Délmagyar logó

2017. 09. 21. csütörtök - Máté, Mirella 11°C | 17°C Még több cikk.

Csongrádi leszerelt katona fenyegetőzött robbantással

Ferihegy, Csongrád - A korábbi szerződéses katona, T. T. Boszniában is szolgált, mielőtt leszerelték volna. Levelében pontosan leírta, mely járatokon helyezett el bombát.
Fenyegető üzenetét ennek megfelelően komolyan vették: csütörtökön kutyákkal keresték a robbanószert, de nem találtak ilyet sehol. A nyomok a csongrádi Templom utca egyik lakásába vezettek, ahol előkerült egy öreg írógép: ezen készült a névtelen levél.

A kétgyermekes, elvált T. T. ellen közveszéllyel való fenyegetés megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. Szabadlábon védekezhet.

Beszéltünk vele, de nem akart nyilatkozni tettéről, ahogyan édesanyja sem. A szomszédok szerint segítőkész ember, de már voltak furcsa dolgai. Eddig ez a legfurcsább.

Egész Ferihegyet megbénította a férfi fenyegetése.
Fotó: Segesvári Csaba

Tizenöt repülőgép felrobbantásával fenyegette meg Ferihegyet az a csongrádi férfi, akit csütörtök délután Templom utcai otthonában tartoztattak le a rendőrök. A társasház lakói szerint az egykor katonaként szolgáló T. T. segítőkész ember, de már voltak fura ügyei. A férfival is beszéltünk, de nem akart nyilatkozni.

T. T. régen Szentesen katona volt, még Boszniában is szolgált. Amikor onnan hazatért, leszerelték – tudtuk meg a Templom utcai ház több lakójától, akik semmit sem vettek észre a csütörtöki rendőri akcióból. Azt is elmondták, hogy miután a kétgyermekes elvált férfinak nagyon megváltozott a viselkedése, pszichés zavarok léptek föl nála. Hallották, hogy máshova is írt fenyegető leveleket, és arra is volt példa, hogy nőnek öltözött, és úgy indult el vásárolni. Idővel javult a helyzet, mert gyógyszeres kezelést kapott. A szomszédok egyébként segítőkésznek tartják: a lépcsőházban például ő javította ki a sérült burkolatot. Nagyon szeretett volna munkát találni az utóbbi időben, de nem sikerült neki. Hogy mihamarabb elhelyezkedhessen, idén tavasszal kamionra is jogosítványt szerzett.

Fotó: Segesvári Csaba
15 repülőgép felrobbantásával fenyegetőzött a csongrádi leszerelt katona.
Fotó: Tésik Attila

Csak utóbb derült ki, hogy amikor felkerestük a társasházat, ő és édesanyja volt az első, akibe belebotlottunk, a férfi ugyanis szabadlábon védekezhet. Sejtelmesen hallgattak, amikor a csütörtöki rendőri akcióról faggatóztunk. Miután sikerült beazonosítani T. T.-t, a Fő utcán felismertük, és újra leszólítottuk, de előbb letagadta a nevét, majd azt mondta, nem akar nyilatkozni semmiről. A vele sétáló édesanyja is csak annyit közölt, hogy nem akarnak kérdéseinkre válaszolni.

A repülőgép-robbantással fenyegetőző csongrádi férfi a szomszédok szerint nagyon segítőkész, de olykor pszichés zavarok jelentkeznek nála. Fotó: Tésik Attila
A repülőgép-robbantással fenyegetőző csongrádi férfi a szomszédok szerint nagyon segítőkész, de olykor pszichés zavarok jelentkeznek nála.
Fotó: Tésik Attila

Csütörtök délután kapták el

Névtelen levelet kapott csütörtök reggel a ferihegyi repülőteret üzemeltető Budapest Airport Zrt. Tizenöt repülőgép felrobbantásával fenyegetőzött egy csongrádi férfi. A levél részletesen felsorolta azokat a járatokat, amelyeken bomba fog robbanni. A bejelentést követően a repülőtéri rendőr-igazgatóság azonnal megkezdte a nyomozást, és kényszerhelyzetet rendelt el Ferihegyen. A reptéri nyomozók meg a csongrádi rendőrök gyors és összehangolt munkájának köszönhetően már csütörtök délután elfogták a férfit, aki ellen közveszéllyel való fenyegetés megalapozott gyanúja miatt indítottak büntetőeljárást. A házkutatás során robbanószer-kereső kutyákat is bevetettek, de robbantásra alkalmas eszközöket nem találtak, viszont lefoglalták azt a régi típusú írógépet, amellyel a levél íródott.

