Délmagyar logó

2018. 02. 22. csütörtök - Gerzson -1°C | 3°C Még több cikk.

Feloszlik a Fivérek együttes

Csongrád - A zenében ma nem a művészet, hanem a pénz dominál, ebben ők nem szeretnének részt venni – mondják a csongrádi Seres testvérek. A Fivérek zenekar ezért feloszlik, holnap este búcsúkoncertet ad Szentesen.
– Tizenöt éve, még a szentesi Zsoldos-szakközépiskola diákjaiként lettek ismertek a csongrádi születésű Seres testvérek. Színjátszó körbe jártak, ott inkább a zenei vonalat vitték – mesélte a Fivérek együttes felfedezője és menedzsere, Ombodi Csilla.

Előtte is együtt játszottak, akkor még cigányzenét, később, már Seres Formáció, majd Favor néven eveztek át a latinos stílusba. Egyre gyakrabban jártak fellépni, egyre népszerűbbek lettek, az ország ma már Fivérek néven ismeri őket. Most azonban úgy érzik: eljött az idő, le kell zárni egy korszakot, a szentesi sportcsarnokban december 11-én búcsúkoncertet tartanak.

A zenekar tizenöt éven keresztül játszott a színpadon. Fotó: Karnok Csaba
A zenekar tizenöt éven keresztül játszott a színpadon. Fotó: Karnok Csaba

– Együtt döntöttünk. Leültünk, és megbeszéltük, hogy a show-bizniszből ki szeretnénk lépni. Egy bizonyos szint felett a zenei életben a pénz dominál, az, hogy kinek mennyit hozhat egy előadó, és a lényeg, a művészet háttérbe szorul – indokolta Seres Antal.

– Ebben nem akarunk részt venni, mert egyrészt nagyon fárasztó, másrészt egy művészember nem is feltétlenül alkalmas arra, hogy gazdasági szempontokat figyelembe véve alkosson. Az együtt töltött évekre elégedetten nézhetünk vissza, megjártuk a ranglétrát, nagyon szép dolgokat értünk el. A zenétől, a színpadtól nem szakadok el, az alapítványom, a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvány kerül a középpontba.

– Egyelőre szakítok a zenével. Most átmenetileg itthon élünk a családdal, azt megelőzően Németországban dolgoztam. Úgy tervezzük, hogy visszatérünk oda, a másik lehetőség, hogy saját vállalkozást indítok – avatott be a terveibe Seres Róbert. Más formációban nem tudná magát elképzelni, csak a testvéreivel, tette hozzá. Ha színpadra nem is lép, lakatot azért nem tesz a gitár tokjára, otthon egy nagyon fontos kihívásnak igyekszik eleget tenni. A nyolcéves kisfia – hasonlóan az édesapjához – tehetséges gitáros, Róbert őt tanítja.

– Mindenképpen a zene mellett szeretnék maradni. Vállalkozóként magántanítványokkal foglalkozom, de van egy másik tervem is, amelyről egyelőre nem szeretnék beszélni – mosolygott Seres Krisztián. Egy kollégájával együtt egy kicsit másféle stílusban próbálná ki magát, közösen hoznának létre egy produkciót, mesélte. Ha felkérik, örömmel vállal majd fellépéseket, de az országos ismertség, a szólókarrier nem vonzza.

Azt nem tartják kizártnak, hogy évek múlva egy-egy fellépés erejéig újra összeáll a csapat. Abban egyetértenek: kissé fájdalmas dolog lezárni egy korszakot, de a búcsúkoncert talán jobban megviseli azokat, akik végig követték a pályafutásukat, mint őket. A koncertet az alapítvány szervezi, a címe: A nagy ünnep. Fellépnek a gyógyulófélben lévő és az egészséges gyermekek, Kökény Attila, valamint ismert sessionzenészek.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Üzletet szagolnak a csongrádi szarvasgombában

Idén jöttek rá a csongrádi városházán, milyen jó üzlet lehet a szarvasgomba. Tovább olvasom