Palatinus Csaba - 2012.05.05. 20:05
Már csak két nap, és mint érettségizők fognak izgalommal telve nekiveselkedni a vizsgáknak a már jól ismert termekben. Csongrádon szombaton 324 diák vállára került tarisznya, és sétált végig oktatási intézményük falai között vegyes érzelmekkel a szívükben. Bujkált bennük a szomorúság, mert véget ért egy vidám időszaka életüknek, ugyanakkor látszott szemükben a vidámság, a fiatalos lendület, és kíváncsiság amivel a jövőt fürkészik.
A szülők és hozzátartozók büszkén, és boldogan várták a percet, amikor megölelhették és virágokkal halmozhatták el gyermekeiket, akik újra egy nagy lépést tettek a felnőtté válás felé. A diákok virággal köszönték meg tanáraiknak a több éves törődést, türelmet és okítást.
Az iskolai ünnepségek után minden ballagó osztály hagyomány szerint Csongrád főterén a Kossuth téren gyülekezett a polgármesteri hivatal előtt, ahol Dr. Kőrösi Tibor polgármester köszöntötte őket, és kifejezte abbéli reményét, hogy majdan tanulmányaikat befejezve felnőttként minél többen Csongrádon telepedjenek le.
Ezután Kiss Attila, a Csongrádi Oktatási Központ igazgatója mondott rövid beszédet. A városi ünnepség befejezéseként szintén hagyományosan a ballagó diákok mind egyszerre engedték el a kezükben tartott héliumos lufikat hangos üdvrivalgás közepette. A színes lufi had pedig tette a dolgát, és az enyhe széllel kavarogva-, bukdácsolva szállt fel Csongrád napsütötte egére mosolyt csalva minden jelen levő arcára.