Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Csongrádi különvélemény patikaügyben

Csongrád - Csak 24 órás nyitva tartású patika alapítását támogatná a csongrádi önkormányzat, a városvezetés szerint a helybeliek számára ez jelentene többletszolgáltatást – ilyen települési különvéleményre még nem volt példa a megyében.
A tiszti főgyógyszerész lapunknak úgy fogalmazott: az új Pingvin Patika szolgálati – így a nyitvatartási és ügyeleti – rendjét befolyásolhatja a Tisza-parti város döntéshozóinak határozata.

Úttörő módon Csongrád csak azzal a feltétellel támogatja a város ötödik gyógyszertárának megnyitását, ha a Pharmainvest csoporthoz tartozó Feketesas Pharma Kft. nonstop működtetné Dob utcai Pingvin Patikáját. Az önkormányzat pénteki ülésén egyértelművé vált, hogy a képviselők – egy kivételtől eltekintve – ódzkodnak egy új gyógyszertár betelepülésétől, mondván, a helyi patikák ellehetetlenülhetnek, ha csökken a forgalmuk, és ez akár elbocsátásokkal is járhat. A városatyák úgy foglaltak állást, hogy csak a 24 órás nyitva tartás jelentene valódi többletszolgáltatást. Ez a vélemény egybeesik a gyógyszerészkamara álláspontjával. A szakma követeli, hogy az állam korlátozza a patikaalapítást, vagyis a jövőben ne lehessen valódi minőségi többletszolgáltatás – 24 órás szolgálati rend, folyamatos ügyelet – nélkül új gyógyszertárat nyitni.

A Kabay Patika heti 54 órát tart nyitva. Fotó: Tésik Attila
A Kabay Patika heti 54 órát tart nyitva.
Fotó: Tésik Attila

– Most készenléti ügyelet működik a csongrádi gyógyszertárak között, a betegeknek hol ide, hol oda kell menniük gyógyszerért. Mi erre a problémára szeretnénk megoldást találni, ezért ragaszkodunk a nonstop nyitva tartáshoz – mondta lapunknak Bedő Tamás, aki 2006-ban – a szocialista-liberális parlamenti többség tagjaként – megszavazta a patikaliberalizációs törvényt. A polgármester megjegyezte, annak a törvénynek több passzusa is beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és most azért fogalmazhattak meg különvéleményt, mert a jogszabály lehetőséget ad rá. Ugyanakkor egyetért azzal a felvetéssel, hogy településméret szerint szét lehetne választani a többletszolgáltatás jelentését, jelenleg ugyanis a napi 24 órás, a heti 60 órás, illetve a 40 órás nyitva tartás és folyamatos készenlét egyaránt annak minősül a törvény szerint.

– Amíg nem láttam az önkormányzati határozatot, nem tudok nyilatkozni az ügyről. Annyi bizonyos, hogy Csongrád döntése befolyásolhatja a mi döntésünket – felelte érdeklődésünkre Boros Péter megyei tiszti főgyógyszerész. Az ÁNTSZ-nek lehetősége van arra, hogy a kamara és a település véleményének figyelembevételével mérlegeljen, milyen szolgálati – nyitvatartási és ügyeleti – rendben működhet egy új patika. Boros Péter elárulta, mióta megváltozott a gyógyszertárak létesítésének jogi szabályozása, Csongrád az első a megyei települések sorában, amely nem ért egyet a patikaalapítók nyitva tartásra vonatkozó ajánlatával.

Kamara kontra Pharmainvest

Kemény kritikát fogalmazott meg a megyei gyógyszerészkamara elnöke a Pharmainvest szándékaival kapcsolatban pénteken, a csongrádi képviselő-testületi ülésen. Kőhegyi Ferenc azt mondta, a cégcsoport célja, hogy erőszakos módszerekkel tönkretegye a jól működő helyi patikákat. Megkeresésünkre Vargáné Pipicz Andrea, a Pharmainvesthez tartozó Feketesas Pharma Kft. irodavezetője leszögezte, valójában a kamara az, amely kartellezni próbál egy szabadpiaci helyzetben. A cég új gyógyszertárai - így a csongrádi is – teljesítik a törvényben foglalt többletszolgáltatás kritériumait.

