Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Bányagödör szívja el a vizet

Megzavarja a tőkék vízutánpótlását az a homokbánya, amely a bokrosi szőlők közepén mélyül – állítja a csongrádi hegyközség. A hatóságok szerint a bánya törvényesen működik. Az Agrárkamara elnöke szerint abszurd a helyzet, és törvénymódosításra lenne szükség.
Nem jutnak egyről a kettőre a csongrádi szőlősgazdák a földjeik szomszédságában nyílt homokbánya ügyében. A területet néhány éve felvásárló helybeli kért és kapott is engedélyt a csongrádi hegyközségtől arra, hogy kivágja, majd újratelepítse az ültetvényt. A régi tőkék eltávolítása után azonban eladta az újratelepítési jogot, a birtokot pedig átminősíttette szántóvá. Ezután – anélkül, hogy tájékoztatta volna szomszédait szándékáról – homokbányát nyitott.

Minderről meg szerettük volna kérdezni a tulajdonost is, de ő nem kívánt nyilatkozni lapunknak.

A szőlőtermelők szerint nem odavaló bányavállalkozásra már Gulyás Ferenc, a csongrádi hegyközség korábbi elnöke is felfigyelt, és 2005 februárjától intézkedett, levelezett, annak érdekében, hogy a bányát bezárassák. A szervezet ügyvédet is fogadott, az immár Ungerbauer György vezette hegyközség pedig a minisztériumot is tájékoztatta arról, hogy a bokrosi szőlőkben engedélyezett homokkitermelés jelentősen megváltoztatja a talajvízviszonyokat. A lehullott csapadék a mélyen fekvő bányagödörben köt ki, így vízutánpótlás nélkül maradnak a környező – egyébként államilag támogatott – szőlőültetvények.

A bányakapitányság nem léphet

– Amíg Bokroson nem vétenek az üzemeltetés szabályai ellen, nem zárathatjuk be a bányát – jelentette ki Molnár József, aki személyesen is megtekintette a helyszínt. Az illetékes szolnoki bányakapitányság vezetője elmondta, mielőtt őhozzájuk került az ügy, 17 hatósági engedélyt kellett beszereznie a vállalkozónak ahhoz, hogy megnyithassa a bányáját. Mivel minden jogszerű volt az engedélyeztetési eljárás során, és a működtetés közben sem találtak szabálytalanságot, nem tudnak reagálni a hegyközség kérésére. Ugyanakkor hozzátette, egy borbarát egyesület elnökeként „tudathasadásos állapotban van" a történet miatt, és úgy érzi, könnyelműen jártak el a hivatalok.  
A szaktárca – arra hivatkozva, hogy jogszerűen zajlott az engedélyeztetés – nem talált kifogásolnivalót a bányanyitásban.

– A homokbánya óriási károkat okozott, és tetézte az idei aszálykárokat – nyilatkozta lapunknak Ungerbauer György, aki szerint a jelenlegi helyzetben az is kérdés, hogy ki fogja ezért kártalanítani az érintetteket. A hegyközségi elnök úgy véli, a bezárt és új bokrosi homokbányák kezelése nem megfelelő, kedvezőtlen tapasztalataik vannak ezzel kapcsolatban. A csongrádiak nemrég az érdekvédelmi szervezetükhöz fordultak.

Az agrárkamara elnöke lapunk érdeklődésére elmondta, szerinte etikátlan, hogy a törvény alapján a bányanyitási eljárásba nem kell bevonni a szomszédokat. Abszurdnak tartja, hogy a szőlőtermeléstől és a tájtól idegen tevékenységet a hatóságok engedélyezik. A bokrosi szőlőkben is gazdálkodó Csikai Miklós leszögezte, és megtesz mindent annak érdekében, hogy a szaktárca módosítsa az eddigi jogszabályokat. Ezért a napokban személyesen veszi föl a kapcsolatot a minisztérium illetékeseivel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A gyepmester a gyanúsított

Szólik Attilát, a csongrádi gyepmestert gyanúsítja a rendőrség az áprilisi szőlőkivágással. Ezt maga… Tovább olvasom