Olvasóink írták

  • 16. SBetti 2009. október 26. 07:54
    „Október 17. óta semmi más nem történt Csongrádon, csak ez a T.T.-s eset? Tényleg bombával kell ahhoz fenyegetőzni, hogy írjanak egy cikket a városunkkal kapcsolatban, ezen kívül majd 10 nap alatt nem történt semmi említésre méltó?”
  • 15. cicvarek 2009. október 19. 16:57
    „13 benq.
    Ha ezt akartad mondani, akkor bocs, ebben teljesen egyetértünk, de mit tudsz kezdeni a sok flúgossal? Ha bezárnád, nincs akkora hely ahol elférnének, annyian vanak -és az ilyen fenyegetőzők csak a jéghegy csúcsa- és még eltartani is az adóból kellen.”
  • 14. woodu 2009. október 18. 20:22
    „Miután látom a fotóját,tudom kiről van szó. Sajnos nagyobb lesz a polgári kártérítési + bűnügyi költség, mint a büntetés maga, mert a lelki elkeseredettséget elismeri a btk, mint enyhítő körülményt a büntetés kiszabásakor. Ezen kártérítési+ bűnügyi költségek rámehetnek Ta... összvagyonára is.”
  • 13. benq 2009. október 17. 21:10
    „kedves 10. hozzászólás cicvarek 2009.10.17. 20:00
    a hozzászólásommal nem a yardokat akartam b....ni, hanem van sok olyan flúgos ember ami miatt plusz költséget okoz az RRI tűzszerész csoportjának a MALÉV rt- nek és más repcsiket üzemeltető cégeknek, meg az utasoknak, az átszálló utasoknak, és még mi egy s más.....”
  • 12. tintasbarns 2009. október 17. 20:57
    „Azért kellett a katonaságot otthagynia mert egy kicsit flúgos volt a gyerek.”
  • 11. flexsnake 2009. október 17. 20:56
    „jaj kimoderálták a szexbombát :D
    ma vásároltam két tucat bombát, kicsit furcsán néztek a pénztárnál de mondtam hogy repülővel vagyok :D
    most ez volt akciós nem a redbull :D”
  • 10. cicvarek 2009. október 17. 20:00
    „benq:
    van egy nagy csapat olyan szituáció,amikor a hatóságnak /rendőrség, tűzoltóság, stb/először cselekedni kell, utána lehet csak elemezni, polemizálni, n.b. gondolkodni.
    Te, vagy családod felülni készül egy bombafenyegetett repülőgépre. Egy ilyen levél ismeretében ugye az az első reakciód: spóroljunk az adóval, bombakereső kutya marad a keneben, rendőröknek szabadnap, pihi, majd kiderül igaz-e a fenyegetés, vagy áhír. Sok sikert!”
  • 9. benq 2009. október 17. 19:32
    „nem baj csinálják csak, a rendőreinek jól ketyeg a tűzszerész pótlék... :-) az adónkból..”
  • 8. janekjanek 2009. október 17. 17:22
    „Zavarában és kilátástalan helyzetbe került állapot tette hogy felfigyeljenek rá, de ez a kijelentése nem hinném hogy komoly szándékból megis tette volna.Dew mivel ilyen zűrzavart keltett,sajnos már problémái lehetnek mert ráverik az állásidőtől a pánikhangulatból kialakult veszteségeket meg amit csak lehet mindent.Nagy bajban vagy Mr.T T
    Keress egy jó ügyvédet és imátkozz hogy többé ne tegyél hasonlót.”
  • 7. hank 2009. október 17. 15:48
    „Nyilván a saját dolga, hogy miért szerelték le. De biztosan megvan az oka.
    Sajnálom.
    A katonák azzal, hogy parancsot teljesítenek és amilyen helyen szolgálhatnak elég nagy stressz alatt állnak. Az ilyeneket a hónvédségnek segíteni kellene és nem leszerelni és munkanélkülivé tenni.”
  • 6. Funny 2009. október 17. 14:12
    „Ez nagyon szörnyi!”
  • 5. KovácsPistike 2009. október 17. 13:57
    „A szentesi laktanya körül egyre zűrösebb dolgok történnek. Tönkreteszik a vállalkozót, a nyugdíjas katonákat szívatják, most itt van a robbantgatós katonájuk. Azonkívül, hogy egy évben egyszer felépítenek egy ponton hídat és megcsónakáztatják az attasékat mi hasznuk van?”
  • 4. xcbcr 2009. október 17. 13:54
    „Ennyi hűhót azért a régi írógépért...”
  • 3. szatyi 2009. október 17. 12:57
    „-Ennyi képet egy ilyen semmitmondó cikkhez...?”
  • 2. Balotelli 2009. október 17. 12:50
    „"Egész Ferihegyet megbénította a férfi fenyegetése" -bravó hatóság! A parancsnokot kitüntetni!”
  • 1. Yossarian 2009. október 17. 11:47
    „hogy a bánatba szerezhet valaki josit kamionra, ha mentális zavarokkal küzd???
    mire való a PÁV?!?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

15 gép felrobbantásával fenyegetett egy csongrádi férfi

Tizenöt gép felrobbantásával fenyegette meg Ferihegyet az a férfi, akit alig pár óra alatt elfogott a rendőrség. Tovább olvasom