Délmagyar logó

2018. 07. 23. hétfő - Lenke 18°C | 26°C Még több cikk.

Csongrádon fizetni kell a motorosoknak is, csak a parkolószelvényt nincs hova rögzíteni

A motorosok szerint tévesen kérnek tőlük pénzt a parkolásért a csongrádi Körös-torokban. Az önkormányzat azonban ragaszkodik a saját helyi rendeletéhez. Más városokban díjmentesen várakozhatnak a rendszámos kétkerekűek.
– Régóta motorozok, de nem emlékszem olyan parkolóra, ahol jegyet kellett volna váltanom a kétkerekűm után – mondta a csongrádi Martini János. – A Körös-torokban most életbe lépett új szabály meghökkentette a motorostársadalmat. Ugyanannyit kellene fizetnünk a parkolásért, mint egy személyautó után. Szerintünk ez ellentétes egy magasabb rendű jogszabállyal, és ezt egy önkormányzati bizottsági ülésen szóba is hoztam a közelmúltban. Másrészt egy motoron kivitelezhetetlen, hogy jól láthatóan, de biztonságosan kitegyük a cédulát.
Arról, hogy tegnap óta parkolóórák üzemelnek a csongrádi üdülőterületen, és a napi egységes tarifa helyett most már óránként kell fizetni, többször írtunk. Hétvégén háromnapos motoros találkozó volt Csongrádon. A jegyváltással kapcsolatos ügy a hegylakok.hu nevű, a kerekezők társadalmát összefogó honlap olvasóinak is témát adott.
A motorosok örültek volna, ha marad a nejlon az automatán, mondta Martini János.  Ez csak tegnap dél- előttig volt így, fizetni kell a motorosoknak. Fotó: Králik Emese
A motorosok örültek volna, ha marad a nejlon az automatán, mondta Martini János. Ez csak tegnap dél- előttig volt így, fizetni kell a motorosoknak. Fotó: Králik Emese

Szerintük egy 2010-es törvény kimondja, hogy állami, önkormányzati tulajdonú parkolóhelyeken az országban sehol nem kell a kétkerekű motorkerékpárok számára díjat fizetni. Sőt, szerintük az igazán elegáns önkormányzatok még kifejezetten nekik való helyeket is kialakítanak, hogy ne kelljen egy géppel elfoglalni az egy autónak is elegendő helyet – illetve olyanokat, amelyeken stabilan le lehet tenni az akár több száz kilogramm súlyú járműveket.

Csongrádon mindenesetre egyelőre a helyi, a közelmúltban elfogadott rendelet szerint jár el az önkormányzat – szögezte le Juhász László jegyző. Tehát egy személyautó és egy rendszámos nagymotor után is egyformán 120 forintot kell óránként fizetni. A „hegylakók" mindezt tisztázni akarják az önkormányzattal, tovább keresik az igazukat.
 

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hamarosan időarányosan fizetnek a parkolásért a strandolók Csongrádon - Keddtől automata adja a jegyet a Körös-torokban

Hamarosan időarányosan fizetnek a parkolásért a strandolók Csongrádon - Keddtől automata adja a jegyet a Körös-torokban
Augusztus 15-én élesítik Csongrádon, a Körös-torokban a parkolóautomatát. Onnantól nem kell… Tovább olvasom