Délmagyar logó

2017. 02. 25. szombat - Géza -2°C | 8°C Még több cikk.

Dohány miatt válna Bokros

Csongrád-Bokros - Darabra megvan a 9 nemzeti dohánybolt Csongrádon, csak éppen Bokrost felejtették ki a számításból. Igaz, hogy hivatalosan városrész, de táblától tábláig 10 kilométert kellene buszozni egy doboz cigiért. A bokrosiak olyan dühösek, hogy ismét azt fontolgatják: válnak Csongrádtól.
Mindent Csongrádról

A delmagyar.hu hivatalos csongrádi Facebook-oldala, nem csak csongrádiaknak!

 
– A havi mintegy 2 milliós forgalom harmadát teszi ki a cigaretta. Erre a körülbelül 700 ezer forintra tehát keresztet vethetek. Másfél dolgozó havi társadalombiztosítása 108 ezer forint, az üzlet bérleti díja 25 ezer, és ezek csak a nagyobb kiadások. Az már szinte biztos, hogy a gyesről visszatérni kívánó fiatal nőt nem tudom tovább alkalmazni, de azt sem zárom ki, hogy fel kell számolni a vállalkozást. Na ennyit a helyi érdekek képviseletéről és a munkahelyteremtésről – mesélte indulatosan Fűri Mária. A csongrád-bokrosi kisbolt üzemeltetője úgy tudja: a városrészben egyedül ő adott be pályázatot nemzeti dohánybolt üzemeltetésére. Azt hitte, minden sínen van, hiszen a több évtizedes kereskedői tapasztalat, a bizonyítványok és a helyben lakás is mellette szólt. Elméletileg. Csongrádon a jogszabályok által előírt, a lélekszámnak megfelelő 9 nyertes pályázatot hirdetett nemrég a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium, Fűri Mária neve nincs a szerencsések között. Mivel más aspiráns nem volt, komoly annak az esélye, hogy a bokrosi cigarettázóknak ezentúl utazniuk kell a füstölögni valóért. A téma, függetlenül attól, hogy az illető hódol-e a káros szenvedélynek, szinte minden helybeliből dühöt vált ki. Megint kiderült, hogy mostohagyerekei vagyunk Csongrádnak, a pályázat egyébként is pofára ment, a városnak csak azért kellünk, mert itt van az állateledelgyár – vágtak egymás szavába a kisbolt vásárlói.

Ma még van cigaretta a kisboltban – hamarosan azonban talán kisbolt sem lesz. Fotó: Králik Emese
Ma még van cigaretta a kisboltban – hamarosan azonban talán kisbolt sem lesz.
Fotó: Králik Emese

– Mindig öt dobozzal veszek egyszerre, és szépen beosztom magamnak. Nem tudok bebuszozni 10 kilométert Csongrádra, a cigarettáról leszokni ennyi idősen már nem menne – árulta el Mészáros Jánosné. – Aztán hová menjek vásárolni este 7-kor, amikor hazaesek a napszámból? – fortyant fel egy fiatalasszony. De a faluban – a helybeliek így emlegetik Bokrost – mást is beszélnek. Azt, hogy a központban egy vállalkozó kialakít majd egy helyiséget, abban nyílik nemzeti dohánybolt, amelyet egy máshonnan érkezett kereskedő üzemeltethet. Ez a változat talán az előbbinél is jobban borzolja a kedélyeket. Abban ugyanis már végképp nem látják a rációt a bokrosiak, hogy miért kellett a helyi aspiránst kigolyózni, aztán egy idegennek előnyt biztosítani.

Talán kívülről az egész történet mindössze vihar egy pohár vízben, a falubelieket azonban érzékenyen érintette az eljárás. Annyira, hogy a helyi gazdálkodó, Balogh János, aki évekkel ezelőtt kezdeményezte, hogy Bokros önálló legyen, elhatározta: ismét nekifut a feladatnak. Azt mondta, hogy ezt az ötletét és a dohánybolt ügyét egy falugyűlésen szeretné megbeszélni a lakosokkal, az eseményt ő maga szervezi majd. Bár négy éve az akkori önkormányzati miniszter, Varga Zoltán nem támogatta a különválást, így Bokros Csongrád városrésze maradt, Balogh János nagyon elszánt.

– De jó is lenne! Viszont attól tartok, hogy „odafönt" majd megint keresztbe tesznek nekünk – mondta Fűri Mária.

