Délmagyar logó

2017. 02. 23. csütörtök - Alfréd 5°C | 14°C Még több cikk.

Gödörben a csongrádi alsóváros

Menekülnének lakóhelyükről a csongrádi alsóvároson élők. Az egykor virágos utcákban ma a sár, a bűz, a patkányok és az odahordott szemét lehetetleníti el a mindennapi életet. Problémáik nem új keletűek. Szerintük a városvezetés részéről eddig csak ígéretekre futotta.
Ilona szerint abnormálissá vált a helyzet alsóvároson. Fotó: Bíró Dániel
– Itt mindig szegény emberek laktak, csakhogy régen a házak takarosak, az utcák pedig virágosak voltak, és nem kellett tartanunk az olyan besurranó tolvajoktól, akik a szomszédban élnek. Most már csak a szegénység a régi, a trehány senkiháziak tönkre tettek mindent – fakad ki a nagymamakorú Ilona, a csongrádi alsóváros egyik lakója. Az asszony szerint évtizedek óta fittyet hánynak rájuk a városházán, nem törődnek velük, és csak akkor számítanak, ha választás következik. Idén szeptemberben például némi zúzott kő került a Szív utcára, de a csapadékvíz ugyanúgy a házak falát mossa, mint eddig. – Menekülnénk, ha lenne hová – sóhajt nagyot az asszony. Amikor az okokat firtatom, a gödör felé mutat, ami jelképévé vált az alsóvárosi élet ellehetetlenülésének.

A fokozott ellenőrzés is kevés

A közterület-felügyelők a jövőben fokozottabban fogják ellenőrizni az alsóvárost – mondta lapunknak Szubally Brúnó, a polgármesteri hivatal illetékese. Hozzátette: a terület problémáinak megoldásához átfogóbb cselekvési tervre lenne szükség, mert szerinte pusztán a felügyelők jelenlétével, felderítő munkájával képtelenség rendezni a kialakult helyzetet.

A helyiek emlékezete szerint a gödör egy második világháborús bombatalálattal keletkezett. A megrongálódott épületek helyreállítása érdekében az ott élők az alsóváros kellős közepén kezdték kitermelni a sarat, abból verték a vályogot, amiből újrahúzhatták a falakat. Az egykori bányagödör, ahová évtizedekkel ezelőtt csónakázni és fürdeni jártak a környékbeli gyerekek, ma leginkább egy nádassal szegélyezett pöcegödörre emlékeztet. Körülötte minden szemét, nyaranta bűzt áraszt, a csapadékvizet nemigen fogadja be, mert az odavezető csatornákba építési törmeléket öntöttek. A gödröt a patkányok is szeretik, s miattuk olykor az udvari vécére sem mernek kimenni a gödör körül élők.

– Volt olyan hét, hogy két kiló méreg sem volt elég, annyi patkányt kellett leölnünk – meséli Ildikó, aki több mint harminc éve lakója a sínen túli területnek. – Itt nem fejlesztenek semmit, csak ígérgetnek. A polgármester kártérítésről beszélt, amikor a belvízkárok kerültek szóba, aztán oda lyukadtunk ki, hogy 80 ezer forintot kaphatunk, ha jelzálogot jegyeznek be a házra. A képviselőnk se különb. Ő is csak akkor szaladgál, amikor választás van – mondja feldúltan az asszony. Úgy véli, akkor pecsételődött meg alsóváros sorsa, amikor szociális alapon oláh cigányokat költöztettek a Rigó Sándor utcába.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A csongrádi robotépítők újabb sikere

Kitűnően szerepeltek a csongrádi Batsányi János Gimnázium és Szakközépiskola tanulói a First Lego… Tovább olvasom