Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -3°C | 5°C

Csongrádon kevés a jelentkező a borászképzésre

Felemás fogadtatásban részesül a csongrádi hegyközség kezdeményezése, a borászképzés elindítása. Miközben tíz hobbiszőlész már jelentkezett a márciustól induló tanfolyamra, a két nagy pincészet egy embert sem fog beiskolázni.
– Csak akkor lesz jövője a csongrádi borászatnak, ha tanult emberek foglalkoznak a szőlővel – véli Ungerbauer György, aki hegyközségi elnökként azon dolgozik, hogy márciustól a Tisza-parti városban is indulhasson borászképzés. Az egyéves akkreditált oktatás – amelyet a kiskőrösi borászati szakközépiskolával együttműködésben indít a szervezet – hétvégeken jelentene elfoglaltságot a tanulóknak. Az elméleti képzés a városi galériában lenne, a laborgyakorlatokat pedig Csongrádon és Kiskőrösön töltenék. Ahhoz, hogy megkezdődhessen a szakoktatás, 25 jelentkezőre van szükség – de ennek egyelőre a felét sem regisztrálták.

Ungerbauer György szerint az mindenképp örömteli, hogy több fiatal is jelezte, érdeklődik a képzés után, sőt fiával együtt jelentkező orvos is van a leendő vincellérek között. Mindemellett a szakember úgy érzi, Csongrád két nagy pincészete nem érzi ennek a lehetőségnek a súlyát, különben a saját dolgozóikat is beiskoláznák.

– Tudomásom szerint a tananyag főleg a szőlőtermesztésről szól, a bokrosi pincészetben dolgozóknak viszont nincs földterülete, ezért nem valószínű, hogy beiratkoznának a képzésbe – mondta lapunknak Bodor István, a Rubin Borház ügyvezetője. A cégvezető szerint a tavaszi időzítés sem megfelelő, hiszen ilyenkor következik a munka dandárja, ezért megfelelőbb időpont lenne a téli időszak.

Csikai Miklós, a csongrádi pincészetet tulajdonló Árpád Agrár Rt. elnök-vezérigazgatója lapunk érdeklődésére azt mondta, nem tud erről a kezdeményezésről, majd megjegyezte: Szentesen már működik hasonló képzés.

– A mi munkatársaink zöme a nyugdíj felé közelít, nekik értelmetlen lenne belevágni. Két fiatal dolgozónk közül az egyik főiskolát végzett, a másiknak pedig épp a hétvégi földmunkák miatt nem felel meg a képzés szombati időpontja – mondta Pálfi György. A csongrádi pincészet vezetője úgy véli, a mindennapi munkában kellő ismeretanyaggal segíti kollégáit, akik így a borkészítés folyamataiba és összefüggéseibe is belelátnak, ezért nem tartja indokoltnak a képzést.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogadták a költségvetést Csongrádon

Négy fideszes szavazatnak köszönhetően szerdán késő este elfogadták Csongrád 2007-es költségvetését.… Tovább olvasom