Olvasóink írták

  • 19. tények 2013. május 21. 21:59
    „Az ilyen,az alpolgármester-képviselő által nem jól menedzselt bokrosi dolgok miatt kellett megküzdeni bokrosinak,csongrádinak ezzel a problémával pár évvel ezelőtt.Az elmúlt években nagyjából semmi nem történt-jelen önkormányzat akaratából-Bokroson,ez csak az utolsó csepp volt.Annak idején arról beszélt az alpolgármester,hogy 2010-es választások után célszerű lenne részönkormányzatot létrehozni Bokroson,hogy az ott befolyt városi jövedelem egy részéről maguk dönthessenek.Ma ez már nincs napirenden,igaz már nem is kell a Fidesznek más pártállású polgármesterrel szemben ilyen politikát folytatni.Sok lehetősége egyébként nem lesz a leválást megakadályozni a csongrádi testületnek,amennyiben a népszavazás erről a kérdésről eredményes lesz,főleg,hogy helyi jobboldali politikusok,akik az előző és jelenlegi testületben ültek és ülnek,erről korábban már pozitívan nyilatkoztak.”
  • 18. Csongi7 2013. május 18. 19:03
    „"Ezt például tudta?

    Dohánytermék-kiskereskedelem dohánybolton kívül más üzletben is folytatható az olyan településen, ahol az állandó lakosok száma a 2000 főt nem haladja meg, feltéve, hogy az üzlet egyébként megfelel a dohánytermékek értékesítésére vonatkozó jogszabályi előírásoknak, tehát: csak olyan üzletben folytatható, ahol kialakítható olyan elkülönített, térben leválasztott, fenntartott helyiségrész, amely a dohányterméknek az üzletben kötött egyéb jogügyletektől (értékesítéstől) elkülönített módon történő értékesítését teszi lehetővé úgy, hogy a dohány-termék az üzletben megforduló fiatalkorú számára sem a dohánytermék fogyasztó számára történő értékesítésekor, sem azt megelőzően vagy követően ne legyen hozzáférhető." - idézet egy mai újságcikkből a Délmagyar oldaláról.”
  • 17. Grabowsky 2013. május 13. 20:15
    „Ezzel a trükkel a választók 60%-át fordította maga ellen a kormány.”
  • 16. medvejanos 2013. május 13. 08:17
    „700 ezer forint ? Ez így biztosan igaz, de mennyi a nyeresége? 5000 forint ?”
  • 15. Norbi56 2013. május 12. 09:53
    „Szívni , vagy nem szívni ? ...nem ez itt a kérdés...magam nem dohányzom...de az eljárás, ahogy ezt nem lemutyizták, mert ez nem mutyi ez "einstand" mint a Pásztorok , s pestiesen szólva: ez nem semmi . Ne gondolják, hogy itt a város vezetői nem ugyan úgy jártak el mint Szekszárdon, vagy Hajdúszoboszlón, vagy Békéscsabán. " egyébként is egy polgármesternek mindenről tudnia kell ami a városában történik" ...mondják Ők. Éppen úgy tudni lehetett, hogy kik pályázhatnak és már a kiírás idején meglebegtették, (itt helyben is) hogy csak az pályázzon aki közel áll hozzájuk, mert különben esélye sincs...és láss csodát ...Úgy lett!
    S hiába hivatkoznak arra , hogy a ´90 előtti "nagy " elődeik is így csináltak. Akkor ők nem különbek, csak mások. Ahogy a No.1 mondta volt egy alkalommal: " nem a diktatúrával van bajom, hanem azokkal akik megszemélyesítik , nem rendszer az ellenségem, nem a rendszer ellen harcolok, hanem az azt képviselő emberek ellen " hát most Ő...képviseli a rendszert....így! Jó lenne "ezt a vörös inges rendszert" megváltoztatni! Csak attól félek felszámolják a Pál utcai grundot addigra!”
  • 14. palfisz 2013. május 11. 19:46
    „Vigyázat, mert előbb-utóbb már a tiszta levegő szippantásáért is meg kell küzdeni, esetleg fizetni!”
  • 13. boros56 2013. május 11. 13:56
    „Vigyázni akarnak az egészségedre. Ne dohányozz! Mindent elkövetnek, hogy egyre nehezebb legyen a dolgod. De, hoppá, mégis ilyen nagy üzlet ez a trafik?
    Persze, hogy az. Hiszen az egészséges zöldség helyett, amit a gyereknek adhatnál, inkább megveszed a bagót aztán meg síránkozol, hogy nem jut mindenre. Én még nem találkoztam olyan bagóssal, aki lemondott volna a cigiról azért, hogy fontosabb dologra is jusson a pénzéből. Úgyhogy csak fizessetek, megérdemlitek.”
  • 12. palfisz 2013. május 11. 10:32
    „Natessek!
    Őszintén osztom a véleményét!
    Minap hallottam egy "vicces" megjegyzést: mi a Fidesz? Fiatal Dohánybolt Eltulajdonítok Szövetsége!”
  • 11. booo 2013. május 11. 06:53
    „Én 25 év masszív dohányzás után tettem le gyógyszer segítségével évekkel ezelőtt, tehát kevés akaraterővel is sikerülhet! Én voltam az egyetlen a földön, aki azt hitte, nem fog sikerülni. Pedig nem is volt egyáltalán szörnyű!

