Délmagyar logó

2017. 06. 23. péntek - Zoltán 21°C | 35°C Még több cikk.

Engedményre várnak a büfések

Csongrád - Az elhúzódó tiszai áradás miatt 2 milliós engedményt kérnek a csongrádi önkormányzattól a Körös-toroki vendéglátók. A városvezetés szerdán dönt.
Tíz nap alatt mindössze 40 centimétert apadt a Tisza vízszintje Csongrádnál, és szakemberek szerint újabb árhullámra lehet számítani a folyón. A Körös-torokban szárazra került részeken 4–5 centiméter vastag iszapot rakott le a Tisza, vagyis a még víz alatt lévő területen akár 15–20 centiméter vastag iszapréteg is képződhet, mire levonul az üdülőterületről a víz. Hogy ez utóbbi mikor következik be, még nem tudni, de az biztos, hogy 2–3 hét szükséges ahhoz, hogy a lerakott hordalék kiszáradjon, és eltakarítható legyen. Mindennek tükrében kérdéses, kinyithatnak-e a vendéglátóhelyek még júliusban, illetve mi lesz azokkal a programokkal, amelyeket az ártérben tartottak volna meg a Körös-toroki napok idején, augusztus első hétvégéjén.

Díjcsökkentést kérnek a Kőrös-toroki bérlők
Díjcsökkentést kérnek a Kőrös-toroki bérlők.
Fotó: DM/DV

A fenti előrejelzések alapján nem véletlen, hogy a városi üzlethelyiségek bérlői után a Körös-toroki üdülőterület vállalkozásai is engedményt kérnek a csongrádi önkormányzattól. A kemping üzemeltetője és a büféudvarban működő vendéglátók azt szeretnék, hogy az idei bérleti díjuk 30 százalékát engedje el a város. Összesen 2 millió forintról van szó. Ennek a felét kérték legutóbb a Fő utcai kereskedők, de a májusi testületi ülésen a többség nem támogatta az ideiglenes kedvezményt. A mostani előterjesztés szerint – amit szerdai ülésén tárgyal a képviselő-testület – Bedő Tamás polgármester megadná az engedményt az üdülőterület vállalkozóinak.

Olvasóink írták

  • 13. deszkás 2010. július 20. 09:41
    „2 milliós engedmény= biztos bevétel.”
  • 12. hank 2010. július 05. 23:53
    „szkata40:
    Kicsit messziről kezdeném... Úgy érzem, hogy kicsit érdemes más reflektorfényben is megvilágítani az egészet.

    Annak idején hogy ment ez az egész Körös-toroki Napok?
    Az Idegenforgalmi Kft üzemeltette a Kempinget, a kiskempinget, a partfürdőt, a fürdőt, az Erzsébet hotelt. Növelni szerették volna a vendégéjszakák számát azzal, hogy szerveztek ide valami programot. Pályáztak, támogatókat kerestek (helyiek és megyeiek, meg országosak) és volt rendezvény.
    A rendezvény INGYENES volt akkor is, ami azt jelenti, hogy minden ami a Körös-toroki Napok szervezője által volt szervezve, az belépőmentes volt.
    Merre csapódott le a bevétel? Vendégéjszakák (kemping, hotel, üdülőtulajok) és szórakozóhelyi bevételek: körös-toroki vállalkozók, szórakozóhely üzemeltetők.

    Én még 2006-ban és 2007-ben baráti körben többször megemlítettem, hogy milyen üzlet az, hogy a város beinvesztál egy csomó pénzt és a bevétel meg lecsapódik máshol. Ugyanis közben a város kiadta a kempinget és a partfürdőt egy vállalkozásnak (akkor már jópár éve). Az Idegenforgalmi kezében meg maradt a rendezvény szervezése, de bevétel már egyáltalán nem náluk csapódott le.
    2008-ra már kiírtak egy pályázatot: a város kivonul a szervezésből, szervezze meg egy vállalkozó, invesztáljon bele ő.

