Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Csongrád fizeti a bérlők tartozását

Csongrád - Egymilliós tartozást is fizetett már ki Csongrád egy önkormányzati lakás bérlője helyett. A települések sokszor tehetetlenek a köddé vált lakókkal szemben – a szolgáltató szerint a megoldás a jól megírt szerződésben rejlik.
Mindent Csongrádról

A delmagyar.hu hivatalos csongrádi Facebook-oldala, nem csak csongrádiaknak!

– A napokban négy lakást kellett feltörni. Hihetetlen, hogy csak így juthatunk be a saját tulajdonunkba – fakadt ki nemrég Kőrösi Tibor polgármester. Az önkormányzati bérlakásokról esett szó a testületi ülésen, ekkor világított rá a város vezetője egy különös helyzetre, amelyből rendszeresen anyagi káruk származik. A bérlők állnak szerződéses jogviszonyban a szolgáltatókkal, így a tulajdonos város nem kérdezheti le az aktuális óraállást, a lakók viszont olykor tetemes hátralékot halmoznak fel anélkül, hogy az önkormányzat azt megtudná. A forgatókönyv általában ugyanaz: a százezres számlákat hátrahagyva a bérlő egyszerűen felszívódik, az óra le-, illetve visszaszerelésének költsége viszont már a helyhatóságot terheli. A város patthelyzetbe kerül: lenyeli a költséget, vagy egy helyben toporog egy – most már – közművesítetlen, így nem kiutalható lakással. Érthetetlen, mondta ugyanezen az ülésen Gyovai Zsolt képviselő, hogy miért nem lehet kompromisszumot kötni a szolgáltatókkal, miért kell rendszeresen megvárni, hogy a történetek így végződjenek. Érdeklődtünk a városházán, ahol úgy emlékeznek, az elmúlt két évben legalább tucatnyi ilyen eset volt, a legnagyobb kintlévőség megközelítette az egymillió forintot. Ezeket az ügyeket ugyan jogi útra terelhetik, a kimenetelük azonban kétséges.

Lapunk is kíváncsi volt arra, hogy hasonló esetekben mit tehet a tulajdonos település. Az EDF DÉMÁSZ például azt mondja: ismereteik szerint az önkormányzati bérbeadási szerződések jelenleg nem tartalmaznak olyan megállapodást, amely alapján a szolgáltató az önkormányzat felé a bérlőről, mint az ingatlan időszaki villamos energia felhasználójáról személyes adatot adhatna. „Amennyiben az önkormányzat rendelkezik meghatalmazással az adatok megismerésére, akkor lehetőséget látunk az adatszolgáltatás módjának egyeztetésére." Tartós nemfizetés esetén a szerződés szerinti felhasználót többször értesítik írásban, a kikapcsolás után a szerződés 30 nap múlva megszűnik, majd leszerelik a fogyasztásmérőt. Hogy ez ne fordulhasson elő, a cég azt javasolja a helyhatóságoknak: állapodjanak meg írásban a bérlővel arról, hogy rendszeresen igazolja a közszolgáltatási díjak befizetését.

