Délmagyar logó

2017. 12. 14. csütörtök - Szilárda -1°C | 9°C Még több cikk.

Az év családja Csongrádon: Sinegerék

Csongrád - A nyolcgyermekes Sinegeréket választotta a helyi képviselő-testület az év családjának. A kitüntető címet a csütörtöki testületi ülésen adják át. Sineger Attila és felesége, Kriszta is nagycsaládban akart élni, de nem tervezték meg, hány gyermeket akarnak.
Tízen ülnek le a vasárnapi ebédhez a csongrádi képviselő-testület által az év családjának választott Sineger családban. Sineger Attila (42), a Tisza Volán személyszállítási értékesítési igazgatója és felesége, a jelenleg gyesen lévő Sinegerné Horváth Krisztina (40) ugyanis nyolc gyermeket nevel. Máté, a legnagyobb fiuk 18 éves, a jelenleg éppen kórházban gyógyuló Márta 17. A többiek, születési sorrendben: Anna (15), Dániel (13), Gábor (11), Attila (8), Simon (6), Ágoston (2 és fél). A sok gyerek körül persze sok a tennivaló is.

– Amikor annak idején összeházasodtunk, nem mérnöki pontossággal terveztük a majdani gyerekeink számát, csak azt tudtuk, hogy nagycsaládban szeretnénk élni – mondta a családfő, akinek egy testvére van. Felesége, Krisztina hozzátette: neki három lánytestvére van, hozzászokott odahaza is a népes családhoz. Ráadásul nővéréék is hét gyermeket nevelnek, egyik húgánál pedig öt, a másiknál egy gyermek van a családban. A szülők úgy tartják, manapság a gyerekek számától függetlenül elismerést érdemel minden család, amely személyes áldozatvállalással gyermekeit a legjobb tehetsége szerint neveli és készíti fel az önálló életre.

Együtt a népes család. Csak a legnagyobb lány hiányzik: ő kórházban gyógyul. A szerző felvétele
Együtt a népes család. Csak a legnagyobb lány hiányzik: ő kórházban gyógyul.
A szerző felvétele

Sinegerék reggelei és estéi a legmozgalmasabbak, bár a nagyobb gyerekek már önállóan indulnak iskolába. A végzős batsányis Máté csukja be maga után leghamarabb a ház kapuját, az apa a kisebbeket még munka előtt elviszi az oviba és az iskolába. A gyerekek különböző időszakban érkeznek haza, Simiért már Ágostonnal megy édesanyjuk, s a legtöbbjük délben már otthon ebédel. Majd leckét írnak.

– Hogy gördülékenyen menjenek a dolgok, nagy önállóságra próbáljuk nevelni őket – árulta el az édesanya.

A népes család nagyobb gyermekei már a saját korosztályukkal is megtalálják a kikapcsolódási lehetőségeket, a kisebbeknél még a közös családi programok jelentik a fő változatosságot. Az utóbbi években nem sikerült igazi nyári kirándulást összehozni. Álmuk egy olyan túra, amelyen a család teljes idejét a pihenés tölti ki.

Olvasóink írták

  • 9. nádiposzáta 2011. december 29. 02:23
    „Gond egy szem se ,az apa jó állásban van ,ennyi gyerekekkel járó nevelést minden családban megteszik.Többi családokat is megilleti az elismerés ,egyet értek a véleménnyel .Csongrádon van 10 gyerekes család ,talán megfeledkeztek róla, az apa egy maga keresi meg a család létfenntartásához a pénzt.Szépen nevelik a népes gyereksereget.Ha már példás családokat tesznek ki ,közzé ,nem mindjárt az igazgatóknál kellene kezdeni ,hanem kicsit lentebb ,mert vannak ilyen családok akik megérdemlik .”
  • 8. dmarica 2011. december 24. 16:38
    „Egyetértek Carlo-val!!!!!!A többi nagycsaládokat is MEGILLETI AZ ELISMERÉS!”
  • 7. Öszintenő 2011. december 22. 06:44
    „Teljes szívemből gartulálok nekik!Jó lenne,ha minden gyerek ilyen szeretetteljes,boldog családban nőne fel!
    Ők nagyon jó szülők!A gyerekek tisztelettudóak, arról nem beszélve, hogy mindig patyolattiszták!Kriszti mindig csupa mosoly, türelmes nő.Sok ilyen család kellene kis országunkba!”
  • 6. sportszerető 2011. december 21. 23:09
    „Gratulálok én, és a családom nevében! Nekem "csak" két ngyermekem van/akiket nagyon szeretek/ őket sem könnyű nevelni, gondolom még nagyobb a feladat,ha népesebb a család. Szerintem a legfontosabb az egészség, és a családi kötelék. Minden jót, legyetek minél boldogabbak!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!.
    Üdv:Kiss István/plutó/”
  • 5. hank 2011. december 21. 22:48
    „Gratulálok és minden elismerésem.
    Nekem is az jutott eszembe, hogy azért nyolcan utazni már csak kisbusszal lehet. ;-)”
  • 4. hién 2011. december 20. 21:06
    „Gratulálok a szép családhoz! Ilyenből kéne nagyon sok Magyarországra!”
  • 3. Carlo 2011. december 20. 13:10
    „nálam az év családja ? az enyém !

    ami persze nem von le a cikkben szereplő kedves család érdemeiből semennyit se, de talán azok is az év családjai, akik ilyentájt Karácsonykor nem tudnak ilyen szép meleg fészekben csiripelni..
    s tegyük hozzá., akinek van szerető családja, az normál esetben a sajátját tartja mindig az ÉV Családjának, az év mindennapján...”
  • 2. egy_ismerős 2011. december 20. 08:13
    „Még jó, hogy az apuka a személyszállítást igazgatja. Ennyien biztosan csak egy busszal tudnak kirándulni. :D Egyébként le a kalappal a szülők előtt. Mertek nagyot álmodni, vállalni és maximálisan helyt is állnak. Gratulálok!”
  • 1. asztenoszsz 2011. december 20. 07:59
    „Gratulálok! Intelligens, szép gyerekek, a szülők is nagyon fiatalosak, helyesek. Szerencsére vannak ilyen családok is.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bicikis razzia Csongrád és környékén

Csongrád és térsége - A Csongrádi Rendőrkapitányság vezetője az őszi-téli átállás veszélyei miatt… Tovább olvasom