Délmagyar logó

2017. 02. 28. kedd - Elemér 5°C | 18°C Még több cikk.

Hatvan év után kis lakodalom dukál

Bereczki János és Tóth Rozália 1946. szeptember 29-én kelt egybe Tömörkényen. Született három lányuk, majd hat unokával és hat dédunokával bővült a nagy család. A minap szűk családi körben szerény „kis lakodalmat" tartottak.
Bereczki János és felesége, Rozália örül a nagy családnak, de aggódnak a jövőjükért. Fotó: Bálint Gyula György
Huszonhatan ülték körül az asztalt a múlt vasárnap a Kiss Ernő utcai családi háznál. A rokonság közösen elfogyasztotta az ünnepi ebédet, mely tyúkhúslevesből, rántott és sült tyúkhúsból, marhapörköltből, süteményekből állt, ehhez ki-ki bort, sört vagy üdítőt ihatott. A meghitt légkörű összejövetelen a család múltja, jelene és ki nem fürkészhető jövője volt a beszéd tárgya, ahogy ez lenni szokott.

János bácsi úgy emlékszik arra a napra, amikor meglátta Rozáliát, mintha tegnap lett volna. A tanya, ahol a melléképület tetőzetét készítette, a csanyteleki határ közelében feküdt, jókorát gyalogolt, amikor 1945-ben locsolkodni indult, és hosszú kérlelés után elengedték vele bálba a lányt a mai művelődési házba, mely akkor leventeotthonként működött. A bál délután 4-kor kezdődött. Tóth gazdától megkérdezte, ahogy illett akkoriban, udvarolhat-e a lánynak, akit haza kellett kísérnie.

Az ember a sorsát nem kerülheti el. János megérezte, hogy nem a föld tartja majd el, az ácsmesterséget szerette volna kitanulni, de az apja keményen rászólt: „né dolgozzál fiam ingyen másnak!" Mert akkor még fizetni is kellett a mesternek, akihez inasnak szegődött. Aztán mégis ács lett, papírja máig nincs róla, de vagy száz ház bizonyítja a faluban, hogy értett hozzá, szerette csinálni. Arra a kérdésre, hogy mi vitte erre az életpályára, igen röviden válaszolt: „a téeszbe nem akartam belépni!"

Rozália, a felesége panaszkodik, már nem megy a munka. Már az is fárasztó, hogy a hosszúra nyúlt kert végébe naponta többször lejár a disznókat megetetni. Régebben segített férjének a házépítésben, falazott, cipekedett, hazaérve főzött és mosott éjfélig. János bácsi büszke arra, hogy mindhárom lányát taníttatta. Rozália nővér lett, a szegedi klinikán dolgozott, Marika óvónő, a helyi óvodát vezeti, és Jutka közgazda, a felgyői állami gazdaságban dolgozott, most az óvodában, ott kapott munkát.

A Pusztaszerre vivő út közelében, a faluszéli házban többnyire csendesek a napok. – Sohasem szerettem a vitát, a hangoskodást – mondta János bácsi. Alighanem ez az egyik titka a hatvan év hűségnek.
Úgy látják, akkor volt nagyobb békesség Tömörkényen, amikor fiatalok voltak, amikor egybekeltek. Akkor vasárnap nemcsak a templom volt tele, hanem annak kertje is. Volt adott szó, becsület, és nem loptak az emberek. Ma Csanytelekről jár át a pap, néhanapján, és kevés a hívő.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A napsütéses hét végén Csongrád-Bokroson is szüreteltek

Bár a fürtök lazák, az idei szőlőtermésből finom bor készülhet Csongrádon. A hét végén a szép őszi… Tovább olvasom