Olvasóink írták

  • 19. 65Gyöngyszem 2013. október 14. 09:37
    „Egyet ne felejtsünk! Mindenki ugyanazt szeretné! Aki igénybe vette a szolgáltatást az fizessen és ne másnak kelljen!!!”
  • 18. KamuNeni 2013. október 12. 16:36
    „Megerdemlik!! Mert mig nyugaton a szemely nevere szol a villany viz gaz ora, addig MO-n az ingatlanra. Amig ez a csalas mukodokepes addig miert ne hasznalnak ki az emberek?? Az egyeni jogokat folotteb serti az ilyesfajta uzerkedese a szolgaltatoknak. Miert lenne egy haztulajdonos felelos egy masik szemely szamlajaert ha ki adja neki berbe?? Semmi koze hozza. Tehat az onkormanyzat igya meg a sajat levet. Ha eszok lenne akkor megvaltoztatnak a torvenyt.”
  • 17. keletaru 2013. október 11. 19:17
    „Érdekes azon nem háborodik fel senki , hogy 33milláért műfüves pályát építenek a sportpályán . Igaz három milla üüüüüüüünrésszel ! Megjegyzem ennyi pénzből egy 800nm méteres FEDETT csarnokot lehet építeni öltözővel , komplett ! Bizottságosdi értünk miattunk nekünk TÉNYLEG. Üdv Lévai Attila”
  • 16. 65Gyöngyszem 2013. október 11. 08:45
    „Ha egyszer a törvény lehetőséget ad rá akkor az önkormányzat nem mondhat nemet csak úgy. Biztos nem jó nekik sem, hogy újabb mínusz terheli a várost az ilyen esetek miatt.”
  • 15. palfisz 2013. október 10. 22:25
    „Fölháborító ez az ál-szociális háló! Menjen a híd alá, aki mást nem tud kezdeni magával, de az nagyon jó neki, hogy a mi adónkból éli az életét!”
  • 14. keletaru 2013. október 10. 21:17
    „Azt ne feledjük ha az önkormányzat hathatósan cselekedne jó gazda módjára . Akkor mekkora támadás érné , a rengetek tv forradalmártól akik szavazni sem mennek el csak gügyögnek . Arról a képviselőről meg ne is beszéljünk aki bejutva a testületbe egy párt oldalán nem adta vissza a mandátumát , mikor lemondott , jelzi tartását . Rendszer váltáskor senki nem erre a JOGÁLLAMRA gondolt szerintem , ahol az esetek többségében az elkövetőnek vannak jogai . Aki szól tudjuk milyen jelzőkkel illetik . Szerintem azért nem a többségnek kellene igazodni a kisebbséghez , ez lenne a lényeg ! Aki/-k JOGOT-tart a társadalom segítségére, akkor tessék HATHATÓSAN számon is kérni utána ne csak bocsánatos bűn legyen egy ki nem fizette számla . Gondolom az ÖNKORMÁNYZATI BIZOTTSÁGOK megint nem hibásak akik szerepet játszanak az önkormányzati döntésekbe . Értünk miattunk nekünk , ezt se feledjük mi váron kívüliek . Üdv Kuci”
  • 13. Erzsike209 2013. október 09. 11:48
    „Mindenkinek aki bérbe adja a Tulajdonát fel kellene szereltetnie az elöre fizetös órákat, nem tudnának így tartozást fel halmozni mert ha nem tölti fel nincs áram vagy gáz. (befektetés megtérül) A lakást meg hát lelakják mit várunk tőlük!!”
  • 12. 65Gyöngyszem 2013. október 09. 10:47
    „Szomorú, hogy visszaélnek egyesek a helyzettel. Mert hallottunk már olyat is, hogy szándékosan nem fizet, mondván: mit tudnak vele csinálni? Talán a gondolkodásukat kellene először is megváltoztatni! Akkor lenne csak igazán egyenlőség.
    grafika88: Tényleg így van velem is megtörtént!!! Csak 10 napot késtem, egyéb okok miatt és a felszólító és egyben fenyegetőnek hallatszó levél, már a kezemben volt, pedig nem volt szándékomban elodázni a dolgot, ahogyan eddig sem tettem.”
  • 11. szeljegyzet 2013. október 08. 21:09
    „Maximálisan egyet értek a tisztességes jogkövető magatartást tanúsitó polgártársak felháborodásával. Azonban ez olyan bonnyolult össztársadalmi probléma,melyet helyileg nem lehet kezelni.Gondoljunk bele,hogy a téma milyen régi keletű,1945 óta egyetlen pártkongresszus,vagy kormány nem talált gyógyirt a humánus célravezető megoldásra. Azt sem szabad szem elől téveszteni,hogy senki nem tehet arról,hogy a gólya hova adresszálta. Bármilyen oldalról is közelitjük meg a témát, a konkluzió csak az lehet,hogy mégis csak EMBEREKRŐL emberi sorsokról van szó. Én hiszem,hogy van ebben az országban annyi szürkeállomány,hogy,ha nehéz is de lehet megoldást találni,csak akarni kellene. Persze nem hosszútávú stratégiára gondolok,mert Aki ma nem tud fizetni annak a következő napok túlélése is hatalmas gond.Azzal hogy senki nem talál hatékony megoldást,az ne bizzon bűnözés csekkenésében.”
  • 10. _csutak_ 2013. október 08. 21:01
    „Már leírtam de tartom:
    Azt az ügyintézőt aki 30 napnál hosszabb idő után sem beszél a tartozás miértjéről, el kell kergetni.
    Az ilyen ügyintéző kárt okoz mindenkinek, tehát alkalmatlan a munkája ellátására!”
  • 9. Domonics 2013. október 08. 18:48
    „Az előre fizetős, kártyás órákat vajon kinek kell feltalálni??? vagy már léteznek, csak ez még nem jutott el az önkormányzathoz??”
  • 8. eper14 2013. október 08. 18:05
    „Nem értem miért van felháborodva Kőrösi Úr, a tartozásokat már elég régóta hagyja halmozódni. Meg is érdemlik, hogy ki kellett fizetni. Amúgy meg Kőrösi Úr nyomására erre a feladatkörre vettek fel már remélhetőleg erre alkalmas személyt, egy helyi képviselő úr lányának személyében.”
  • 7. rózsakert 2013. október 08. 14:48
    „4. grafika88 2013.10.08. 14:28

