Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Ennyit még nem állt a csongrádi malom

Csongrád - Működik még valaha vagy műemlékké válik a csongrádi malom? A 2006 végére becsődölt üzemnek hitelező gazdák a reorganizációs programban bíznak, a malom korábbi vezetői pedig a banki támaszban.
Utoljára akkor nem őröltek ilyen sokáig a csongrádi malomban, amikor az első világháború idején leégett. Az 1916-as tűzvész után azonban a keresztény gőzmalmot felújították, az üzem megerősítette gazdasági pozícióját és egészen 2006 novemberéig működött. Azóta viszont csak találgatni lehet, hogy üzemel-e még egyáltalán, vagy végleg műemlékké válik. Októberben arról számoltunk be, hogy a reorganizációs program megvalósításához elengedhetetlen hitel az ügylet bonyolítóinak reményei szerint 3-4 hónap múlva megérkezik, és akkor rendezni lehet a sorokat, illetve a tartozásokat.

Legutoljára akkor nem őröltek ilyen sokáig a malomban, amikor az első világháború idejé leégett Fotó: Bíró Dániel

A reorganizációs társaságot megszervező Vakulya József – aki a felszámolás alatt álló Csongrádi Gabona Zrt. vezérigazgató-helyettese volt – lapunknak most azt a tájékoztatást adta, hogy a malom hitelezőiből alakult Agrár-reorg ’93 Kft.-nél elkészítették az újjászervezési programot, amelynek jóváhagyása a dolgok jelenlegi állapota szerint a közeljövőben megtörténik. Hozzátette, a reorganizációs program keretében biztosított források teremtik meg a pénzügyi alapot a csongrádi malom, a csongrádi kenyérgyár és a Paptanyán található mezőgazdasági üzem működtetéséhez, alapanyag-ellátásához, az elszenvedett termelői veszteségek kompenzálásához. A malomüzem indítása előreláthatólag az új búza megjelenésével – leghamarabb júliusban – lehetséges, a csongrádi kenyérgyár átvétele pedig folyamatosan történik majd. A mezőgazdasági termelési tevékenység indítása is március végéig megtörténhet. Vakulya József elmondta, az elmaradt 2006-os földbérleti díjakat 2007-ben kifizették, a 2007-es földbérleti díjak kifizetése pedig a tavasz folyamán, a földterületek átvételével párhuzamosan történik majd. A reorganizáció megvalósulását követően a társaság meg kívánja újítani a csongrádi malom köré szerveződött termelői integrációt.

Műemlékként ajánlják

A három országot érintő társulás, a Duna–Körös–Maros–Tisza eurorégió nemrégiben túraútvonalat állított össze Barangolás a Monarchia éléstárában címmel, amely Csongrád, Békés, Bács-Kiskun, Arad, Hunyad, Temes és Krassó-Szörény megye, valamint a Vajdaság ipari műemlékeit veszi sorra. A túra kiötlői Csongrádot is állomásként jelölik, elsősorban a keresztény gőzmalomra hívják föl a figyelmet. A túra internetes ajánlójában megemlítik, hogy a hengerszék a lisztkészítés legfontosabb eszköze, a XIX. századvég egyik leghíresebb magyar találmánya, a malom második emeletén pedig még eredeti hengerszékek találhatók.  
Azokra a kérdéseinkre, hogy milyen pénzintézettől remélik a támaszt, illetve nagyságrendileg mekkora a hiteligény, Vakulya József üzleti titokra hivatkozva nem kívánt válaszolni. Korábban 100 milliós tartozást elismertek a malom működtetői, és terveik is nagy ívűek, ezért hozzáértők szerint több százmillió forint kellene elképzeléseik megvalósításához.

– A felvázolt programban minden szép és nemes, de számunkra továbbra is kérdéses a forrás előteremtése – fogalmazott lapunknak Deák István, az Agrár-reorg ’93 Kft. egyik tulajdonosa, egyben ügyvezetője. A csongrádi gazdálkodó szerint a termelők bizalmának visszanyeréséhez sok pénz kell, hiszen az integráció újraszervezésének alapfeltétele lesz, hogy az elkövetkező években a leadott gabona ellenértékét azonnal megkapják a gazdák.

Olvasóink írták

  • 2. Hardon László 2008. február 02. 09:34
    „Néhány napja a csongrádi vasútállomásról és annak felszereléséről jelent meg egy cikk amely szintén múzeumi értékként tünteti fel azt. Úgy látszik Csongrádnak már csak műemlékei vannak. Egy mezőgazdasági vidéken fura lenne, ha még malom sem működne. Akkor valóban a Monarchia vagy még inkább Mária Terézia idejébe jutnánk vissza. Csongrádnak szüksége van arra, hogy minél több helyben megtermelhető piacképes késztermékkel tudjon megjelenni.”
  • 1. Jo Bacsi 2008. január 30. 08:25
    „Mondjatok le a malomrol. Egy veszteseges cegbe a hulye se fekteti be a penzet. A naci APEH tonkre tesz mnden ceget elveszia bejovo penzuket igy aztan a hitelezok se latjak a jovojet. Magas adok magas munkanelkuliseg magas szamu cegbezarasok. Nem kell diplomasnak lennei hozza. Szamold ki magadnak. Do the math!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Eladó a csongrádi téglarakás

Csongrád - A csongrádi önkormányzat kiárusítja a gátrekonstrukció után maradt 3-4 ezer tonnányi… Tovább olvasom