Délmagyar logó

2017. 10. 17. kedd - Hedvig 9°C | 24°C Még több cikk.

Csongrádi útjavítások

Két csongrádi utca szilárd burkolatot kap október végéig, másik kilencben pedig felújítják az elhasználódott burkolatot. Minderre hatvanhárommillió forintot fordítanak.
A napokban lezajlottak a közbeszerzési eljárások, így eldőlt, négy környékbeli és egy helybeli vállalkozás nyerte el a hamarosan induló program kivitelezési munkáit. Az őszi beruházások közül a Holt-Tisza-parti sporttelephez vezető Sport utca aszfaltburkolatának kiépítése már sürgős munka volt. Úgy tudjuk, arról az igények ismeretében születhet döntés, hogy a sportpályák utáni vízparti szakaszon sétányt építenek-e a jövőben, vagy aszfaltút vezessen majd a bőrhídig, amelynek közelében építési telkeket alakítanak ki. A másik fontos aszfaltozás a laktanya kerítése mentén húzódó Kenderföldek utcában lesz, ahol az eddigi kohósalakos burkolatot cserélik keményebbre. E két feladatra mintegy 22 millió forintot fordítanak, a város költségvetését viszont csak a négymilliós önrész terheli.

További negyvenegymillió forintot költ az önkormányzat a Bethlen Gábor, a Csemegi Károly, a Justh Gyula, a Nárcisz, a Vasvirág, a Dália, az Iskola és a Kolozsvári utca útjainak felújítására. A kivitelező cégek hétfőtől vonulhatnak fel, és október végéig kell elkészülniük a munkával.
November közepéig épül ki az ipari park szennyvízelvezetését megoldó gerincvezeték, amelyre 20 millió költenek, a fennmaradó ötmilliót pedig pályázaton nyert pénzből állja Csongrád.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Korszerű, háromszáz adagos konyha Bokroson

Az utaztatott étel helyett helyben sült és főtt finomságokból válogathatnak a bokrosiak ezentúl,… Tovább olvasom