Délmagyar logó

2016. 12. 05. hétfő - Vilma -6°C | 4°C

Bicskát ragadott a pincér

A faforgács kellemes illata miatt ragadt egykor bicskát Tisza Sándor, de harmincéves koráig maga sem gondolta, hogy kézművesnek áll. A csongrádi pincér kollégái biztatására lett főállású fafaragó. Döntése helyesnek bizonyult: számtalan hazai és külföldi kiállítás sikere mellett az iparkamara is elismerte munkáját.
Tisza Sándor faragott portékáit nemrégiben a Magyar Kézműves Remek címmel tüntette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara. Hogy a 47 éves csongrádi népi iparművésznek nem ez volt az első elismerése, arról oklevelek tanúskodnak, de azt mondja, igazán akkor dagad a büszkeségtől a melle, ha a gyermekek birtokba veszik az általa készített fajátékokat.

Az első egy puska volt

– Gyerekkoromban egy asztalos bácsihoz jártunk át játszani. Az öregnek nem volt műhelye, a konyhában dolgozott gyalupadján. A helyiséget teljesen belengte a faforgács kellemes illata, és talán ez lehetett az, ami olyan erőket szabadított fel bennem, hogy kénytelen voltam bicskát ragadni, és naphosszat faragni. Először puskát és íjat készítettem magamnak, aztán gyufásdobozból autót. Később már a másoknak szánt ajándékaimat is én csináltam, így kezdtem el fűszertartókat, tányérokat és sakkfigurákat faragni – mesél a kezdetekről Tisza Sándor.

Időközben kitanulta a felszolgáló- és szakácsmesterséget, és munkába állt. Először 1986-ban Szentesen, a tiszti klubban rendezett amatőr fafaragók kiállításán mérettette meg magát. Bár akkor még meg sem fordult a fejében, hogy felhagyjon a pincérkedéssel, a többi faragvány látványa annyira megérintette, hogy komolyabb kihívásokat keresett magának. Mégsem ennek, hanem inkább a szerencsének köszönheti azt, hogy kézművessé vállhatott.

Főnöki biztatás


– A rendszerváltás idején a Balatonon dolgoztam, amikor a főnököm meglátta azt a prés alakú fűszertartót, amit unalmamban farigcsáltam. Kérdezte, tudnék-e emeletes fatányért is készíteni, mert kellene egy pár darab. Hozzáláttam, de több készült a kelleténél, ezért a maradékot árulni kezdték. Minekután a külföldiek úgy vitték, mint a cukrot, a pincérek és a zenészek elkezdték hajtogatni, hogy ha nekik ilyen ügyes kezük lenne, biztosan nem tányérokkal rohangálnának fel s alá. Így aztán belevágtam a kézműves mesterségbe – mondja a házában berendezett bemutatóteremben, ahol szemügyre lehet venni, mire jutott az elmúlt másfél évtizedben. A polcokon gyermekjátékok garmadája, a falon fatányérok sorakoznak, de van itt bölcső, címer, hintaló és faragott bútor is. Képeken mutatja, hogy síremléket, ajtókat és kész játszóteret is faragott már.

Átadni a tudást


Mostanság – amellett, hogy az ópusztaszeri nemzeti parkban árulja portékáit – a legtöbb időt arra fordítja, hogy a gyermekeknek bemutathassa, és minél többel megkedveltesse a fafaragás művészetét. Szerinte ez olyan küldetés, aminél felemelőbbet nem kívánhat magának egy fafaragó. Továbbadni mindazt, amit ő elleshetett, például Erdélyben, a székelyektől, ami élményszámba megy. Mint ahogy az is az lenne, ha székelykapu faragására kérnék fel. Nem csinált még ilyet, de gondolkodás nélkül vállalná.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrádon kevés a jelentkező a borászképzésre

Felemás fogadtatásban részesül a csongrádi hegyközség kezdeményezése, a borászképzés elindítása.… Tovább olvasom