Délmagyar logó

2017. 01. 24. kedd - Timót -7°C | 1°C Még több cikk.

Bezár a Síp utcai iskola

Jövőre már csak négy osztály jár a Síp utcai iskolába, a negyedikesek szüleinek el kell dönteniük, hová íratják ötödikbe a gyerekeiket. A város legfiatalabb iskolája – a képviselő-testület döntésének megfelelően – elnéptelenedik. A negyedikesek az utolsó tanítási napon megígérték: tartják egymással a kapcsolatot.
A negyedikesek megígérték: tartani fogják a kapcsolatot. Fotó: Bíró Dániel
„Épült 1979-ben, a nemzetközi gyermekévben" – hirdeti a tábla a csongrádi Síp utcai általános iskola falán. Az év utolsó tanítási napján a város legfiatalabb iskolaépületében csupán egy színes felirat utal arra, hogy órákon belül megkezdődik a nyári szünet. A földszinti zsibongóban épp a hatodikosok szedelődzködnek. Utánuk üres marad a folyosó, a termekben sehol senki, csak az étkezőben szorgoskodnak a szakácsok: abban az étkezőben, amihez fogható egyik közeli iskolában sincsen, se a Kossuthban, se az ének-zeneiben, onnan ugyanis az Erzsébet Szállóba járnak a gyerekek ebédelni.

Az önkormányzati képviselők tavaly tavasszal úgy határoztak, 2007 szeptemberétől megszüntetik az alapfokú oktatást Csongrád legjobban felszerelt iskolájában. Döntésük idén még csak a negyedikeseket érinti. Nekik, illetve szüleiknek kellett új iskolát választaniuk, ahol szeptembertől az ötödiket kezdhetik. A mostani harmadik, ötödik, hatodik és hetedik évfolyam alig száz kisdiákja még ráér – ők jövőre dilemmázhatnak, hogy ki merre, hova.

– Régóta tudunk a megszűnésről, mégis marja a keserűség az embert – vallja be töredelmesen Sztanóné Magyar Zsuzsanna igazgatóhelyettes. – Csökken a gyereklétszám, ezt mindenki tudja, de melyik iskolával van szemben uszoda? Hogy lehet megoldani ennél könnyebben az úszásoktatást, amelynek nálunk hagyománya volt?

A Múzsa és a nevelési tanácsadó jön

A Múzsa Alapfokú Művészeti Iskola már helyet kapott a félig megüresedett épületben, és várhatóan a nevelési tanácsadót is átköltöztetik a Síp utcába. Így nőhetne a Templom utcai bölcsőde befogadóképessége. Bedő Tamás polgármester érdeklődésünkre elmondta, az ingatlan hasznosításáról még tárgyalnak, de mivel ténylegesen 2007 szeptemberében szűnik meg itt az oktatás, az érdemi döntések meghozatalára van még idő.

Ami a kollégáit illeti, elmondja, mindenki 40 fölött van, és ebben a korban nehezebb megélni egy kényszerű váltást, még akkor is, ha az nem jár elbocsátással.

– Nem csoda, hogy idáig jutottunk, hiszen tíz éven keresztül folyamatosan lebegtették az iskola bezárását – ingatja fejét Huszkáné Galla Irén, miközben negyedikes siserehada önfeledten játszik az Ifjúság téren. – Egyre kevesebb gyerkőcöt írattak be hozzánk, aztán hoztak egy logikátlan döntést, aminek következményeiről ma sem beszélnek – fűzi hozzá a tanítónő.

Nem csak a pedagógusokat, a tanulókat is meglepte, hogy idő előtt búcsút kell venniük a Síp utcai iskolától. Szili Zsolt András például az ének-zene tagozatos suliban folytatja, de azt is elárulja, hogy szülei döntöttek így. Kállai Ádám Piroskavárosban kezdi az ötödiket, holott ő legszívesebben a Kossuthba ment volna, de apuék az előbbi mellett tették le voksukat. Jakab Róbertnek és László Zoltánnak könnyebb a helyzete, ők együtt mennek a Batsányi nyolc évfolyamos gimnáziumi osztályába. – Lesz egy ismerkedő hét a tanévkezdés előtt – mondja egyikük. A többieknél nem lesz ilyesmi. Most megígérték: tartják majd a kapcsolatot akkor is, ha most nem tudják, mikor találkozik újra a feloszlatott negyedik.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Már két éve keres állást az egyedülálló anya

Héttől fél ötig tartó munkát keres Csongrádon Juhász Melinda – hiába. A gyermekeit egyedül… Tovább olvasom