Délmagyar logó

2017. 07. 27. csütörtök - Olga, Liliána 16°C | 26°C Még több cikk.

Drogdílereket fogtak Csongrádon

Csongrád - Kábítószerárusokat fogtak a csongrádi rendőrök, akiket eredetileg egy családi veszekedéshez hívtak ki.
A rendőröknek először az tűnt fel, hogy a lakásban talált harmincöt éves férfi furcsán viselkedik. Mozgása, agresszivitása arról árulkodott, hogy kábítószer hatása alatt áll. A rendőrök nyomozni kezdtek, adatokat gyűjtöttek, tanúkat kerestek, és tovább erősödött a gyanú. A házkutatás aztán eredményre is vezetett. A rendőrök több drogfogyasztáshoz használatos eszközt, valamint készre csomagolt kisebb adagokat találtak, amelyekről a szakértői megállapította, hogy amfetamin-származékok.

Megindult az eljárás, és közben – ahogy mondani szokás – „a rendőrség látókörébe került" egy másik csongrádi férfi is, aki huszonhét éves. Kiderült, hogy a két férfi nemcsak fogyasztóként került kapcsolatba a drogokkal: terítették is a kábítószert. Rajtuk kívül még hét személyről bizonyosodott be nyomozás közben, hogy kapcsolatba kerültek a dílerekkel, és fogyasztottak az anyagból.

A Csongrádi Rendőrkapitányság a két férfit őrizetbe vette, kezdeményezte előzetes letartóztatásukat, az eljárásba – amely kábítószerrel való visszaélés bűntett megalapozott gyanúja miatt folyik – szakértőt vontak be.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A csongrádi ifjúsági házra még legalább 14 millió Ft kell

Csongrád - Lemondhat az ifjúsági ház felújításáról a csongrádi önkormányzat, ha mai rendkívüli… Tovább olvasom