Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Díjemelésekről döntöttek Csongrádon

Elmaradt a vita Csongrádon a város 2007-es költségvetési koncepciójáról: a testület polémia nélkül fogadta el a tervezetet, és a jövő évi tarifaemeléseket. Az már valamivel jobban borzolta a kedélyeket, hogy kiderült: 700 ezer forintjába „fájt" a városnak – az egyébként sikertelen – sátras karácsonyi vásár.
Iskolások betlehemes műsorával kezdődött az utolsó képviselő-testületi ülés Csongrádon. Az elsőként tárgyalt 2007-es költségvetési koncepcióról bizottsági szinten megoszlottak a vélemények, de sokak meglepetésére nem alakult ki érdemi vita a tervezettel kapcsolatban. Pusztán a rendelőintézet esetében emelték ki a felszólalók, hogy jövőre az idei önkormányzati támogatás dupláját, ötvenmillió forintot juttatna a város az egészségügyi intézménynek.

A koncepciót, mint a helyi tarifaemeléseket is, különösebb polémia nélkül fogadta el a testület. Így január elsejétől mintegy 15 százalékkal emelkednek a helyi buszjáratok jegy- és bérletárai, a kommunális adó mértéke pedig 6000 forint lesz. Az építményadó éves, négyzetméterenkénti mértékét 40 forinttal, az ivó- és szennyvíz-szolgáltatási tarifákat 8 százalékkal, a hulladékszállítás díjait 11 százalékkal emelte a grémium. Február elsejétől a belterületi költségelvű bérlakások bérleti díjait 30 százalékkal, a bokrosiak esetében 20 százalékkal emelte a választott testület.

Az önkormányzat év végi kifizetései kapcsán Murányi László szóvá tette, hogy miért ilyen ízléstelen sátrat állított Csongrád a karácsonyi vásár megrendezésére, amikor a környék összes városa példát szolgáltatott a jó és tetszetős megoldásokra. Tovább borzolta a kedélyeket, hogy kiderült: mindezért 699 ezer forint bérleti díjat fizetett a város. Gyovai Gáspár erre reagálva azzal érvelt, hogy éppen az előzetes igényeknek megfelelően határoztak így, hiszen azt senki sem sejthette, hogy ilyen csapadékmentes advent lesz Csongrádon.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Teleltetik a csongrádi mozit

Tavaszig nem lesz filmvetítés a csongrádi Uránia moziban, ugyanis a tulajdonos önkormányzat… Tovább olvasom