédők egyetértésével megállapodtunk, hogy az előírt 14 napos megfigyelés után további 30 napig gondozzák áprilistól a befogott kutyákat – nyilatkozta lapunknak a polgármester. Hozzátette: az is egyezség részét képezi, hogy a telepen őrzött állatokat hetente meghirdetik a helyi elektronikus sajtóban, továbbá az állatvédők bejárhatnak a gyepmesteri telepre. Az üzemeltetés esetleges későbbi módosításáról a tapasztalatok birtokában döntenek, Szólik Attilának ugyanis 2008 végéig szerződése van a telep működtetésére.

Ha kell, aláírást gyűjtenek

A csongrádi állatvédők egyelőre kivárnak, de ha nem javul jelentősen a gyepmesteri telep működése, aláírásgyűjtésbe kezdenek – tudtuk meg vezetőjüktől. Lengyel Katalin elmondta: kezdeményezésük célja, hogy – ha kell – a lakosság népszavazáson döntse el, átadják-e a sintértelep üzemeltetését nekik, a Csongrádi Fauna Állatvédő és Állatmentő Egyesületnek, az állatvédők bevonására ugyanis számos példa van a megyében. A szervezet menhelyén napokon belül elkészül az első kennel, és a felajánlásoknak köszönhetően jól ellátták őket táppal és kutyaházzal.

– A március eleje óta sokat változott a helyzet, azóta reggel és este is kapnak tápot meg vizet az ebek – mondta lapunknak Zsingellér Erzsébet, aki korábban és most sem kívánta megerősíteni, illetve cáfolni azon információinkat, hogy – tiltott módon – disznót és birkát is tartott a gyepmester a telepen, később pedig ezeket emberi fogyasztásra eladta.

A háromgyermekes főállású anya október óta dolgozott a telepen, de a mentőakció után utat mutatott nekik a sintér, ezért a hét végéig költözniük kell, de hogy hová, azt még nem tudják. Az asszony szerint mondvacsinált indokokra hivatkozva küldték el őket a szolgálati lakásból, amely nem mellesleg feltehetően Csongrád legdrágább albérlete volt, hiszen a gondozói munka elvégzésén felül havi 17 ezer forint bérleti díjat voltak kötelesek fizetni a telepet üzemeltető vállalkozónak, aki egyébként évi 3,5 millió forintot kap a várostól feladatai elvégzésére. Az öttagú família – amelynek családfője rokkantnyugdíjas – mindössze havi százezer forintból él, és remélik, napokon belül rendeződik lakhatási problémájuk.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Negyven fellépője lesz a Körös-toroki napoknak

Deák Bill Gyula, Csonka Pici, Bódi Guszti és a Pokolgép is koncertet ad az augusztusi Körös-toroki… Tovább olvasom