Olvasóink írták

  • 17. Kuci 2008. november 08. 21:23
    „Érdekes viselkedése van az önkormányzatnál egy két embernek . Persze nem X Y illetőt fogják emlegetni hanem azt mondják a befektetők Csongrádon ez a helyzet . Képviselőnk persze az országházban más gombot nyomott , csak hogy az 150km-re van . Most meg helyben ül , s ott szankciónálták volna tettét ( pénz böntetés saját ELVTÁRSAITÓL ) . De hát látszik elég nyílvánossan a kétkulacsos magatartás ! S az öszödi beszéd utáni erkölcsi magatartása ( igaz ott ketten képviselték FALUnkat ,s mind kettő hű maradt ezek után is pártjukhoz ) Ott már nem számított a választópolgár , mint jelen helyzetben sem ahogy látszik . Kinek mennyire sikeres ebben a környezetben a vállalkozása , az más dolog . De érdekes több vállakozás nem élvez ilyen jellegű védelmet a FALU-ban . Remélem az emberek is látják most már tisztán kire szavaztak s legközelebb körültekintőbbek lesznek .”
  • 16. Pricné Kiss Olga 2008. november 08. 20:19
    „Ez egy kész őrület, amit a mai gyógyszerészek akarnak csinálni!
    Megetetnek minden sz...al. Ráadásul egy boltban
    (gyógyszertárban) árulnak..
    Árulnak? - árulnának, ha lenne árúkészletük.
    Ez nem megy így: beviszem a receptemet, s mondják, hogy tessék visszajönni délután, vagy holnap, akkorra meghozatjuk.
    Hol van itt a vállalkozás, árúkészlet, stb. ?? Egy bevásárlóközpontban, vagy benzinkútnál sokkal jobban kiszolgálnak( van gyógyszerük, készségesek, azonnal kiszolgálnak, stb..)
    Hol számolják el az egész világot összejárt kirándulásuk ellenértékeit??
    ja...: én veszem meg. Az én pénzemen járják a világot, ez szép kis üzlet, ez szép kis vállalkozás....
    Gondolkodjanak már, miért nem lehet ide ebbe a városba akár 10 gyógyszertárnak bejönni?? Miért?
    A MONOPOLIUMÉRT. Meg... gondolkodjanak!!!”
  • 15. kadhafi Himoltanné 2008. november 08. 20:03
    „Degeszre keresték magukat, sőt házsorokat vettek, utcahosszat építettek, befektettek egy kúrva szar fájd. csillapítón. S ezek gigáznak, mármint a gyógyszerészek, amikor egy közért sokkal jobban kiszolgálja a vendégeit- vásárlóit. A mai gyógyszertár egy vegyeskereskedés, nem egy ABC, nem egy kis közért, hanem egy árú nélküli kis, nagyon kis- kereskedés....
    Javaslom, tegyék ki a gyógyszereket a pultra, akár a polcra, s minden vevő megtalálja a legjobb árúit.
    Hol van már itt az egyetemet végzett gyógyszerész...?? EZEK EGY BOLTOSOK, CSAK NAGYON ROSSZUL CSINÁLJÁK!!”
  • 14. Kérdező 2008. november 08. 14:19
    „Kedves faQutya!

    Köszönöm válaszod, én is így hallottam. Lehet menni bontani a házakat egy kicsit hátha gyorsabban haladna az a Aldi merthogy azt viszel onnan amit lebontasz. (állítólag)
    Talán akkor gyorsabban felhúznák.”
  • 13. faQtya 2008. november 08. 10:20
    „Kedves Kérdező!

