Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Felgyőn jó buli polgárőrnek lenni

Felgyő - Összetartó, baráti társaság a felgyői polgárőr szervezet. Nagyon büszkék rá, hogy náluk lányok is dolgoznak, sőt ketten közülük lovasok. Talán a szebbik nemnek is köszönhető, hogy a faluban megnőtt az érdeklődés a polgárőrség iránt.
Mindent Csongrádról

A delmagyar.hu hivatalos csongrádi Facebook-oldala, nem csak csongrádiaknak!

– Pár hónapja azon törtük a fejünket, hogyan tehetnénk vonzóbbá a szervezetet. Kitaláltam, hogy lányokat kell „beszervezni", akkor majd minden fiú polgárőr akar lenni. Igazam lett – mesélte egy huncut mosoly kíséretében Forgó István, a felgyői polgárőrség vezetőségi tagja. Azt mondta, a meggyőzés könnyen ment, nyáron négy fiatal nő lépett be hozzájuk. Bori Adrienn, Hevesi Anett, Nagypál Szilvia és Orovecz Anett arra a kérdésre, hogy szeretnének-e polgárőrök lenni, egyből azt válaszolták: persze, miért ne?

Már az is ritkaság, hogy nők öltenek egyenruhát. Hogy huszonéves lányok, olyat az egész országban nagyítóval kell keresni. De hogy még emellett ketten közülük lovas szolgálatot teljesítenek, arra szinte biztos, hogy nincs példa, büszkélkedett Forgó István. Ahogy a lovas rendőrök esetében, az ő munkájuk során is tekintélye van az állatnak, támasztotta alá Barbara. A fiatal nő nemcsak ebben az önkéntes testületben tette le a voksát a hátasok mellett: oktat is. Nemrég ért haza Kínából, ahová már másodszor hívták előadásokat és bemutatókat tartani. Anett kisgyerekként kötött örök barátságot a paripákkal, Barbarához hasonlóan ő is úgy gondolta: szívesen összeköti a hobbiját az önként vállalt feladattal.

Összetartó, baráti társaság a felgyői polgárőr szervezet. Fotó: DM/DV
Összetartó, baráti társaság a felgyői polgárőr szervezet.
Fotó: DM/DV

A négy lány két hónapja vizsgázott le, necces helyzetbe eddig még nem kerültek, mesélték. Pedig jobb, ha arra is felkészülnek, hiszen a társaság tagjainak Forgó István szerint néha furcsa dolgokra kell megoldást találniuk.

– Kerestünk már elveszett telefont, nyugtattunk meg dühöngő kutyát, de üzemanyaglopást és illegális migránst is füleltünk le – tudatta. A felgyői polgárőrök összetartók, nem is kollégák, inkább barátok, erősítették meg egyetértésben. Két éve alakultak, tavaly rendbe hozták az irodájukat, a falutól terepjárót és robogót is kaptak, a megyétől kapott támogatásokból pedig egy éjjellátó készüléket vettek. Felgyőt nemrég kiváló polgárőr településnek választották, idén a faluban tartották a megyei polgárőr napot.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szelíd válasz a szelíd tüntetésre

Döbbenettel olvastam a cikket és láttam a fényképet az 55 éves csongrádi érettségi találkozóról (október 28.) - írja egy olvasónk. Tovább olvasom