Délmagyar logó

2017. 11. 18. szombat - Jenő 5°C | 8°C Még több cikk.

Elnapolták Csongrádon a testületi ülést

Csongrád - Már hivatalossá vált a Tesco csongrádi áruházépítési szándéka, de a beruházást elősegítő döntést nem tudta meghozni az önkormányzat, mert a kedd délutánra összehívott testületi tanácskozásra nem tudott elég városatya elmenni. A döntéshozók túlórája nem marad el, jövő szerda délutánra újra összehívták a képviselőket.
Határozatképtelennek bizonyult a csongrádi képviselő-testület tegnap délutánra összehívott rendkívüli közgyűlése, a tanácskozáson ugyanis csak kilencen jelentek meg a 18 tagú grémiumból. A keddi túlórára azért lett volna szükség, mert több napirendi pont megtárgyalását is elhalasztották a pénteki rendes ülésen, ami 12 órányi érdemi munka után este háromnegyed tízkor ért véget. Bár a tegnapra szóló meghívókat csak hétfőn küldték ki, Bedő Tamás polgármester lapunknak azt mondta, már pénteken szólt a testület tagjainak, hogy keddre újabb ülést kell összehívni. Az Összefogás Csongrádért Egyesület frakciójából senki nem jelent meg a tanácskozáson. Lapunk Nagypál Sándort tudta elérni, aki elmondta, először délelőtti időpont volt megjelölve, ez később módosult, de ő és frakciótársai már nem tudták saját elfoglaltságaikat átütemezni, ezért nem értek oda az ülés kezdetére.

Információink szerint a képviselői interpellációkra és néhány – zárt ülésre javasolt – tulajdonosi döntésre került volna sor, ha határozatképes a grémium. Úgy tudjuk, az egyik anyag épp a lapunkban már beharangozott Tesco áruház építéséről szól. Az önkormányzatnak ahhoz kellene hozzájárulnia, hogy a leendő elkerülő út félegyházi úti végpontjánál ötágú körforgalmat alakíthassanak ki, amelynek egyik ága a 3000 négyzetméteres eladóteret és mintegy 1500 négyzetméteres üzletsort magába foglaló áruházhoz és annak parkolójához vezetne. Mindebből arra lehet következtetni, hogy a Tesco megvárja a csongrádi elkerülő út megépítését, csak utána fog hozzá a beruházáshoz.

Ami pedig a 451-es főút Csongrádot nyugatról kerülő útszakaszt illeti, az építkezés előkészítése folyamatban van. Korábban épp a munkák mihamarabbi megkezdése érdekében döntött úgy a város, hogy a leendő elkerülő utat keresztező önkormányzati útszakaszokat eladja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt-nek, de a Közigazgatási Hivatal törvényességi észrevételt tett, miszerint önkormányzati törzsvagyonba tartozó közutaknál ez az eljárás jogszerűtlen. Ezért a testület pénteken úgy határozott, felkéri a beruházó állami társaságot, hogy kezdeményezzen kisajátítási eljárást a szóban forgó területekre. Így minden akadály elhárul a szükséges földek bevonása elől, és várhatóan ősszel kiírhatják a közbeszerzési eljárást a részben uniós forrásokból megvalósuló útépítésre.

Délmagyarország / Délvilág hírek Keresse a témát a holnapi Délmagyarországban és Délvilágban is!