    Állítólag (mégis) Aldi épül majd oda.
    (Tudod, olyan áruház, mint amilyen Szentesen "napokon belül" már meg is nyílikk...) ... ...”
  • 12. komcsika 2008. november 07. 21:58
    „A patikusok degeszre keresték már magukat, amióta privátba megy az üzlet, bezzeg ügyelni már egyikük sem akart. Az új üzlet máris elgondolkodtatta őket, pedig csak egy kicsit kisebb jut majd a koncból.
    A minimálbér sokszorosát fogják keresni ezután is. A tiszta jövedelmét egyik sem merné közszemlére tenni, mert az egyszerű emberek azonnal beájulnának, és a sajnálatuk azonnal alábhagyna.
    Szinte minden vállakozásra ráengedték a szabadversenyt.
    A pógármester, meg a képviselők érdekes módon csak a patikusokat féltik, egyébként meg a multik terepét készítik elő, főleg élelmiszer téren.”
  • 11. benq11 2008. november 07. 20:01
    „klikk ide”
  • 10. matykosz 2008. november 07. 17:51
    „Jöjjön a Feketesas Pharma kft., a csongrádiak majd eldöntik, hogy kell-e nekik az új patika. Ha bemennek vásárolni, akkor kell, ha felé sem néznek, akkor nem kell, s ekkor saját maga szedi fel a sátorfáját.
    "Virágozzék száz virág." (Mao)
    Egyébként pedig jó lenne tudni, hogy a Polgármester Úr hogyan szavazott a patikatörvény módosításakor a parlamentben. Elég felemás lenne, ha kiderülne, hogy Budapesten más szavazógombot nyomogat, mint itt Csongrádon. Hja persze a pártfegyelem néha keresztül húzza a helyi érdekviszonyokat, és akkor meghasonlik a lélek.”
  • 9. Bocs csak egy Kérdező vagyok 2008. november 07. 17:20
    „Kérdés!

    Mi is lesz a Széchenyi úton ahol bontják a házakat, a Malommal által a "Mezgé" gyakorlótelepe mellett?

    Köszönöm!”
  • 8. Kuci 2008. november 07. 17:00
    „Tisztelt Tronf !
    Igen 70 lakossági aláírásról szólt a fáma , s volt egy helyi képviselő aki felkarolta a kezdeményezést ! S az újságban így jelent meg ezt üzeni a globalizációnak Csongrád ! ( pedig elég tiszetességes fejlesztésekről volt szó a vasút utcára nézve ,nem vicces most meg ott a másik ahol meg közlekedési káosz uralkodik néha ). S itt is olvashatjuk " SOTESZ " írásában ez a patika már ténykedik itt , s ha igaz akkor miért nem hadjuk nyitni , hisz akkor amit innen el vitt ideáig ( gyógyszerek árát ) még ha nem is gazdagodik meg a FALU de idejön a helyi iparüzési adója . Amira úgy látszik nincs szüksége a FALU-nak. De hát felelős vezetőink a helyzet magaslatán vannak , s megint nekünk akarnak Jót !
    Ui.: Kérdezőnek állítolag ALDI de az nem okoz piaczörést mint az új patika , vagy nem ?”
  • 7. Bocs csak egy Kérdező vagyok! 2008. november 07. 16:24
    „Kérdés!

    Mi is lesz a Széchenyi úton ahol bontják a házakat, a Malommal által a "Mezgé" gyakorlótelepe mellett?