    2008-ban 2 cég közösen, majd 2009-ben közülük az egyik cég szervezte.
    2008-ban egyébként a rendezvényt az első 10 rendezvény között emlegették országosan, mivel ez teljesen ingyenes és ahhoz képest jó programokkal.
    A képviselő testület kikötötte, hogy továbbra is ingyenesnek kell lennie.
    (Közben rengeteg rendezvény van az országban és könnyen ki lehet találni, hogy a támogatók sem öntik a pénzt ebben a gazdasági helyzetben.)
    Tegnap néztem a testületi ülés (maratoni) ismétlését. Nagypál Sándor képviselő felvetette, hogy kell-e ez a rendezvényt idén, hiszen a víz még nem ott van, ahol szokott lenni. A Polgármester úr szájából hangzott el a válasz: igen, mert a vállalkozók jelentős bevétele ezekre a napokra öszpontosul.
    Úgy tudom, hogy a belépő kérdését továbbra is elvetik.
    Miből tud bevételre szert tenni a szervező? Ezen el lehet gondolkodni.

    Jelenleg az van, hogy van egy vállalkozó, aki megszervez programokat mely nem pár százezer Ft-os tétel...
    (Ha publikus lesz az összeg, amennyibe kerül a rendezvény, akkor talán jobban megértjük.)

    Ehhez lesznek támogatók: helyi, nem helyi, magán.
    Egyébként múlt évben azok a vállalkozók és nem vállalkozók támogatták a rendezvényt, akik a plakáton voltak.
    A bevétel meg ismét több helyen csapódik le.

    A 8-10 ezer ember ezekre a napokra jön.
    Egyébként a Körös-torokban normál nyári vendégforgalom van.
    A Körös-toroki Napok országos rendezvénnyé nőtte ki magát, és Csongrád egyik fő idegenforgalmi vonzereje.
    Nyilván senki sem garantálja, hogy az üdülőterületen levő vállalkozóknál fogyasztanak, mint ahogy azt sem, hogy máshol.
    De egy biztos: ha rossz a program, kevesebben jönnek.
    Ez hosszútávon sem jó a támogatók ezeket is figyel(het)ik.
    Az együttesek meg nem jönnek ingyen, tehát kell szponzorokat találni.

    Lehet nem házalás, csak egy megállapodás volt és azért kereste meg őket.

    Szerintem együtt kellene dolgozni, hiszen közös az érdek: sokan legyenek, fogyasszanak, jól szórakozzanak, vigyék a jó hírét a rendezvénynek.

    "Két évvel ezelőtt megpróbáltunk bemenni árusitani de nem lehetett mondván a rendezvényszervező saját árusait hozta."
    Nem vagyok vállalkozó, de...
    Ez olyan dolog, mintha megkérném Picit, hogy a lángosos bódéjában hadd csináljak én is lángost adjam el (a bevétele kevesebb lesz) . Esetleg bevezetek 1-2 újfajta lángost, és így hozzám csalogatom a vevőket.
    Megérné neki? Szerintem ha nekem jól megy, tuti jó sokat kérne bérleti díjat, mert neki lenne kiesése.
    Egyébként volt nagyszinpad is és ott nem kicsi és "ócsó" zenekarok léptek fel, mint ahogy idén sem (szerintem).

    Vagy éppen a vállalkozók udvarába hadd települjek már be pár napra. A vállalkozók nem örülnének bizonyára, hiszen ha bármi rendezvényt szerveznek majd, akkor a bevétel nálam is lecsapódik. Én meg lehet nem akarok annyit fizetni a helyért, amennyit ők kérnének a kiesett bevételük miatt. És az meg kizárt, hogy én az xy discóst támogassam. Pedig ugyanakkor nekem is érdekem, hogy jó rendezvény legyen.

    Ez az ahogy én látom.
    Persze nem látok be a színfalak mögé és nem is vagyok vállalkozó. Nem ismerem a szóbeli megállapodásokat és nem tudom, hogy kit milyen érdek hajt igazából.
    De szerintem a Körös-torok szekerét kellene egyirányba húzni.

