Délmagyar logó

2016. 12. 03. szombat - Ferenc, Olívia -2°C | 5°C

Ittasan loptak kerékpárt - mindenről az alkohol tehet...

Csongrád - Két kerékpárt loptak el a hétvégén Csongrádon. Mindkét elkövető azt mondta a rendőröknek: az alkohol tehet mindenről, ők nem sok mindenre emlékeznek.
Szombaton délután az egyik élelmiszerboltból érkezett bejelentés, hogy elloptak egy üzlet előtt letámasztott kerékpárt. A helyszínre érkező rendőrök az adatgyűjtés során megállapították az elkövető személyazonosságát, majd elindultak érte. Miután bejutotta a férfi lakásába, őt az ágyban találták, miközben éppen mélyen aludt. Felébresztették és közölték vele, hogy lopás miatt előállítják, ugyanis az udvarán megtalált kétkerekű nem az övé. A gyanúsított azt mondta a rendőröknek, hogy a boltba már erősen ittas állapotban ment be, ahol további alkoholt vásárolt, majd kifelé menet meglátta a lezáratlan kerékpárt. Mivel hideg volt, nem volt kedve gyalogolni, ezért egy hirtelen ötlettől vezérelve felpattant a járműre és hazatekert vele. Azt is bizonygatta a rendőröknek, hogy ő soha sem csinált még semmi rosszat és ezt a tettét is nagyon megbánta. Ekkor az egyenruhások viszont közölték vele, hogy ők ezt nem így tudják, ugyanis a nyilvántartás szerint a férfi ellen a bíróság letöltendő szabadságvesztés miatt elfogatóparancsot bocsátott ki, így őt kihallgatását követően a büntetés-végrehajtási intézetbe szállítják.

Vasárnap délután szintén egy kerékpárral, illetve az alkohollal gyűlt meg egy 45 éves férfi baja. Történt ugyanis, hogy egy disznóvágást követően a házigazda kerékpárral elindult széthordani a kóstolót, azonban időközben betért az egyik helyi talponállóba. Ott is ráhúzott a napi adagra, így amikor végzett, felesége kerékpárja helyett egy vad idegen ember biciklijére pattant fel. A hibát csak otthon vette észre, ezért elindult visszafelé. Út közben egy ismerősével találkozott, ő mondta meg neki, hogy ki keresi a kerékpárját. A férfi szégyenében inkább ismerősét kérte meg, hogy juttassa vissza a „kölcsönvett" kerékpárt.

A Csongrádi Rendőrkapitányság mindkét ügyben lopás miatt indított eljárást - tudta meg a delmagyar.hu Szenti Szabolcs főhadnagytól, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjétől.

Olvasóink írták

  • 15. hank 2011. február 20. 20:35
    „"A helyszínre érkező rendőrök az adatgyűjtés során megállapították az elkövető személyazonosságát, majd elindultak érte." (...) "a nyilvántartás szerint a férfi ellen a bíróság letöltendő szabadságvesztés miatt elfogatóparancsot bocsátott ki".
    Namost ezt meg lehetett volna akadályozni úgy, hogy a letöltendő szabadsávesztéseseket azonnal letartóztatja a rendőrség. Persze nem derül ki a cikkből, hogy mikor bocsájtotta ki a bíróság...”
  • 14. deka79 2011. február 17. 19:52
    „ittas vezetés miatt nem kapnak?? de hála az égnek a szemfüles ...kabátok már leálltak a világitásrol... eddig csak azt tudták.. nincs villogo,vagy nem jol láthato.. nem elég ha 2 utcahossznyit világit a lámpa....min.3000ft.. <moderálva..>”
  • 13. BajkóFerenc 2011. február 17. 17:47
    „na végre elő kerítenek valamit!!!!”
  • 12. 48fremail 2011. február 17. 07:30
    „Ez nem lopás, csak jogtalan használat.”
  • 11. Bunghole99 2011. február 16. 21:01
    „dicsák há áz á frány játíkgíp mondtá nekem hogy vigyem el a keríkpárt kíremszípe.”
  • 10. Omnesboni 2011. február 16. 20:58
    „Sokszor egyes bűnelkövetők(népcsoportok akár) az alkoholos befolyásoltságra,esetenként a kábítószeres befolyásoltságra fogják tettüket...Nem értem....illetve igen!Mikor elkezd inni akkor előtte még józan,számolhatna vele,hogy olyan dolgot tehet,ami törvénybe ütközik.Szerintem ennek nem enyhítő,hanem súlyosbító körülménynek kellene lennie később a bíróság előtt.”
  • 9. keletaru 2011. február 16. 19:59
    „Akkor ez politikára is igaz ? Mindig bodúltak ?! Üdv Kuci”
  • 8. henrik 2011. február 16. 18:09
    „Mekkora bomba hír ............ az igazi bűnözőket meg nem tudják elkapni vagy nem is akarják mert most már van ám vádalku is !!!!!”
  • 7. jozko 2011. február 16. 16:47
    „Esetleg ha előkerülne 1-2 alkoholos befolyás alatt álló verőlegény...

    Aztán majd ráfogkák Kalinkára vagy Raszputyinra!”
  • 6. dodó 2011. február 16. 16:26
    „"...mindenről az alkohol tehet..." - meg a kultúra. Esetleg még a gének, ha már bizonyított, hogy a jószívűségért, elhízásért, alkoholizmusért stb felelősek?”
  • 5. KolompárRómeó 2011. február 16. 14:49
    „"Aszittem, senkijé! Felültem rá."”
  • 4. Öszintenő 2011. február 16. 14:43
    „Kész vicc...”
  • 3. nyomdasz63 2011. február 16. 14:08
    „A "másodikra" még a piálás+kerékpározás miatt is "rászállnak"”
  • 2. szentmiki 2011. február 16. 14:01
    „majd téged is kimoderálnak, mint engem az "Ambrofalva"-ért”
  • 1. szegarazs 2011. február 16. 13:25
    „"egy vad idegen ember"
    Honnan is tudjuk, hogy vad volt?

    Vadidegen. Egybe kéne írni, úgy volna értelme.”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A delmagyar.hu segítségével fogták el az ékszertolvajt

Fotós cikkünket olvasva egy kiskunmajsai lakos jelezte a rendőrségnek: felismerte az elkövetőt. A 21 éves nőt kedden előállították. Tovább olvasom