Délmagyar logó

2017. 07. 28. péntek - Szabolcs 15°C | 27°C Még több cikk.

Bölcsődebővítésre pályázik Csongrád

Csongrád - Hosszú időre kipipálhatják a bölcsődekérdést Csongrádon, ha az önkormányzat nemrégiben benyújtott fejlesztési pályázata sikerrel veszi az akadályokat.
A tervek szerint közel 200 millió forintot fordítanának a Templom utcai intézményre, ahol 5 fővel nőne a férőhelyek száma, és egy gondozói álláshely is létesülne.

Négy éve közel negyedmilliárd forintos fejlesztésre készült két bölcsődéjénél a csongrádi önkormányzat, de a férőhelybővítést is magában foglaló projektre végül nem nyertek támogatást. Az akkori pályázatban a Széchenyi úti, a 1920-as években épült polgárházból kialakított kisdedóvót is szerepeltették. Leginkább azért, mert az ötvenhét éve működő intézményben sorra elmaradtak a kor kívánalmainak megfelelő modernizációs beruházások. Ugyanakkor az is az épületkorszerűsítések mellett szólt, hogy egyre nagyobb igény jelentkezett a bölcsődei gondozás iránt: 2004-ben például 120 százalékos kihasználtsággal működött a két bölcsőde. A helyzet tavaly annyiban javult, hogy 60-ról 65 főre nőtt a férőhelyek száma.

A Templom utcai intézményben 5 fővel nőne a férőhelyek száma, és egy új gondozói álláshely is létesülne. A szerző felvétele
A Templom utcai intézményben 5 fővel nőne a férőhelyek száma, és egy új
gondozói álláshely is létesülne. A szerző felvétele

A költséghatékonyabb üzemeltetés érdekében most azt tervezik Csongrádon, hogy teljes egészében felújítják a Templom Utcai Bölcsődét. A mintegy 200 milliós fejlesztésre pályázati úton szeretne forrást – 90 százalékos támogatást – nyerni a város. Ha a kétfordulós megmérettetésen jól teljesít a pályamunka, felújítanák a külső udvart, a vizesblokkokat, a tetőszerkezetet és az épület homlokzatát, ami új szigetelést is kapna. Kicserélnék a fűtési rendszert, a nyílászárókat, a konyhát, az elektromos hálózatot pedig korszerűsítenék. Az akadálymentesítés sem maradna el, és új játszóeszközöket is beszereznének. Mindennek feltétele, hogy a projektet követően tovább növekedjen a bölcsőde befogadóképessége.

– Hetven férőhellyel már ki tudnánk elégíteni a helyi igényeket. Bár húszhetes kortól már hozhatnák a piciket, a szülők többsége egy-másfél éves gyermekkel jelentkezik be hozzánk. Reményeink szerint ezzel a beruházással megoldódik a bölcsődekérdés Csongrádon – nyilatkozta lapunknak Baranyi Lászlóné, a bölcsődék és óvodák igazgatóságának vezetője, aki azt is hozzátette, hogy a kapacitásbővüléssel egy gondozói álláshely is létesülne náluk.