    Hank”
  • 11. keletaru 2010. július 04. 10:40
    „Erre mondta egyszer valaki " egy vállalkozás kockázatait , vállalni kell a válalkozónak " , persze ez csak a privát vállalkozásokra érvényes, mint látjuk az államiaknak mindegy felelőség nuku . Mellesleg megnézném mennyi az annyi , ami befolyik onnan iparüzésiadó néven ! Mert a bérleti dijjak azok az egekben vannak az biztos , már elnézést ! ( Da amig lesz aki/-k kifizetik megteheteik , valamiért mindig kifizetik viszont ) De mint olvashatjuk "vendég" éjszakája senkinek nem veszik oda , mert nincs vendég , csak volt vendég , vagy csak eltévedt vendég ....Ha jól tudom most meg fentről megint engedik a vizet, ezzel is segitva az apadást ( Kisköre ) Üdv Kuci”
  • 10. szkata40 2010. július 03. 21:25
    „Kedves Hank!Igaz hogy hatalmas terület van,de mit lehet arról tudni hogy a helyi vállalkozókat beengedik-e vagy sem? Két évvel ezelőtt megpróbáltunk bemenni árusitani de nem lehetett mondván a rendezvényszervező saját árusait hozta.Tavaly pedig a szervező végig járta a vállakozókat hozzájárulást kérni a rendezvényhez.Van aki adott van aki kijelentette,hogy milyen alapon adjon,mivel az a vendég aki a mentett oldalon "bámészkodi" nem biztos hogy átlátogat a másik oldalra mert nincs értelme,nincs normális program,csak a kisszinpadon üvöltöznek a kezdő zenekarok..............Remélem az idén nem fog házalni a szervező:”
  • 9. hank 2010. július 03. 14:53
    „Szkata40:
    A Körös-toroki Napok programjait vígan meg lehet tartani a mentett oldalon. Hatalmas terület van erre.