    Köszönöm!”
  • 6. sotesz 2008. november 07. 12:26
    „Érdekes, és érthetetlen ember a csongrádi ember. Mindent ellenez, semmi sem jó neki, mindig azt nézi, hogy neki mi kára lesz, belőle, azt feltételezi, hogy be akarják csapni. Nem értem, miért kell tiltani a PINGVIN patika megnyitását, amikor a csongrádi szociális intézmények vele vannak szerződésben, ők látják el őket gyógyszerrel, nem a csongrádi gyógyszertárak. Amikor évekkel ezelőtt velük kötöttek ellátási szerződést, miért nem háborodott fel a csongrádi patikalánc? Képzeljük csak el, havonta mekkora forgalmat bonyolítanak le ők, a PINGVINEK, FEKETE SASok??
    Ez a pénz nem lett volna jó a csongrádi gyógyszertáraknak? Ők miért nem tudtak annak idején jobb feltételekkel előállni? Akkor most miért háborognak? Érdekek ütköznek? Ez a szabad verseny?
    Igen gyalázatos és kegyetlen világot élünk, de aki nem képes talpon maradni, abba már ne invesztáljunk. Hagyjuk a sorsára...”
  • 5. izek 2008. november 07. 11:47
    „Olyan érzésem van, hogy Csongrád nagyon távol van a fejlettebb régióktól. Valami nem stimmel a gondolkodással. Leragadtunk valahol a múltban.”
  • 4. tronf 2008. november 07. 09:21
    „Kedves Kuci!A tények ismeretének a teljes hiányában van, hiszen a SPAR /nem INTERSPAR/ áruházat a lakosság akadályozta meg aláírás égyűjtéssel és nem a képviselők döntöttek. A SPAR viszont nem kívánt olyan helyen üzetet nyitni, ahol ellenségesen fogadták. Féltették a házkat, féltették az üzleteiket, stb. Nos, most már lehet látni, hogy mi lett a helyén. Ez ugye jobb, és szebb látvány a lakosságnak, mint egy korszerű üzlet?”
  • 3. Varga Ádám 2008. november 07. 08:53
    „Az új Patikalánc 3 tulajdonosa: MUSZTAFA SZULEJMÁN török állampolgár, egy német állampolgár és nem utolsó sorban egyetlen magyar a tulajdonosok között a Csongrád Megyei főügyész (Érdekes)
    Külön megköszönöm Szegediné képviselőasszonynak, hogy oly szorgalmasan asszisztált nekik. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy a képviselőasszony lánya az új patikában szeretne dolgozni egyszerű asszisztensként, ha megnyílik annak ellenére, hogy jelenleg is működő csongrádi patika tanította ki. (Ez is érdekes nem?)
    Egyébként Ő volt az egyetlen az összes képviselő között aki nem állt a csongrádi patikusok mellé a török veszedelemmel szemben. Nagyon szépen lobbizott a VERSENY szó mögé bújva. Biztos ért hozzá, amikor a GYÓGYSZEREK ÁRA KÖTÖTT.”
  • 2. Kuci 2008. november 07. 08:26
    „Úttörő módon küldte el ez a testület az Interspar áruházast is . ( aki ha jól tudom még fejlesztéseket is vállalt volna a Vasut utcai kereszteződésben ) Bedő legalább szembesül saját választóival milyen gombokat szokott nyomni . Habár neki mentesége van de remélem egyszer eljut a társadalom oda , hogy felelőségre vonja az ilyen ....... izéket . Még a kamara is felvan háborodva ! Röhej évekkel ezelőt láták előre milyen piac gazdasági helyzetett teremtenek majd a külföldi üzletláncok ,mekkora tökét tudnak majd mozgosítani a MAGYAR termékek piac képtelenné tevésére . Persze mi fogyasztók is közre játszunk ebben .! S most meg képmutatón harcolnak egy patika nyitás ellen , gondolgodtattó ....... és szánalmas , a testület hozzá állása is !”
  • 1. haligali 2008. november 06. 23:45
    „Egy kis kenöpénzt kellene adni a dagadt zsíros kommunista polgármesterünknek, aztán biztos, hogy megváltoztatná a törvénykezést....?bresztö magyarország, szabad piaci törvények uralkodnak, a kamara jogállása beleütközik az EU-s jogszabályok rendelkezéseibe...Figyelmesebben kellene a törvénykönyveket olvasni! A Penny meg a Lidl is tönkretette a kisvállakozókat meg a magyar coop-ot is...Az nem volt baj pógármestöruram? Égyem a drága lelkit...Meg elcsúfította a város külalakját a nagy bádoglemezes meg konténeres kinézetével! Ja és 16-órákat dolgoznak a szegények minimálbérért, az sem baj ugye, itt ma´r semmi sem baj...”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

31 parkolóhely épül Csongrád különböző pontjain

Csongrád - 250 millió forintos útfelújítási program kezdődik Csongrádon. A város 14 utcájában 7650 méter hosszan cserélik ki az útburkolatot 2009 májusáig, és 31 parkoló is épül addig. Tovább olvasom