Délmagyar logó

2018. 09. 21. péntek - Máté, Mirella 14°C | 28°C Még több cikk.

Aszfaltozásra készülnek a torokban

A Körös-torokban aszfaltozásra készülnek, és a jövőben is az úthálózatot fejlesztené a csongrádi önkormányzat. Valamit valóban kezdeni kell az üdülőövezettel, mert az itteniek szerint az árvizekben megázott nyaralók ki- és eladhatatlanok, az utóbbi években kevesebb volt a vendég és a nyitva tartó vendéglátó.
Útépítésre készülnek a Körös-torokban. Az önkormányzat milliókat költene az üdülőterületre. Fotó: Bíró Dániel
Kis lépésekben fejleszti Csongrád Körös-toroki üdülőterületét. Az első lépés a part menti sétány és a hátsó szervizút tavalyi megépítése volt. Emellett bővítették a szociális blokkokat, és ehhez a beruházáshoz tartozott még egy szennyvíz-főnyomóvezeték lefektetése is. Idén megépült a sétány szezonálisan használható közvilágítása, a csapadékvíz-elvezető hálózat, a napokban pedig aszfaltozni fognak a körforgalomtól balra eső részen, így – az időjárástól függetlenül – a gát tövében fekvő üdülők is könnyen megközelíthetők lesznek, és folyik a kemping faházainak felújítása is. Minderre 2005-ben mintegy 60 millió forintot fordítottak, az idei beruházások pedig 35 millióba kerülnek.

További milliókat befektetne 2007-ben is a Körös-torokba az önkormányzat, konkrét feladatterv azonban még nem készült. A hangjukat alig hallató üdülőtulajdonosok és városvezetés véleménye abban megegyezik, hogy az úthálózat további fejlesztése elengedhetetlen, ugyanakkor ennek ütemezése kérdéses. Csongrád ugyanis – mint Bedő Tamás polgármestertől megtudtuk – leginkább pályázati forrásokból fedezné az aszfaltozásokat, a munkákat pedig többéves periódusra bontaná le. Ha támogatást nem lehet rá nyerni, csak az üdülőterületről származó bevételek maradnak erre a célra, az a pár milliós összeg viszont szűk mozgásteret biztosítana a fejlesztés előkészítőinek, vagyis megfeneklene az érdemi modernizáció.
Azt, hogy mindez mennyiben érintené az üdülőterület jövőjét, nem tudni.

A Körös-torok népszerűsége csökkent az utóbbi években. Az ezredforduló nagy árvizei után az idei két árhullám még inkább elvette a kedvét az üdülőtulajdonosoknak, akiknek fele rá se nézett elázott nyaralójára. Fel sem mérték a károkat, nem hogy felújításba fogtak volna. Az árterületen fekvő ingatlanok ki- és eladhatatlanok, új építését pedig a törvények nem engedélyezik. A vendéglátás terén sincsenek már olyan eredmények, mint tíz évvel ezelőtt. A büfék idén – akárcsak tavaly – csupán néhány hétre nyitottak ki, legtöbbjük akkor is csak hét végére, vendégeiket pedig a cudar időjárás és a magas vízállás riasztotta el a Körös-toroktól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Harmincmilliót adnak a halászházakért

A csongrádi önkormányzat visszavásárolná a vendégfogadásra használt belvárosi házait. A nyolc… Tovább olvasom