Délmagyar logó

2017. 04. 30. vasárnap - Katalin, Kitti 5°C | 16°C Még több cikk.

Csongrád: csak a megye borzolta a kedélyeket

Csongrád - Különösebb vita nélkül zajlott le a csongrádi képviselő-testület tegnapi ülése: leginkább a megyei közgyűlés tervezett és végrehajtott döntései borzolták a kedélyeket. Koór György egy hónapig még biztosan vezetheti az Idegenforgalmi Kft.-t, a társaság üzleti tervéről szóló döntést ugyanis novemberre halasztotta a grémium.
Teljes egyetértésben fogadta el a város gyermekvédelmi koncepciójának felülvizsgálati anyagát a csongrádi képviselő-testület tegnapi ülésén. E napirendi pontnál felmerült, hogy nagyon jó ötletek fogalmazódnak meg a szakemberek részéről, de kevés pénz van az elképzelések megvalósítására. Murányi László azt emelte ki, hogy egy év alatt három osztálynyival csökkent a csongrádi középiskolások létszáma, és fontosnak tartotta, hogy vizsgálják ki ennek okait. Bedő Tamás polgármester ezt támogatta, de megjegyezte, az óvodásoknál viszont emelkedett a létszám. Somogyi Árpád azt javasolta, hogy a mozgássérült gyerekek fejlesztését is segítse az önkormányzat a jövőben.

A helyi művészetoktatás helyzetéről készült anyag megvitatásakor elhangzott: évről évre szűkülnek a lehetőségek. A képviselők egyetértettek abban, hogy – a pénzügyi lehetőségek figyelembe vételével – fel kell mérni az emelt szintű oktatás iránti kistérségi igényeket, s ha mód van rá, több órát kell biztosítani a népszerűbb tantárgyaknak. Jórészt kétkedve, aggodalommal fogadták a városatyák a Dél-alföldi Ivóvízminőség-javító Konzorcium beszámolóját, egyben vitatták, hogy mire fizetett ki a település eddig 10 millió forint tagdíjat. A témához annyit fűzött hozzá a csongrádi vízszolgáltató vezetője, Balogh Pál, hogy a programban mindenképp a hálózatrekonstrukciót kell elsődleges feladatnak tekinteni.

Megosztotta a testületet a megyei közgyűlés szociális intézményeinek tervezett összevonása. A szocialista Somogyi Árpád a középiskolák integrációjához hasonlította a koncepciót, amely szerinte minden szakmaiságot nélkülöz. A fideszes Gyovai Gáspár viszont megalapozottnak tartotta az összevonás tervét. A jobboldali képviselők hangsúlyozták: az átszervezés a jelenlegi kormányzat hibás politikájának eredménye. Az Idegenforgalmi Kft. 2008-as üzleti tervének megtárgyalását novemberre halasztották.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Közművelődési díj Szűcs Judit csongrádi múzeumigazgatónak

Csongrád - Közművelődési díjjal tüntették ki Csongrádon Szűcs Juditot, a Tari László Múzeum… Tovább olvasom