Délmagyar logó

2016. 12. 08. csütörtök - Mária -5°C | 3°C

Egyenreklámtáblákat állítanának Csongrádon

Egységes reklámtáblákat állítana föl a város Fő utcáján a csongrádi önkormányzat. A hirdetési felületek harmonizálását azért tartják indokoltnak, mert mára csak a legforgalmasabb közlekedési folyosó mentén 36, színében és méretében is eltérő hirdetőt állítottak fel, némelyikük pedig el is avult.
Egységes reklámtáblákat állítana föl a város Fő utcáján a csongrádi önkormányzat. A hirdetési felületek harmonizálását azért tartják indokoltnak, mert mára csak a legforgalmasabb közlekedési folyosó mentén 36, színében és méretében is eltérő hirdetőt állítottak fel, némelyikük pedig el is avult. A városvezetés szándékát némiképp árnyalja, hogy a határozatlan időre engedélyezett reklámtáblákat a helyükön hagynák mindaddig, amíg a vállalkozás működik.

Kizárólag a városképpel harmonizáló, egységes hirdetőtáblákon reklámozhatnák magukat a helyi vállalkozások Csongrádon, ha megszületik az a rendelet, amit most dolgoz ki a polgármesteri hivatal. Az önkormányzat tavaly ősszel határozott arról, hogy újraszabályozza a közterületi hirdetők elhelyezését annak érdekében, hogy megszüntesse a jelenlegi kavalkádot. Mára ugyanis csak a legforgalmasabb közlekedési folyosó mentén 36, színében és méretében is eltérő hirdetőt állítottak fel. A városközpont területén összesen 46 tarka megjelenésű tábla hirdet árút és szolgáltatást a potenciális vásárlóknak és ügyfeleknek.

Eltérő díjak a megyében

Nagyon eltér a megye városainak a közterületi hirdetőtáblák elhelyezésére vonatkozó díjszabása. Csongrádon négyzetméterenként mindössze 325 forintot kérnek havonta azoktól a vállalkozóktól, akik a városközpontban, az úgynevezett kiemelt területen hirdetnek. Szentesen ugyanezért már 920 forint + áfát kérnek, Makón pedig naponta 34 forintot. Vásárhelyen 2003 óta egységes a hirdetőtáblák rendszere: ott egységnyi felületért (egytized négyzetméterért) évi 20 ezer forint + áfát kér az önkormányzat.

Seres Balázs főépítész lapunk érdeklődésére elmondta, évente 10-20 hirdetési igénybejelentés érkezik a hivatalhoz. A településrendezési terv elfogadása óta csak határozott időre, az adott év végéig adnak ki engedélyt a városházán. A jövőben viszont azt is meghatároznák, hogy egyáltalán hová lehet kihelyezni reklámtáblákat. Az egységesítés következő állomásaként tervpályázatot írna ki az önkormányzat, az elképzeléseket pedig a polgármester, az alpolgármester és a városgazdasági bizottság elnöke együttesen zsűrizné. Az egyentáblákat az önkormányzat készíttetné el, a bérleti díjat pedig a városgondnokság szedné be. Az, hogy az előállítás költségeit egyben, vagy a havi díjba beépítve fizetné meg a hirdető vállalkozó, egyelőre kidolgozásra vár. A táblák harmonizálását lehetőleg pályázati pénzből fedeznék.

A városvezetés szándékát némiképp árnyalja, hogy a határozatlan időre engedélyezett reklámtáblákat a helyükön hagynák mindaddig, amíg a vállalkozás működik. Ennek a javaslatnak az elfogadása azt jelentené, hogy mintegy 30 tarka reklámtábla maradhatna véglegesen a Fő utcán.

Csupán azt a két feltételt kellene teljesíteniük a hirdetőknek, hogy fizessék meg díjat, illetve tartsák karban a táblát. A régi ügyfelek hirdetőit azért hagyná helyükön a hivatal, mert a táblacseréket csak később, a rendeletalkotást követően tudná vállalni város, ha viszont leszerelnék, kártalanításra is igényt tarthatnak az érintett vállalkozók.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Kocsmaregula Csongrádon

A csendháborítások miatt korlátozná a csongrádi vendéglátóhelyek nyitva tartását a polgármesteri… Tovább olvasom