Olvasóink írták

  • 5. Kuci 2008. június 18. 20:23
    „200milla nem elég egy újra , miből épűl ? S ez is még csak pályázva lessz . Ha lessz , Ha nyer , Ha nem lessz benne formai hiba .Meg HA meg a Ha ........... Hátha . De mindenesetre már pozitív abban gondolkodik a FALU itt tartsa valamivel a fiatal családokat . A rengeteg HA ellenére”
  • 4. jpjkh8 2008. június 18. 15:46
    „Én kőkeményen kifizettem a gyermekem után a GONDOZÁSI DÍJAT a bölcsödében, hogy dolgozhassak. Akkor még (kb. 11 éve) az étkezési díjon felül ezt is ki kellett fizetnem. De vállaltam ,mert dolgozni akartam és nem volt más megoldás. Sajnos akkor is volt olyan gyermek akinek muszájból kellett járni (máskülönben áll. gond. kerül) , természetesen ezek nem fizettek. Gyanítom mai is így van , hogy sokan rászorultsági alapon vannak bölcsibe (otthon nincs étel, fütés). Ez nem is baj, csak az, hogy ezek azoktól veszik el a helyet akinek azért kellene bölcsibe hordani a gyerekét, hogy megmaradjon a munkahelye, vagy esetleg pént is szeretne keresni.”
  • 3. n-orbi 2008. június 18. 15:20
    „Pesze nem az a baj a bölcsődével, hogy van, hanem az, hogy "ingyen" van mert így a város (az állam)egyes a városban élő gyerekekre havont a 100000 azaz egyszázezer Ft-ot költ. Igazságtalan azokkal szemben akik 28.000.-ft GYES-ért vannak otthon. Legyen bölcsőde és legyen választási lehetőség Választhassa egy dolgozni akró nő, hogy bölcsödébe adja agyermekét de akkor fizesse ezt meg. És választhassa hogy otthon marad és maga NEVELI a gyermekeit, mert ez az Ő és ez a társadalom érdeke! Számoljanak egy kicsit. ha valaki egy 100000 Ft-os(eygszázezer) állásba megy el dolgozni akkor kb. 70-75 ezer forintot kap, és ez idő altt 100000 ft-ért vigyáznak a gyermekére idegenek!Nem a nővére nem a sógornője nem az nagymamája hanem idegenek. Madách már az Ember targédiájában megjövendölte ezt! Tessenek csak olvani. Lehet, hogy konzervatív vagyok, de én a családi környezetet tartom a legegészségesebbnek. Nekem nem kell a kommuna , nem kell a falanszter. Kipróbáltuk sajnos nem vált be.!!!!! Az sem érv, hogy csak 10 % a városi pénz ! Mit gondolnak a többi kié? Az államnak nincs pénze, azt mind mi fizetjük adóként !!!!! Még az EU-ba is be kell előbb fizetnünk, hogy aztán valóban nettó többlettel jöjjünk ki, tehát valmivel többet kapjunk mint amit befizettünk
    Ébresztő emberek !!! Tanuljanak meg számolni, tanuljank meg gondolkodni !!! Ezek a szolgáltatások pénz osztanak szét, protekcionista módon. Egyszer véger el kellne jutnunk oda, hogy megismerjük mi mennyibe kerül! Önöket állandóan becsapják!! Bennünket hülyének néznek!”
  • 2. ezvan 2008. június 18. 15:07
    „Na, ez nem semmi... 5 + 1 fő "kedvéért" 200millát költeni... Szerintem ennyi erővel már rá lehetne dobni még 1-2 x 10milliót, és esetleg jelentősen növekedhetne is a gyereklétszám, nem? Mert számomra valahogy az 5 fő nem úgy aránylik a 200millió Forinthoz, mint az eddigi 65 fő a 0 Ft-hoz...”
  • 1. Csongrádi 2008. június 18. 08:04
    „5 fővel akarják bővíteni???? Nagyon kemény. Ez megint csak szarfűrészelés. Valami gazdag jól menő család kölkének kell a hely, akinek az anyja nem is dolgozik sehol. Inkább arra kellene törekedni, hogy az a gyermek ne járhasson bölcsődébe, akinek az anyja otthon van. Na és a cigányokról nem is beszélve! Akik az egész napot szó szerint otthon basszák el, és lopnak. (tisztelet a kivételnek aki nagyon kevés van) De mivel ők hátrányos helyzetűek nem lehet hozzájuk sem szólni, mert egyből futnak az ombudsmanhoz, hogy megszólták őket. Persze közel 80000Ft-ért, mert annyit kapnak a cigók, ha otthon vannak. Az a család, akinek mindkettő tagjának muszáj elmenni dolgozni, az meg oldja meg ahogy akarja, mert nincsen hely a gyereke számára, mert ezek a moslékok foglalják el a helyet. Milyen dolog az, hogy már a 2 hetes csecsemővel menni kell a bölcsődébe, hogy talán 2 évesen felvegyék. Mert ugye ez van most. Ez nem kitaláció, hanem tény! Ezeken a kijelentéseimen nem megsértődni kell, hanem elgondolkodni rajta!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A pancsoló vízforgatójára árajánlatot várnak Csongrádon

Csongrád - Hatott a tisztiorvosi fenyegetés Csongrádon: az önkormányzat nem halogatja tovább a… Tovább olvasom