Délmagyar logó

2017. 02. 24. péntek - Mátyás 6°C | 12°C Még több cikk.

Csongrád egymillió forintot ad a légibázisra

Csongrád - Egymillió forintot ad Csongrád a szentesi légimentő-bázisra, a támogatásról pénteken döntött a képviselő-testület. Az ülésen elhangzott, szó sem lehet arról, hogy a város könyvtára kistérségi működtetésbe kerüljön.
A képviselők szinte egy emberként utasították el a minisztérium által megbízott szakfelügyelő jelentését, a szakértő a város közművelődési intézményeit vizsgálta – Ternai László szerint titkosszolgálati eszközökkel.

– Vajon ki tudja ma megmondani biztosan, mennyi pénz gyűlt eddig össze a szentesi légibázisra? – tette fel a kérdést napirend előtt Murányi László a csongrádi képviselő-testület tegnapi ülésén. Héjja István azt tette szóvá, a kisebbségi szocialista kormányzás csak azoknak áll érdekében, akik a hatalmat meg akarják tartani. Bedő Tamás polgármester azt jelentette be, hogy a város 170 milliót, a kistérség, azon belül egy felgyői terv 317 millió forintot nyert útfelújításra, a munkák még idén elkezdődnek.

Ternai: Titkosszolgálati módszerek

A képviselő-testület megismerte a város közművelődéséről szóló szakfelügyelői jelentést, de megállapításait nem fogja figyelembe venni: így döntöttek a képviselők, miután pártállásra való tekintet nélkül keményen leszólták Török József szakértő jelentését. Tárgyi pontatlanságokat említettek, leginkább mégis az verte ki a biztosítékot, hogy jelentésének leadása előtt nem egyeztetett senkivel az érintettek közül, akikhez korábban a hír – szakfelügyelői vizsgálat zajlik – nem is jutott el. Ternai László szerint titkosszolgálati módszereket alkalmazott a szakértő, Török ezt és a kritikákat keményen kikérte magának, megjegyezve, neki minden lépését előírja a minisztérium, mindenben aszerint járt el. A csongrádi képviselők felterjesztést küldenek a tárcának, hogy ha ez tényleg így van, akkor a vizsgálatot szabályozó rendelet sérti az önkormányzati törvényt.

A testület elfogadta a tavalyi év gazdálkodásáról szóló beszámolót, de ehhez majdnem mindenkinek volt néhány szava. Egyöntetű dicséretet kapott a városi könyvtár és információs központ. Kiderült, ha valaki az ülésteremben kiejti a száján a kistérség szót, többen is azonnal ugranak: Szegedi Györgyné hozta szóba, előnyökkel járna a könyvtár számára a csatlakozás, mire többen is jelentkeztek, mondván, „nehogy már ezt is beadjuk". Bedő megnyugtatott mindenkit: ő biztos nem terjeszt elő olyasmit, ami az intézmény átadásáról szólna.

A légimentő-bázis támogatását is meg kellett beszélni, mert a polgármester is csak Horváth Ágnes sajtótájékoztatójáról tudta, hogy a minisztérium saját keretéből ad pénzt a bázisra. A dilemma: miért ígérjen oda a város egymillió forintot – ráadásul hitelből – egy ilyen bázisra, miközben a nagy városok, mint Kiskunfélegyháza, Orosháza vagy Szeged még nem ígértek semmit? A polgármester végül, Murányi László felvetését továbbgondolva, arra tett javaslatot, hogy a város döntsön az egymillió forintos támogatás megadásáról, azzal a kitétellel, ha a beruházás költségeit nyolcvan százalékban fedezi az állami forrás, akkor Csongrád kapja vissza a felajánlott egymillió nyolcvan százalékát.

Az önkormányzat beadja a holtág rehabilitációjára vonatkozó pályázatát, ehhez üzemelési vízjogi engedélyt szerez, megállapodást kötve az Atiköviziggel és a tulajdonosokkal. Bedő megjegyezte: a vízhez-nádashoz jutott gazdák most fognak rádöbbenni arra, hogy a tulajdon nemcsak joggal, kötelezettséggel is jár. Az engedélyre azért van szükség, mert a város csapadékvíz-elvezető rendszerét sem lehet rendbe tenni nélküle.

Olvasóink írták

  • 5. Firkász 2008. május 03. 17:12
    „Jól jön az a néhány milla Szentesnek! Úgyis Békéscsabán lesz a mentő-helikopter bázis! :)”
  • 4. kötözködök 2008. április 29. 01:24
    „Orosháza meg Kiskunfélegyháza mióta nagyvárosok?! Magyar viszonylatban sem azok!”
  • 3. kamat 2008. április 27. 11:39
    „A Zuschlag-féle "jutalomból" bőven kifutotta volna!”
  • 2. Kuci 2008. április 26. 11:33
    „Inkább erre , mint ciklus végén jutalmakra !!! ( Ennek legalább van értelme ) csak egy vélemény”
  • 1. Ajándék pénz 2008. április 26. 10:17
    „A pénzhiány újabb visszaélésekre adhat okot. A dolgoknak másképpen kellene működniük. Ez az állam kötelessége lenne, akkor teljesítse, ne az önkormányzatra hárítsa a terheket.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Egycsoportos marad a csongrádi Dohány sori óvoda

Csongrád - Nincs tervben a Dohány sori óvoda bezárása Csongrádon, pedig ősztől csak egy csoportja lesz a tagintézménynek. Tovább olvasom