Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Csongrád tankerületi igazgatót akar

Csongrád - A tankerület ügyeiről és a szociális bérlakásokról is szó volt a testületi ülésen. A kitüntető címekről zárt ülésen szavaztak.
– Úgy tapasztaltam, a térség megválasztott országgyűlési képviselője, Farkas Sándor egyebek mellett a város oktatási ügyeire is gondot fordít. Ennek azért örülök kifejezetten, mert remélem, a közbenjárásával pont kerül végre a tankerület körüli időhúzásra – szólalt fel csütörtökön napirend előtt a képviselő-testületi ülésen Murányi László (Összefogás Csongrádért Egyesület). Kifejtette: az, hogy hónapokkal ezelőtt menesztették a korábbi tankerületi igazgatót, és azóta sem neveztek ki a helyére senkit, tarthatatlan. – Akkoriban sokan voltak hasonló véleményen, azóta viszont meglepően nagy a csönd az üggyel kapcsolatban. Két hónap múlva új tanév kezdődik, az nem megoldás, hogy Szentesről, „mellékállásban" végezzék a feladatot – tette hozzá.

Megtárgyalták a szociális bizottság munkáját, ennél a napirendi pontnál az önkormányzati bérlakások ügye szított vitát. Kőrösi Tibor (Fidesz) polgármester „rossz népszokásnak" nevezte azt, hogy néhány csongrádi család azt hiszi, akkor jut ingatlanhoz, ha sokszor és hangosan kéri azt a városházán. – Néha nem is a jövedelmükhöz való, azaz olyan lakást követelnek, amelyet később nem tudnának fenntartani. A lakáskiosztás egyéként sem így megy, kár ilyen ügyekben hozzám irányítani a lakosokat – szögezte le. Erre Murányi azt mondta, hogy szerinte a polgármesternek ez és néhány korábbi megjegyzése neki, illetve Nagypál Sándornak (Fidesz) szól, a feltételezést azonban visszautasította. Közölte: ők nem kecsegtetik a körzetük lakosait hiú reményekkel, és nem küldözgetnek senkit a városházára.

A testület zárt ülésen döntötte el, hogy idén Héjja László kapja a díszpolgári, Vincze László a Pro Urbe-Csongrád, és Lakatos János a közösségért végzett munka után járó díjat. A kitüntetéseket augusztus 20-án adják át.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

3 millió forintra pályázott a múzeum

A város tulajdonában álló két épületben két új kiállítóhelyiséget szeretett volna magának a múzeum. Tovább olvasom