    Csucsu2:
    "Ha mondjuk nincs árvíz, vagy van, de hamar leszalad, lényegében pozitív a körülmény a nagy bevételhez, akkor a nem tervezett többlet bevétel után nem nagyon fizetnek be többet igaz? De ha kiesik, akkor elvárják, hogy azt azonnal kompenzálják ki."
    Vannak bevételfüggő adók (pl. helyi iparűzési adó). Tehát elvileg több bevétel, több adó.”
  • 8. szkata40 2010. július 02. 14:08
    „Igazad van csucsu2,mert ha a vállalkozó udvar--mert ugye ők kérik a csökkentést--többet keres,azzal nincs a városnak többlet bevétele ,de azUdvarosok dörzsölik a kezüket,hogy milyen jól kerestek.Ugy hangzik ez az egész dolog minhta nem is lenne más vállalkozó a Körösön csak a "tisztelt" UDVAR.Más is szeretné megkeresni a "télirevalót" és hiába irna kereset kiesés miatt kérelmet elzavarnák a francba.Nem tehet mást lenyeli a dolgot.Remélem az őszi választások alkalmával lesznek változások és jobban figyelnek majd az Udvaron kivüli vállalkozókra is.”
  • 7. pillecukor 2010. július 01. 21:25
    „szerintem túlélik az emberek, ha esetleg elmarad a körös-napok. szerintem.-”
  • 6. csucsu2 2010. június 30. 07:58
    „Én sok mindent nem értek, (ill. értem én, csak nekem nincs képem ilyenekhez).
    Ha mondjuk nincs árvíz, vagy van, de hamar leszalad, lényegében pozitív a körülmény a nagy bevételhez, akkor a nem tervezett többlet bevétel után nem nagyon fizetnek be többet igaz? De ha kiesik, akkor elvárják, hogy azt azonnal kompenzálják ki.
    Ilyennek látom a devizahitelt is - nyilván ez sem fekete/fehér - amikor felvették, akor tudták, hogy annak árfolyam kockázata van. Amikor jó volt az árfolyam, akkor büszkén döngették a mellüket, hogy milyen extra nyereségük van a jó döntésükből. Most meg... Bár nyilván az árfolyam alakulásra van némi hatása a kedves országló gyülekezetnek is, mint nemrégen kierült, elég csak egy okos mondat, máris romlik a forint.
    Valóban egyszerű mezei emberként elég fura ilyeneket látni, olvasni. Kedves Triniti, nekem sem küldenek csökkentett csekkekt a szolgáltatók, nem kérdezik mi van velem, ki tudom-e fizetni a felére csökkent fizumból. A szolgáltatásaik színvonala, pedig, elég hitvány mindezekhez képest, akora lovon űllnek, hogy nem is látják a földet. De nem nagyn lesz attól jobb nekem, ha majd onnan nagyot esnek.
    Lényegében engem irritál a kérés, bár van olyan terület, ahol onkormányzati döntés miatt szünnek meg városi szolgáltatások, pl. olyan üzletek, amik a megemelt bérleti díjat nem tudják már kitermelni. Itt lehetne mérlegelni, de biztos nem itt fogják azt megtenni.”
  • 5. triniti 2010. június 30. 06:40
    „összefoglalva: a vállalkozó nem a saját pénzét tette kockára rossz üzleti döntéssel, hanem a városét...
    juhé”
  • 4. Norbi56 2010. június 29. 23:21
    „Mindenki mindig engedményre vár, mindenki mindig olcsón szeretne vásárolni és drágán eladni!
    Nem tudom a kérelem íróinak van e valamiféle fogalma arról, hogyan készül egy város, egy önkormányzat költségvetése? Gondolom nincs és nem is érdekli őket. Nos egy rövid lecke:
    Általában úgy, hogy számba veszik a kötelező és az önként vállat feadatokat , a fejlesztési célkitűzéseket és az ezekhez kapcsolódó bevételeket.Állami normatívákat( szabad és kötött) SzJA, SZJA kiegészítés, Gépjármű teljesítmény adó, Kommunkális adó, Vagyon hasznosításból származó bevételek(bérleti díjak)Végső estben hitelek. A hosszútávú szerződésekkel lefedett bevételek általában jól tervezhetőek. Ezekkel szemben mindíg megjelennek feladatok , ez esetben a Körös-torok és környékének üzemeltetése.Víz, szennyvíz, út, parkosítás stb... gondiolom a kérelem (és általában akérelmek) írói azzal nem számolnak hogy ha kiesik egy feladathoz kapcsolt bevétel(fedezet) akkor azt a feladatot el kell hagyni. Amikor díjcsökkentésre, díj elengedésre , kedvezmények adására írnak kérelmet azt is meg kellen mondaniuk, hogy milyen általuk is elvárt feladat elvégzést javasolják elhagyni. ellenkező estben egyre nagyobb lesz a költségvetés hiánya és még nagyobb a halmozott hiány, amit évek alatt halmozott fel az önkormányzatok( nem csak a miénk) a hasonló kérések teljesítése miatt. Nálunk ez most meghaldja a négysáz milliót. Persze tudom ez a kérelem íróit nem érdekli. Ezt a bevétel kiesést csak úgy lehetne pótólni, ha az önkormányzat adót emelne, ami ellen persze joggal tilkazonok mások...és ez így megy tovább...Tehát, ha kérelmet írnak, gondoljanak arra, hogy jelöljék meg az elhagyandó feladatot, vagy más forrást a kieső bevételek pótlására. Ne várják, hogy az önkormányzat újabb hiteleket vagyen fel az Ő számukra elengedett terveztt bevételek pótlására. Csongrád város költségvetése az elmúlt nyólc évben több mint nyolcszáz millió forint költségvetési hiányt halmozott fel. Gyakorlatilag a fejlesztési célok finanszírozásra kibocsátott kötvény 700 millió(jelenértéken 815 millió) a működési költségvetési hiány finaszírozására folyt el.
    Az elmúlt négy évben Csongrád város önkormányzata, különböző kérelmek, kedvezmények, méltányosság(rendkivüli kár) kompenzálására 100 millió forint bevételről mondott le. De éppen azok akik a kedvezméányeket kapják követelik, hogy az Önkormányzat viszont teljesítse az általa vállatakat.
    Remélem a Képviselő tetület mindezetket figyelembe véve dönt majd a kérésükről.”
  • 3. hank 2010. június 29. 20:54
    „"Mindennek tükrében kérdéses, kinyithatnak-e a vendéglátóhelyek még júliusban, illetve mi lesz azokkal a programokkal, amelyeket az ártérben tartottak volna meg a Körös-toroki napok idején, augusztus első hétvégéjén."
    Helyesbítés: augusztus első TELJES(!) hétvégéjén, azaz augusztus 5-6-7-8

    Továbbá. Mindettől függetlenül meg lehet tartani a rendezvényt a mentett oldalon pontosan úgy, ahogy 2008-ban és 2009-ben is tették.
    (Ezek magánvéleményeim, a szervezőnek kell mérlegelnie.)

    Hank”
  • 2. triniti 2010. június 29. 18:22
    „..a fizetésem csökkent, kérem a tisztelt pm urat, hogy a kommunális adómat engedje el, ha már a járdámon állt a víz, és a zöldjárat változásról sem értesítettek...”
  • 1. hién 2010. június 29. 17:45
    „A DM gondolhatna az olvasóira! Bottyántól elhánnya magát az ember!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Játszótéravató Felgyőn

Felgyő - 28 millió forintért felépített játszóteret avat szombaton a Felgyőiek a Felgyőiekért… Tovább olvasom