    Ettől függetlenül, nem ordítom széles szájjal hogy a dohányosoknak nincs joguk dohányozni! Ők döntenek!

    És őszintén remélem ez a trafikmutyinak tálalt dolog, hamarosan kudarcba fullad!

    Tehát, kicsit kitartás Bokrosiak!”
  • 10. Turul2 2013. május 10. 16:10
    „Nyuszika rohan az erdőben,találkozik a rókával.
    -Miért rohansz tapsi???
    -A Fidesz levadássza a medvéket....
    -Mit izgat ez téged, hiszen nem vagy medve????
    -Ők mondják meg,hogy ki a medve........”
  • 9. keletaru 2013. május 10. 16:08
    „Tényleg ...csodálkozom nem működött a családi kör OTT ?! Üdv Lévai Attila”
  • 8. acidrain 2013. május 09. 16:18
    „Csengelén pedig a 4 bolt és 3-4 kocsma dacára egy halasi vállalkozó nyert, aki hetente egyszer megy majd arra mozgó trafikkal :)”
  • 7. natessek 2013. május 09. 13:56
    „Ugyan már, Szabinak el lehetett volna intézni valami trafikfélét! Végül is a leghíresebb bokrosi, és azóta a legsikeresebb csongrádi cégmenedzserré vált! Ugye igazam van, alpolgármester úr? Nincs is ezen mit csodálkozni, hisz´ ön kisgazda volt, és az eszme szent: Isten! Haza! Család! De nem: Istenem, viszek mindent haza a családnak! Persze ez, ha így is lenne, az ön esetében megbocsátható bűn lenne. És én ezt töredelmesen bevallom, hogy határozottan így gondolom! (A bejegyzésemet Budapesten vizsgálóknak üzenem: látjátok, baromira lojális és őszinte vagyok, üdvözöllek tiTEKet is!)”
  • 6. agyhalott 2013. május 09. 10:35
    „Csongrádon a jegyző, a Városkép, az AkármiK vezetője is más településekről került ide ebben a helyi embereket támogató kiváló rendszerben. Nem értem miért gondolják, hogy egy dohánybolthoz értene bárki itt. Teljesen természetes, hogy ehhez is távoli, nagy tudású, fideszes szakemberre lesz szüksége a falunak.

    Az egyik régóta fidesz színű, (elég régi) csongrádi alpolgármester, aki mellesleg Bokroson él, ezt tudta elintézni a falunak. A polgármester meg az előbb említett dolgokat a városnak. De a mellét nagyon veri, hogy mennyi állami pénzből nyírják a füvet a közmunkások, meg hogy egy rakás feladat lepasszolása után (pl. iskolát az egyháznak), mennyivel kisebb lett a város hiánya. Aztán ha valaki kicsit számol, meg gondolkodik, akkor kiderül, hogy arányaiban nagyobb az a kisebb.

    Csongrádnak különben tényleg csak a Mars helyi adója miatt kell Bokros. Ha ezt megszüntetnék, sokkal könnyebben menne a válás.”
  • 5. szatyi 2013. május 09. 10:14
    „"1. istvang58 2013.05.09. 06:43"

    Szokjál le az evésről, ivásról, utazásról is és akkor még kevesebb adót fogsz fizetni!”
  • 4. Qllancs 2013. május 09. 09:18
    „Ha ez a höly..pl. fideszhaver lenne ..most nem fájna a feje !”
  • 3. roooland 2013. május 09. 08:59
    „Ez tényleg rossz dolog , hogy az embernek 10 km-t kell utaznia cigiért. Viszont könnyű azt mondani hogy szokjanak le, ez körülbelül 10 emberből talán , ha 2-nek sikerül. De szinte minden családban van legalább egy olyan ember aki dohányzik, és cigin felül ez még plusz költséget jelent az embereknek, mivel ugye a busz sem olcsó. Szerintem szükségtelen ilyen dolgokkal fenyegetőzni ,hogy külön válás stb, persze ez csak az én személyes véleményem , de azért egy dohánybolt tényleg elférne a faluban.”
  • 2. tromi 2013. május 09. 06:55
    „egy ügyűek...”
  • 1. istvang58 2013. május 09. 06:43
    „SZOKJATOK LE A CIARETTÁRÓL, ÉN 15 ÉV UTÁN LESZOKTAM, DE CSAK AZÉRT, HOGY NE LEKJEN EZEKNEK A ......MODERÁLTAM MAGAM............. ADÓZNOM. (ÁFA,JÖVEDÉKI STB). 365 X 800,-fT KB 300.000,-ft ÉVI MEGTAKARÍTÁS. HAJRÁ!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elfogták az ékszerüzlet rablóját

Két arany pecsétgyűrűvel szaladt ki egy csongrádi ékszerüzletből az egyik vásárló. A Csongrádi… Tovább olvasom