Csongrádon a kiürült iskolába költözött a fúvószenekar. Az átalakítási munkában, két tanterem egybenyitásában, a válaszfal elbontásában és a próbaterem falainak festésében helyi vállalkozók segítettek. Kováts Attila, a mintegy száztagú Csongrádi Fúvószenekar karnagya nem tudja elégszer megköszönni, hogy a zenekar tagjai mellett sok barátjuk is kivette a részét az új közösségi otthon kialakításában. Diákok és szüleik több tonna téglát, törmeléket hordtak le az első emeletről. Ezután sokkal könnyebb lesz egy-egy fellépés előtt a felkészülés, mivel a nagy próbateremben az egész zenekar kényelmesen elfér.
A zenekar alapító tagja, Csüllög Sándor annak örül, hogy minden nehézség ellenére a fúvósok végre méltó próbahelyen gyakorolhatnak.
Gyovai Gáspár alpolgármester szerint a zenekar fontos szerepet tölt be a város életében.