Délmagyar logó

2017. 11. 23. csütörtök - Kelemen, Klementina 3°C | 13°C Még több cikk.

Csongrád: fürdőt építenének

Csongrád - Egymilliárd forintos fürdőfejlesztésre pályázott a csongrádi önkormányzat. A konkrét elképzelésekről nem sokat tudni.
Vélhetően a már jelenleg is működő, hét medencével rendelkező városi gyógyfürdőt bővítenék a pályázati forrásból. Volt egyébként olyan képviselő, aki a kevés rendelkezésre álló információ miatt távol is maradt a szavazástól. A pályázat ugyanis csak a költségek felét fedezné, 500 millió forintot az önkormányzatnak kellene előteremtenie.

Vélhetően a már jelenleg is működő, hét medencével rendelkező városi gyógyfürdőt bővítenék a pályázati forrásból.
Vélhetően a már jelenleg is működő, hét medencével rendelkező városi gyógyfürdőt bővítenék a pályázati forrásból.

Pap Gabriella alpolgármester a kétkedő képviselő testületi tagokat azzal nyugtatta, hogy csak szándéknyilatkozatról van szó. A pénz előteremtéséről ráérnek akkor dönteni, ha nyernek a pályázaton. A tervek szerint az 500 milliós önrészt a Csongrádi Közmű Szolgáltató Kft. biztosítaná hitelből. A napilap szerint azonban a kidolgozatlanság miatt több képviselő is aggályát fejezte ki. A fürdőbővítés indokaként elhangzott az az érv is, hogy ha a felesleges termálvizet nem tudnák egy nagyobb fürdőben hasznosítani, akkor 2015-től kezdve vissza kellene sajtolniuk, ami komoly költségekkel járna.

Csongrád tágabb környezetében egyébként több termálfürdő is található. A városhoz legközelebb, 30 kilométerre a cserkeszőlői fürdő működik, ami két évvel ezelőtt esett át egy milliárdos nagyságrendű felújításon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lejla a Magyarország Királynője közönségdíjasa

Közel 1700 szavazattal a csanyteleki Lucz Lejla nyerte a Magyarország Királynője szépségverseny közönségdíját. Tovább olvasom