    jól tetszik látni!!!

    Gondolom e kirekesztett népcsoport ..mert nekik alanyi jogon jár a lakhatás..+ rezsi is ! Körözést kiadni..és bevasalni !!! Ne az adófizetők közpénzén ..százezres segélyek mellett még ezt is !!!!”
  • 6. pachakuti 2013. október 08. 14:44
    „"Fontos, hogy megmutassuk a roma kultúra szép arcát, és megüzenjük minden jó szándékú magyarnak: a romák itt vannak, ilyenek is, ezért ne azonosítsák őket a rossz hírekkel, előítéletekkel"./Balogh Zoltán/

    Az önkormányzat fizet: - ugye nem a felelősök, hanem (közvetve) a tisztességes adózók?”
  • 5. macs 2013. október 08. 14:29
    „Szép feladat az önkormányzat jogászainak megtalálni a korrekt megoldást!”
  • 4. grafika88 2013. október 08. 14:28
    „Hogyan halmozódhat fel akár 1000.- ft is ? Hogyan várnak hónapokat, míg felszaporodik???
    Én pl. múlt hónapban 2 héttel később fizettem be a csekket..nem voltam itthon ...és már küldték a felszólító..kikapcsoló levelet ! igaz, csak 1300.- + 2000.- ft gáz..villany számla volt ! De már fenyegettek, végrehajtó stb. volt a levélben !??? NEM értem ..másnak hogyan lehet többszázezres kifizetetlen számlája????

    Gondolom e kirekesztett népcsoport ..mert nekik alanyi jogon jár a lakhatás..+ rezsi is ! Körözést kiadni..és bevasalni !!! Ne az adófizetők közpénzén ..százezres segélyek mellett még ezt is !!!!”
  • 3. vovozs 2013. október 08. 14:10
    „Szerintem meg, nem kell kifizetni az önkormányzatnak a szolgáltatókat mert nem ők állnak szerződésbe velük, még bepillantást sem engednek neki , csak akkor nyílik ki a kiskapu mikor pénzt lobogtatnak , hogy fizetné a másik tartozását.
    Ez egy kicsit visszaélés a szolgáltatóknak mert így látnak nagyobb pénzt, főleg ha rászámolnak a semmiért is tisztes százalékokat, és egyéb díjakat.”
  • 2. axon 2013. október 08. 13:56
    „Szerintem az lenne a legtisztább, ha nem a bérlő, hanem a tulajdonos (önkormányzat) lenne szerződésben a szolgáltatókkal. A bérlőtől pedig nem csak a lakbért, hanem a rezsit is beszedhetné minden hónapban. Vagy kérjen havi átalányt, évente egyszer-kétszer pedig elszámolnak. Így nagyon gyorsan kiderülne kik nem fizetnek, minimális idő után (2 hónap a kikapcsolás?) kirakni Őket a lakásból. Hogy erre nincs apparátus? Szerintem pár embert foglalkoztatni kevesebbe kerülne, mint a benyelt tartozások. És még munkahelyeket is teremtenének.”
  • 1. rózsakert 2013. október 08. 13:39
    „ha nem fizet 1 hónap után kivágni-ennyi.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Novemberre megszépül a művelődési ház

Szeptember közepén elkezdték a művelődési ház körüli munkálatokat. Tovább olvasom