Délmagyar logó

2018. 11. 19. hétfő - Erzsébet 1°C | 5°C Még több cikk.

Hétfőtől szünetel a tüdőszűrés Csongrádon

Hétfőtől szünetel a tüdőszűrés Csongrádon: a doktornő átmegy Szentesre, csongrádi betegeit is ott látja el. Sipos Tibor igazgató-főorvos szerint maximum három hónapig tart ez a helyzet, míg új szakorvost szerződtetnek. Jelenlegi helyén, az Iskola utcában egyébként is csak az év végéig működhet a tüdőgondozó, utána lejár a működési engedélye.
Hivatalosan tegnap rendelt utoljára Csongrádon dr. Vígh Mária, a Szarka Ödön Egyesített Egészségügyi Intézmény tüdőgyógyásza. Április elsejétől Szentesen fogadja csongrádi betegeit. Mint az intézményvezetőtől megtudtuk, magánjellegű okokra hivatkozva döntött úgy a doktornő, hogy ezután csak a Tisza bal partján látja el a szakrendelést. Sipos Tibor igazgató-főorvos lapunk érdeklődésére elmondta, már folynak tárgyalások más szakorvosokkal, de szerződést még nem kötöttek. Ez a helyzet Sipos szerint legfeljebb három hónapig húzódhat el.

Murányi aggódik

A múlt pénteki testületi döntés előtt Murányi László levelet jutatott el a képviselőkhöz, amelyben kifejtette, ő sem találja szerencsésnek, hogy a radiológiával együtt működjön a tüdőszűrés, mert akkor Csongrád újfent lemond az egyik szakellátásról. A városatya szerint aggasztó, hogy egyre több orvos helyezi át rendelését más városba, így a település egészségügyi ellátása kiszolgáltatottá válik.

Jelenlegi helyén, az Iskola utcában egyébként sem működhet már sokáig a tüdőgondozó, ez év végén ugyanis lejár az engedélye. A helyi önkormányzat régóta tervezi, hogy a bökényi rendelőintézetbe helyezi át az ellátást, eddig azonban ennek anyagi akadályai voltak. Múlt pénteken arról határozott a csongrádi képviselő-testület, hogy a költöztetés finanszírozására pályázatot nyújt be a regionális fejlesztési tanácshoz. Közel 12 millió forintot igényel majd a beruházás, ennek 30 százalékát kell biztosítania Csongrádnak, önerőként.

A tüdőgondozót a volt labor helyén alakítanák ki, a röntgenhez és a szűréshez pedig ugyanazt a gépet használnák, akkor ugyanis hatékonyabb lenne a meglévő készülék működtetése. Felmerült ugyan, hogy a mellkas-átvilágításhoz új gép kellene, de ezt – a több tízmilliós kiadás miatt – elvetette az intézmény. A szűrés kapcsán a főorvos megemlítette, az új tüdőgondozó engedélyeztetése miatt előfordulhat, hogy 2008 elején néhány hétig nem tudják majd ellátni a feladatot.

 
Csúszó pénzek

Továbbra is késésben van az orvosi munka ellenértének kifizetésével a csongrádi rendelőintézet. A csúszás általában két hónapos. Sipos Tibor szerint mihamarabb megoldást kell találni erre a problémára, mert bár egyelőre türelmesek a gyógyítók, sokáig nem lehet feszíteni a húrt. 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Csongrádból Kínába települ a Zenner

Még idén Kínába telepíti üzemét a csongrádi Zenner Magyarország Mérőműszer Kft, így több mint ötven… Tovább olvasom