Gyűjtse össze az érdekes cikekket a címek mellett lévő később elolvasom ikonokkal!

Szeged - delmagyar.hu

2013. 05. 22. szerda - Júlia, Rita

Még több

Itt vagyok: Nyitólap > Csongrád hírek > Eladná ingatlanait az önkormányzat, hogy fizetni tudjon

Eladná ingatlanait az önkormányzat, hogy fizetni tudjon

Csongrád - Jelentős fizetési kötelezettségei vannak a csongrádi önkormányzatnak, ezért úgy döntött: ingatlanai eladásából megpróbál a szükséges több mint 300 millió forintnak legalább egy részéhez hozzájutni.

Králik Emese - Délvilág napilap - 2012.06.13. 07:30
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail
A rendkívüli testületi ülésen a képviselők úgy határoztak: 11, kisebb-nagyobb értékű vagyontárgyat visznek nyílt árverésre, közel 90 millió forintot remélve. Ezek között a két legnagyobb értékre becsült épület a Csemegi utca 7. és a Fő utca 26. alatt található, mindkettőt 25 milliós áron szeretnék dobra verni. Előbbiben bérlakások vannak, utóbbiban korábban a fölhivatal, manapság egy üzlethelyiség talált otthonra.
Darabonként egymillióért garázsok várnak gazdára, de a bútorgyár mögötti három bányatavat is birtokba veheti, aki letesz az asztalra 3 milliót. Kőrösi Tibor polgármester hangsúlyozta: a befolyó összegeket fejlesztésre használják fel.

Egy Fő utcai ingatlant is eladásra kínál az önkormányzat.
Egy Fő utcai ingatlant is eladásra kínál az önkormányzat.

Az egyik eladásra szánt ingatlan, a Körös-toroki Fortuna Motel körül kisebb vita alakult ki az ülésen. Az épületet 2011 óta kezeli a Kommunális Kft., a cég azonban most visszaadná a városnak. Murányi László képviselő szerint az önkormányzat és a cég is hibás abban, hogy az ingatlan tönkrement. – Minőségi szállót szerettünk volna kialakítani benne. Annak idején a kft.-nek is voltak a fejlesztéssel kapcsolatos vállalásai, amelyek nem teljesültek. Most nekünk kell valamit kezdeni vele – fogalmazott Nagypál Sándor. A motel értékét jelenleg 10 millióra taksálják, ha a város tulajdonában maradna, az állagmegóvásra ennek mintegy felét kellene költeni.
Megosztás: Facebook Twitter Iwiw E-mail

Hozzászólok a cikkhez


A tisztább tartalom érdekében előzetesen moderálunk. Ez rövid késést fog okozni a komment megjelenésében, amiért megértését kérjük. Az éjjel 23 és 6.30 közötti kommentek 7-ig jelennek meg.
Kérjük, olvassa el Felhasználási szabályainkat!

Hozzászólás írásához be kell jelentkezni!
Kérem, jelentkezzen be vagy regisztráljon!
Töltés, kérem várjon!

Moderálásra küldöm 8. keletaru 2012.06.14. 20:27

Nem az előző hibáikról van szóóóóó , a HERDÁLÁSRÓL ! Amit mint látszik ínmar hossszúúúúú évek óta elszámoltatás nélkül tesznek egyesek a székhez ragadva , persze ha máshol ragadna a szék hozzájuk akkor lenne a társadalomnak egy kis igazság érzete ! DE AMÍG ÍGY lehet GOMBOT nyomogatni addig itt NEM lesz rend !Értünk miattunk nekünk ....ja meg még FEL is esküdnek , de mire is ??? Gyereknek óvodában nagyobb a felelősség érzete mint itt a bagázsnak! Nekem így tűnik ! Mint látjuk igaz a közmondás megint "AKI KORPA KÖZÉ KEVEREDIK MEGESZIK A DISZNÓK " . Üdv Kuci

Moderálásra küldöm 7. nádtető 2012.06.13. 23:19

Kedves cikk író.Ismét vétettek egy nagy hibát.Az eladásra kijelölt ingatlanok feltüntetett értéke induló ár,hiszen licitálhatnak rá.Tudom,hogy lesz olyan amelyik nem érdekel senkit,de lesz olyan ahol többlet bevételt fognak realizálni.Az eladási kényszer senkinek sem jó,így városnak sem,főleg ilyen túlkínálat mellet.De most mit lehet tenni?Pénzt kell teremteni,mert ha volna akkor nem eladnának,hanem vennének. Aki még nem volt ilyen helyzetben nem tudhatja,hogy milyen nehéz egy ilyen döntést meghozni.Hiába mutogatunk az elkövetett előző hibákra,abból már nem lesz pénz,csak tanulni lehet belőle.Az igazi gondot ott látom,hogy a mostani helyzet sajnos nem az utolsó.

