Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Hitelre vár a csongrádi malom

Csongrád - Továbbra is csak ígéret a csongrádi malom reorganizációs programja. Az üzem újraindításához jelentős banki hitelre lenne szükség, és az igénylésről tudnak is a Magyar Fejlesztési Banknál, de a folyósításhoz még számos feltételt kell teljesíteniük a csongrádiaknak.
A reorganizációs program előkészítése állítólag halad, a csongrádi malom azonban továbbra sem működik – tegnap például a biztonsági szolgálaton kívül senkit sem találtunk az üzemnél. A Széchenyi úti telepen tavaly november óta nem őrölnek, emiatt a dolgozói létszám a korábbi töredékére zsugorodott, a beszállító gazdák pedig egyelőre hiába várják, hogy a malmot birtokló szövetkezet rendezze tartozását, a – tudomásunk szerint – százmillió forintot meghaladó adósság visszafizetése egyelőre kétséges.

Az üzem újraindításában érdekelt termelők egy része már nem bízik a malomban. Egyikük lapunknak el is mondta: még ha sikerülne is a reorganizációs programot megvalósítani, akkor sem vinné oda terményét. Mások azt hangoztatják, hogy a jövőben mindenki jobban fog figyelni a felvásárlók fizetőképességére. A tervezett program részleteiről egyébként keveset tudnak az érintett gazdák. Azt több forrásból is hallottuk, hogy egy új szervezet létrehozása után kedvezményes hitel felvételében gondolkoznak a felelősök, de hogy előbbi mikorra alakul meg, és azoknak, akik pénzükhöz akarnak jutni, mekkora összeget kell még erre áldozniuk, azt továbbra sem tudni.

Legutóbb, május elején azt nyilatkozta lapunknak Gráner Gyula, a malmot tulajdonló Csongrád és Környéke Beszerző és Értékesítő Szövetkezet igazgatósági elnöke, hogy a csongrádi agrárintegrációt jelentő cégcsoport reorganizációja célegyenesbe kerülhet, és azt is hozzátette, hogy az elvi döntés megszületett, a program konkretizálása, tartalommal való kitöltése, a szervezeti keretek kialakítása pedig még hátravan. Tegnap szerettük volna megkérdezni Gráner Gyulát vagy helyettesét, Vakulya Józsefet, mi a változás május óta az ügyben, de egyiküket sem értük utol.

Bedő Tamás csongrádi polgármester csak annyit tudott mondani az üggyel kapcsolatban, hogy őt úgy tájékoztatta a szövetkezet vezetése, hogy előrehaladott állapotban van a program megvalósítása. A polgármester megerősítette azon információnkat, hogy a helyzet rendezése érdekében a szaktárcával is folytak tárgyalások.

– Tudunk a csongrádiak hiteligényéről – mondta lapunknak Őry Kovács Kata, a Magyar Fejlesztési Bank kommunikációs igazgatója. Hozzátette, kezdeti fázisban van a két fél közötti együttműködés, a reorganizációs programra igényelt összeg folyósításáig ugyanis számos feltételnek teljesülnie kell, így sok apróság tisztázása van még hátra. Kérdésünkre, mikor juthat pénzhez a malmot újraindítani szándékozó társaság, azt felelte, legoptimálisabb esetben egy hónap elegendő a hiánypótlásra, de a tapasztalat inkább azt mutatja, hogy ennél jóval hosszabb idő szükséges. Őry Kovács Kata leszögezte, leginkább az igénylőn múlik, mikor juthat hozzá a hitelhez.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Körös-toroki napok: a Pokolgép-koncert még kérdéses

Csongrád - A főszervező szerint jönnek, a zenekar szerint viszont nem biztos, hogy lesz… Tovább olvasom