Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Csongrádon befogadják a nehéz sorsúakat

Csongrád - Önálló épületbe szeretne költözni a csongrádi szociális ellátások intézményének átmeneti gyermekotthona, amely jelenleg a Gróf Széchenyi István Általános Iskola udvarán működik. Az elmúlt időszakban egyre több család került krízishelyzetbe, így folyamatosan nő az ellátottak száma. Ezért is lenne indokolt egy nagyobb helyen berendezkedni.
– A gazdasági válság miatt egyre több család kerül olyan krízishelyzetbe, amelyből nehezen tud kikecmeregni. Míg újra egyenesbe nem jönnek, segítséget jelenthet a szülőknek, hogy gyermekeiket ránk bízzák – mondta Fehér Mónika. A csongrádi Szociális Ellátások Intézményéhez tartozó, átmeneti ellátást biztosító gyermekotthon szakmai vezetőjétől megtudtuk: felügyelet nélkül maradó vagy lakhatási problémákkal küszködő gyermekeket helyezhetnek el az intézményben, indokolt esetben otthontalanná vált szüleikkel együtt.

– Több okból kerülhetnek hozzánk a gyerekek. Nem feltétlenül azért, mert kiemelik őket a családjukból, de persze ilyen eseteink is vannak. Ide jöhetnek, ha a szüleik nem tudnak megfelelő körülményeket biztosítani számukra. Ha télen nincs elég tüzelő vagy élelem, vagy olyan tanyán laknak, amelyet elzár a hó, ezért a gyerekek nem tudnak iskolába járni. Ilyenkor is hozzánk költözhetnek. A gyerekek 12 hónapig maradhatnak nálunk, ha szükséges, féléves hosszabbítással – magyarázta Fehér Mónika.

Önálló otthont szeretnének a gyerekeknek. A szerző felvétele
Önálló otthont szeretnének a gyerekeknek. A szerző felvétele

1997 óta működik Csongrádon az otthon. Korábban a Gróf Széchenyi István Általános Iskolában oldották meg az elhelyezést. Később pályázati pénzből újították fel az iskola udvarán álló épületet. A régi raktárban 12 férőhelyes, négy szobából álló otthont alakítottak ki. A körülményekkel nincs probléma, ám az utóbbi időben úgy megnőtt az ellátottak száma, hogy indokolt lenne a szolgáltatás bővítése, és a költözés egy nagyobb épületbe.

– A helyhiány mellett az egyik legnagyobb gondot az jelenti, hogy az iskolásokkal közös az udvarunk. Nincs egy kis füves játszótér, ahova a kicsiket kiengedhetnénk, de raktárhelyiségünk sincs – magyarázta Szabóné Tóth Irén. A Szociális Ellátások Intézménye igazgatójától megtudtuk: már kinéztek egy másik épületet. A költözéshez anyagi támogatásra várnak.

A Jótündér segít. Mosógépük, porszívójuk felújításra szorul, számítógépük elavult, ezért az új épület mellett ezekre is nagy szükségük lenne a csongrádi gyermekek átmeneti otthonának. Az Euronics Áruház Jótündér Alapítványa néhány hónappal ezelőtt gyűjtést kezdeményezett a javukra. A kampányt a NEO FM-en is reklámozták. Bővebb információ a www.jotunderalapitvany.hu weboldalon olvasható.

Olvasóink írták

  • 6. jq 2012. március 07. 09:36
    „Akármilyenek is a szülők, a gyerekek nem tehetnek róla, ők nem büntethetők a szüleik miatt. Egyetlen szóba jöhető megoldás, ha rajtuk próbálunk segíteni, így még akár normális felnőtt is lehet belőlük, viszont ha lemondunk róluk, akkor biztos, hogy nem sok örömünk lesz bennük a későbbiekben”
  • 5. racionalitás? 2012. március 06. 17:51
    „és hány meg hány család csak eleve élősködésre reneezkedik be...mindkét színből...lesz gyerek és utána fizessen az állam....erkölcs-.etika-felelősségtudat???????majd lesz gyerek ha lesz hová várni...a macska is előbb almot csinál....tudom-tudom--a macska egy nagyon okos állat.....így van...okos!!!!

    játszani a HUMÁNUMRA-TÖBB,MINT UNDORÍTÓ-----tudom-tudom nincs bennem empátia....lehet,hogy túlságosan sok mindent láttam már??????ja és persze tapasztaltam????”
  • 4. smalltown 2012. március 06. 17:43
    „3. Ugye nem gondolja, hogy Botka miatt lettek szegenyek az emberek?”
  • 3. mihalikné 2012. március 06. 11:55
    „Kedves paprika56! Ugye ön sem gondolja,hogy két év alatt lettek szegények az emberek?? A drága Botka úr mennyi munkahelyet teremtett?”
  • 2. mihalikné 2012. március 06. 11:48
    „Vajon miért? Drága Botka úr hány munkahelyet teremtett Szegeden????”
  • 1. papika56 2012. március 06. 10:56
    „Olyan szomorú ilyet olvasni !!! De sok család ment tönkre, szegényedett el, nyomorog, éhezik-fázik ! De sok gyerek élete a szegénységről szól !
    DE ugye a politikusok, képviselők nagy ívben le@rják ezt az egészet ! Ilyen nyomor még a háború alatt sem volt !
    köszönet orbán és bandájának !!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szennyvízhálózat: Nem kérnek önerőt a tömörkényiektől

Önállóan szeretne szennyvíztisztítót építeni a tömörkényi önkormányzat. A lakossági önerőt a szivattyú megvásárlása és működtetése jelenti majd. Tovább olvasom