Olvasóink írták

  • 9. Kiss László 2008. április 21. 13:08
    „Kedves hozzászólók! Mielőtt mások pocskondiázásába kezd valaki, előtte nem árt, ha önvizsgálatot tart! Kedves Kuci! Minden cikkhez van valami hozzáfűznivalód, de előtte nem ártana a MAGYAR NYELVTANT átismételni, mert minden amit írsz, hemzseg a helyesírási hibától. Látod milyen könnyű a másik szemében meglátni a szálkát? Pedig a sajátunkban gerenda van...”
  • 8. Csongorádi kisbíró unokája 2008. április 05. 23:49
    „Elvtársak! Kellene már egy jó nagy tisztasági csomag! Egy zérus toleranciával is megelégednék!”
  • 7. Berka 2008. április 04. 18:26
    „A piacokat úgy is bezuárják a kommenisták! Aki még piacolni akar, arra meg az Apeh indul be! Jó ez a Tesco! l A sok külföldi olcsó sz@rért meg fizess magyar! Juliska néninek a piacon már úgy sem lehet árulni. Üdvözlöm a kis városka kommenistáit és liberósait!”
  • 6. Élek halok csongorádé 2008. április 03. 23:41
    „Csongorádért, ej ráérünk arra még. Kisűn gyütt az kiba....tt méghívó, még annyi a dógunk, mint a ganyé, meg mecceni is köllene ha lénne mit, haggyannakk minket a rendkívüli pics.ba. Moindén píz begyün annélkű is. Osztakkó.”
  • 5. Kuci 2008. április 03. 07:13
    „Más városokban a TESCO építiki a körforgalmat s adpénzt az önkormányzatoknak különböző beruházásokra ha oda engedik . Na itt méd ezt sem tudják elérni , vagy nem akarják ??!! S minek mennének el . Oda inkább fürdőt kellet volna építeni , van ott viz vagy nem annak a tornyát látjuk nap mint nap . ( Önkormányzattól nem lehet látni ez igaz ) Az lenne a város érdeke a TESCO miért az ? Jól tették nem mentek el , legalább megcáfolták az újság cikket amiben állítólag együtt működnek a MSZP-s polgármesterel . S nagyon jól lehetet látni a tv-ben ( évi 13mFt. ) megint mi az a testületi ülés , óviban a gyerekek hamarább megértik s egyetértenek mint itt.”
  • 4. jpjkh8 2008. április 02. 20:44
    „Micsoda véletlen, csak a bal oldalon vannak elfoglalt emberek akik nem értek rá elmenni az ülésre!
    Szerintem kár is nekik bejárni, a pénz úgyis jár nekeik, hiszen komoly háttérmunkát végeznek (lásd Kurucz Úr a piacon nemzeti színű melegítőben, Nagypál a tanyákon). És még azt mondják az Egyesületük politika mentes Egyesület. Szégyeljék meg magukat!
    Undorító. Nem vagyok egyik pártnak sem elkötelezettje, csak azt elvárnám a bal oldaltól is, hogy emberhez méltóan viselkedjen.”
  • 3. Kuci 2008. április 02. 16:17
    „Van itt lové megint látszik . S nem is érdekli őket miért kapják csak kapják csak kapják csak kapják . Gondoljunk bele ha itt ez folyik akkor fent mi lehet ( Vince 1 évre költségtérítés 17milla számla nélkül bemondásra ) más lángos sütöt meg hetente büntetnek 100ft nyugta miatt . Az az igazi demokrácia , ez a helyes út , aki közpénzel dolgozik ne száoljon el , Aki a sáját befektetését kamatoztatja az meg mindenért s mindenkinek !!! TESCO meg annyit lehet nem kereste meg személyessen a képviselőket . az Interspart 70 ember aláírása miatt zavartak el ( ugye Nagypál úr ) aki fejlesztet volna is .”
  • 2. jpjkh8 2008. április 02. 14:42
    „Szeretném megkérdezni az sok nyugdíjas, akár korengedményes, akáér rokkant nyugdíjas aki a városért él és hal hol volt tegnap du.
    Talán sok egyéb teendőjük miatt nem érnek rá a közügyekkel foglalkozni?
    Kiváncsi vagyok , hogy visszautalják-e a felvett díjuk arányos részét amit nem a város ügyeivel tőltöttek.
    Hiába sok-sok elfoglalt ember igazi hazafiak, akik csak a "köz"-nek élnek , nem a pénz számít!”
  • 1. nyugtalan 2008. április 02. 14:17
    „Kedves csongrádiak˘.Remélem már látják ,hogy kiket ültettek a képviselői székekbe.Nekik a város érdeke másodlagos,csak szövegelnek ,acsarkodnak és még csodálkoznak,hogy ebben a városban nem történik semmi.Meg vonni a tisztelet dijat!El nem végzett munkáért sehol nem fizetnek!!!!!Természetesen azokról beszélek akik miatt elmaradt az ülés.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Zárjegy nélküli cigarettát foglaltak le Csongrádon

Csongrád - 153 karton zárjegy nélküli cigarettát találtak a Csongrádi Rendőrkapitányság járőrei egy… Tovább olvasom