Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Gyógyhatású a csongrádi termálvíz

Csongrád - Önkéntesek bevonásával vizsgálták a bökényi kút vizét. Az orvosok arra voltak kíváncsiak: jobban lesznek-e tőle az ízületi betegségben szenvedők. A remények beigazolódtak, gyógyvíz lett a csongrádi termál.
Mindent Csongrádról

A delmagyar.hu hivatalos csongrádi Facebook-oldala, nem csak csongrádiaknak!

A város hivatalosan is úgy nevezheti a bökényi termálkút vizét: „Csongrádi gyógyvíz". Az önkormányzat három éve újíttatta fel a kutat azért, hogy nagyobb hozama és magasabb hőmérséklete legyen, illetve hogy visszaszerezzék a korábban meglévő, de időközben elveszített gyógyvíz minősítést.

Ehhez önkéntes páciensek bevonásával orvosi célú kutatást kellett végezni, a feladatot a Csongrádi Egészségturisztikai Ingatlanberuházó és Fejlesztő Kft. vállalta magára. Seres Marianna ügyvezető igazgató elmondta: kopásos ízületi megbetegedést vizsgáltak, a résztvevők két csoportban termál-, illetve egyszerű meleg vízzel teli kádban fürödtek. Azt, hogy ki melyik csoportba került, csak a vizsgálatot végző szakemberek tudták.

– Egyértelműen hatásosnak bizonyult a gyógyvizes kezelés. Az ásványi anyag bejut az ízületbe, a betegnek csökkennek a fájdalmai, kevesebb gyógyszerre van szüksége. Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal engedélyt adott a gyógyvíz megnevezés használatára – árulta el. Az egészségügyi ellátás szempontjából ez azért előnyös, mert a csongrádi járás betegei helyben tudják igénybe venni a gyógyulásukat szolgáló ellátásokat, ezen felül pedig a fürdő bővítheti a szolgáltatásait.

A csongrádi fürdő. A nemrég megkapott minősítés a fejlesztésre is több reményt ad. Fotó: Králik Emese
A csongrádi fürdő. A nemrég megkapott minősítés a fejlesztésre is több reményt ad. Fotó: Králik Emese

– A minősítést határozatlan időre kapta a város, hatalmas a jelentősége, köszönettel tartozunk az önkénteseknek is – foglalta össze Kőrösi Tibor polgármester. A magasabb kategóriába sorolt bökényi termálvíz kettős hasznosítása elől ezzel elhárultak az akadályok. Egyrészt fűtenek vele, a hőközpont azonban csak a melegét használja fel, az ásványi anyagok szintje változatlan marad. Másrészt így, mire a fürdőhöz ér, éppen megfelelő hőmérsékletű lesz, abban kezeléseket lehet majd végezni, magyarázta a polgármester. Ha nem használnák fel ilyen célra a föld mélyének kincsét, visszasajtoló kutat kellene építeni. A tervezett fürdőfejlesztésről többször írtunk. Erről Kőrösi Tibor azt mondta: legkésőbb augusztusban elkezdődhet a munka.

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Határon túli diákok futballoznak Csongrádon

Június 25-étől 27-éig Csongrádon rendezik meg a Kárpát-medencei labdarúgó-diákbajnokság egyik elődöntőjét. Tovább olvasom