Délmagyar logó

2017. 04. 23. vasárnap - Béla 5°C | 14°C Még több cikk.

Csongrádon hozhat hasznot a szemétbiznisz

Csongrád - A csongrádi közműcéget is soraiban tudó konzorcium nyerte el a homokhátsági hulladékgazdálkodási rendszer üzemeltetési jogát. A döntést még megtámadhatják a konkurens pályázók.
A felgyői lerakó még nem üzemkész, ezért továbbra sem tudni, mikor indulhat be a 82 települést ellátó szolgáltatás.

Papírforma eredmény született a homokhátsági hulladékgazdálkodási rendszer üzemeltetésére kiírt tenderen: a 82 települést tömörítő szervezet a csongrádi Víz és Kommunális Kft.-t is soraiban tudó ZP Homokhátság Hulladékgazdálkodási Konzorcium ajánlatát tartotta a legkedvezőbbnek, így ez a társaság szerződhet 26 évre az érintett önkormányzatokkal. A kihirdetett eredmény egyelőre feltételes, a döntést ugyanis még 20 napig megtámadhatják a konkurens pályázók.

Erre az utózöngére két okból is számítani lehet. Az egyik, hogy hosszú távú, jól jövedelmező üzletről van szó, amit nem szívesen engednének el maguk előtt az üzemeltetésre ugyancsak pályázó multik, a spanyol A.S.A, és a két osztrák cég, az AVE és a Saubermacher. A másik indok épp a papírforma, vagyis az első, decemberi versenyeztetési eljárás, amit azért kellett most megismételni, mert a Közbeszerzési Döntőbizottság szerint is feltűnően kevés időt hagyott a jelentkezőknek a csongrádi gesztorsággal működő homokhátsági hulladékgazdálkodási társulás.

A győztes csapat

A nyertes szolgáltató és vagyonkezelő a ZP Homokhátság Hulladékgazdálkodási Konzorcium. Tagjai: Homokhátsági Regionális Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Közszolgáltató Zrt., a csongrádi Városi Víz- és Kommunális Kft., a vaskúti Felső-Bácskai Hulladékgazdálkodási Kft. és a kiskunhalasi Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft.

Ha az alulmaradt pályázók megfellebbezik a döntést, a 20 napon belülre tervezett szerződéskötés is későbbre tolódhat, így most sem lehet még kijelenteni, mikortól szállíthatják új gépek a csongrádiak szemetét a felgyői lerakóba. Különösen annak tükrében, hogy az új komplexum egyelőre nem fogadó kész. A hulladékkezelő központhoz vezető újraaszfaltozott utat épp tegnap adták át, de a telep és a bekötőút burkolása még várat magára, illetve a lerakó üzemeltetéséhez szükséges informatikai háttér sincs még biztosítva. Természetesen próbaüzemnek is meg kell előznie a létesítmény beindítását.

Örömmel fogadta a hírt Balogh Pál. A csongrádi Víz és Kommunális Kft. ügyvezetője nem kívánt találgatásokba bocsátkozni azzal kapcsolatban, vajon élnek-e fellebbezési lehetőségükkel a kikosarazott vetélytársak, inkább azt emelte ki, hogy komoly tervezési munkák várnak rájuk, ha pont kerül a versenyeztetési procedúra végére. Olyan szolgáltatási konstrukciót kell kidolgozniuk, ami egyaránt megfelel a konzorciumi partnereknek, az önkormányzatoknak és a 82 település lakosainak. Amint üzemképes lesz a felgyői lerakó, ők megkezdenék a szolgáltatást, méghozzá kibővített létszámmal. Adminisztrációs álláshelyek mellett betanított munkásokra és néhány gépkezelőre mindenképpen szükség lesz Csongrád vonzáskörtében.

Olvasóink írták

  • 2. Balogh Pál 2008. június 24. 09:10
    „Tisztelt Kuci!

    Minden munkatársam nevében köszönöm a Gratu.. lációt. Ez azon túl, hogy a városban remélhetőleg meghozza azt az üzleti hasznot, ami miatt több nagy vállalkozó cégek is pályáztak, a meglévő dolgozók tovább foglalkoztatási lehetőségével együtt 35- 40 főnek biztosíthat munkahelyet úgy, hogy az árnbevétele nem csak a csongrádi lakost terheli.

    Bízunk benne, hogy nem jön közbe olyan esemény, ami megakadályozhatná a szükséges szerződések megkötését.

    Üdv: Balogh Pál”
  • 1. Kuci 2008. június 24. 08:38
    „Végre valami itt marad/-t . Szinte hihetettlen .! Gratu”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Az Összefogás a lyukas medencéről

Csongrád - Az Összefogás Csongrádért Egyesület nem támogatja az ÁNTSZ által szorgalmazott uszodai… Tovább olvasom