Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 4°C

Az Öregszőlők felé is kerül kukáskocsi

Csütörtökönként viszi el a külterületen élők szemetét a csongrádi víz- és kommunális kft. Az Öregszőlők és a vízlépcsőút mentén élők évek óta kérik a szállítást, nemrég pedig aláírásgyűjtésbe kezdtek. A helyi szolgáltató kukásautója először március 23-án kerül egyet a tanyák felé.
Két hét múlva már Csongrád külterületen élő lakosainak kommunális hulladékát is elszállítják. Régi vágyuk teljesül ezzel a tanyatulajdonosoknak, akik már éveken át szorgalmazták, hogy történjen valamilyen változás. Az itteniek a rendszeres szolgáltatás beindítását kezdeményezték, de a víz- és kommunális kft. sokáig nem reagált.

Nemrég aláírásgyűjtésbe fogtak az Öregszőlők és a vízlépcsőút mentén élők, indítványukat felkarolta több helyi képviselő is, a szolgáltató pedig kénytelen volt lépni az ügyben.

– Kétszáz kérdőívet osztottunk szét, és a negyede úgy érkezett vissza, hogy az érintettek igénybe vennék a szemétszállítást – nyilatkozta lapunknak Balogh Pál. A víz- és kommunális kft. ügyvezetője elmondta, a szerződéskötések folyamatban vannak. Először március 23-án kerül egyet az Öregszőlők–vízlépcsőút–bokrosi út vonalán a cég kukáskocsija, azt követően is csütörtökönként gyűjtik majd össze a kihelyezett hulladékot. A társaság csak a szolgáltató emblémájával ellátott kukákat üríti, és a speciálisan ilyen célra gyártott zsákokban kirakott szemetet viszi majd el, ellentétben a belterülettel, ahol minden utcára tett tárolóedényt kiürít.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Március 15-i ünnep Csongrádon

Bár az igazi tavasz még várat magára, sokan vettek részt a csongrádi március 15-i ünnepségen,… Tovább olvasom