Moderálásra küldöm 6. Norbi56 2012.06.13. 19:46

"Lehet választani" ...sőt kell, mert a gazdálkodás folyamatos döntéshozatal, ha tetszik választás a különböző lehetőségek között Azt is elismerem, hogy vannak kényszer helyzetek is. Csak hogy a történelem nem holnap kezdődik. Ez az önkormányzat, csak amióta én ismerem a történetet immár lassan tíz éve, folyamatosan elhalasztott döntéseket és ugyanazok a képviselők döntöttek rosszul. Bizony, van úgy hogy be kell zárni iskolát, van úgy, hogy díjat, vagy adót kell emelni, van úgy hogy ésszerű és szükséges beruházásokba kell kezdeni vagy éppen nem kezdeni, ha még oly kecsegtető is pályázaton nyerhető pénz.(ifjúsági ház, mozi, stb). S mindig figyelni a környező gazdaságra és a gazdasági és demográfiai jelekre. Nos csak ez nem történik meg ...mondom immár tíz éve. A mostani értékesítés lehet kényszerűség de rossz döntés, rosszkor, és feltehetőleg nem is fog realizálódni a várt bevételnek a töredéke sem. éppen a demográfiai, gazdasági okok miatt, azért mert belátható időn belül… Tovább olvasom »

Moderálásra küldöm 5. Roy 2012.06.13. 17:23

Nem azért adnak el valamit, mert olcsó vagy drága, hanem azért mert pénz kell. Ez itt a lényeg.. Miért kell pénz? Vagy milyen ára lenne ha máshol kellene bevételhez jutni. Pl. szociális támogatások befagyasztása. Magasabb közüzemi díjak.... magasabb kommunális adók... Esetleg iskolabezárás.... Létszámleépítés az városi állami szférákban... Lehet választani... Esetleg vegyenek fel hitelt jó kis svájci frankba?!... Lehet választani

Moderálásra küldöm 4. keletaru 2012.06.13. 16:35

Loooooogikus most kell ingatlan eladni mikor nincs vevő ! Vagy épp van s most tudd bagóóóóért. Hát persze a fő okosok most is bent ülnek a gombnyomkodók , persze most is értünk nyomják csak a GOMBOT tudjuk látjuk fellelős-éggel . JÓZAN PARASZT ÉSZ , ismerős !!! Akik kellően átgondolva nyomták e remek beruházásokra a gombot NA azoknak kellene most ezt ki gubázni zsebből , nem itt osztani az és.... .Mellesleg az előző ciklus is nagy volt eme játékban , eladni FELÉLNI és kész . Látjuk a HÍRES EL SZÁMOLTATÁST ! Üdv Kuci

Moderálásra küldöm 3. daffy 2012.06.13. 13:02

Adjuk el az önkormányzat épületét.Na meg miért kell fényűző módon kivilágítani az épületek homlokzatait.A budapesti
dísz és közvilágítási kft megoldotta,hogy éjfélkor lekapcsolják a díszvilágításokat.Itt is lehetne ilyen megoldást választani,és több százezer forintokat meg lehetne sporólni.

Moderálásra küldöm 2. tromi 2012.06.13. 11:03

Egy kicsit túlzás gazdaságpolitikának nevezni, az ötletszerűen vágjunk bele ebbe abba átgondolás nélküli pénzügyhöz nem értő számolni nem tudó üssük el valamivel ezt a négy évet fejetlenséget. 3 kakas veszekszik a szemétdombon..

Moderálásra küldöm 1. Norbi56 2012.06.13. 10:36

Nem csak az a baj, hogy a bevételből folyó kiadásokat , korábbi adósságokat és működést finanszíroznak (az állítások ellenére), hanem, hogy az önkormányzat tovább hígítja az amúgy is túlhígult túlkínálattól szenvedő ingatlanpiacot. Ilyenkor az államnak és az önkormányzatnak vásárolni kell! Mert amit megpróbál a túlélés érdekében eladni az kótyavetyélés. Kárt okoz a közösségnek és kárt okoz egyenként minden polgárának. Kár keletkezik a négyzeten!
Amit tesznek az a közösségi vagyon hűtlen kezelése! Közvetlen és közvetett károkozás! Rövidlátó város és gazdaságpolitika!



Töltés, kérem várjon!
ˆaz oldal tetejéreˆ

hirdetés

HIRDETÉS
bezár
asdasd
Kérem várjon, jelentkezését rögzítjük...