Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 17°C Még több cikk.

Csongrád állja az emlékműköltséget

Az Egészségváros megálmodói mellett egy másik, szintén a terepülés termálvízkincsére építő befektetői csoport is bejelentkezett Csongrádon. A képviselő-testület a tegnapi, utolsó ülésen 24 milliós pótelőirányzatot szavazott meg a kormányzati intézkedések miatt nehéz helyzetbe került rendelőintézetnek. A városvezetés leszögezte: a járóbeteg-ellátást nem adja ki a kezéből.
Képviselő-testületi ülés Csongrádon. Utoljára találkoztak ebben a körben. Fotó: Bíró Dániel
Negyedórásra tervezett, de végül közel másfél órán át tartó zárt üléssel kezdődött a csongrádi képviselő-testület tanácskozása. Mint megtudtuk, egy befektető csoport tárgyalt a képviselőkkel. A cég a település termálvízkincsére építve egy balneológiai rehabilitációs központ létrehozását tervezi. Bedő Tamás polgármester érdeklődésünkre elmondta, ez az elképzelés nem azonos a már ismert Egészségváros-tervezettel, hanem annál egy jóval speciálisabb egészségügyi szolgáltatást foglalna magába. A kilencven perces kérdezz-felelek után a grémium felhatalmazta a mindenkori polgármestert, hogy folytassa a megkezdett tárgyalásokat.

Aggodalmának adott hangot Murányi László, amikor a rendelőintézet által igényelt 24 milliós pótelőirányzatról tanácskozott a testület. Az ellenzéki városatya szerint a kormányzati lépések – melyek jelentős bevételkiesést eredményeztek az intézménynél – illetve a megyei önkormányzatnál felmerült átalakítási elképzelések egyaránt arról tanúskodnak, hogy egyre nagyobb veszélyben van a Dr. Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi Intézmény jövője. Bedő Tamás és Somogyi Árpád alpolgármester erre reagálva leszögezte: a rendelőintézet a város működtetésében marad, és céljuk kizárólag a szolgáltatás minőségének javítása. Az intézménynek nyújtandó 24 milliós önkormányzati gyorssegély mellett ugyanebben, a város idei költségvetését érintő előterjesztésben szerepelt az is, hogy közel hat és fél millió forintot ad Csongrád az új 56-os emlékmű elkészítésére, mivel a lakossági felajánlásokból csupán 545 ezer forint gyűlt össze. A képviselők elfogadták a javaslatot.

A testület végül arról is határozott, hogy pályázatot nyújt be a belvárosi vendégházak felújítására. Eddig nyolc ilyen épület megyei tulajdonban volt, nemrég viszont vételre ajánlották fel ezeket Csongrádnak. A tulajdonosváltásról hamarosan megegyezés születhet, az önkormányzat pedig korhű állapotában kívánja helyreállítani az egykori halászfalut.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szegedig is építene bicikliutat Csongrád

A szélrózsa minden irányába fejlesztené kerékpárút-hálózatát Csongrád: Szeged, a bal parti Nagyrét,… Tovább olvasom