Délmagyar logó

2018. 11. 17. szombat - Hortenzia, Gergő 0°C | 9°C Még több cikk.

Januártól működik a felgyői szemétlerakó

Csongrád - Januártól indulhat be az új hulladékgazdálkodási rendszer Csongrádon: akkorra érkezik csak meg az új telep összes engedélye. Újévtől csak szabványos kukákban, illetve e célra rendszeresített zsákokban lehet kirakni az utcára a szemetet.
A városban 20 szelektív gyűjtőszigetet alakítanak ki. Az idei évre megállapított tarifák 5,8 százalékkal emelkednek 2009-től. Három hónapja adták át, mégsem fogadott még szemetet a felgyői hulladékkezelő központ. A csongrádi kukás kocsik a helyi szeméttelepre járnak – de csak év végéig. Az új hulladékgazdálkodási rendszer beindítása az engedélyeztetés miatt csúszott. A tárgyi feltételek hiába adottak, tucatnyi szakhatósági jóváhagyás kell a működtetéshez. Kardos Sándor, az Alsó-Tisza-vidéki Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség igazgatója lapunk érdeklődésére elmondta, október elején kapták meg az engedélykérelmeket, az ügyintézési időszak még tart, de december derekára postázni tudják az engedélyeket.

A csongrádi szeméttelepre még mindig hordják a hulladékot. Fotó: Tésik Attila
A csongrádi szeméttelepre még mindig hordják a hulladékot.
Fotó: Tésik Attila

– Egy hét kell ahhoz, hogy előkészítsük a rendszerindítást, amire januártól lehet számítani – nyilatkozta lapunknak Balogh Pál, a víz és kommunális kft. ügyvezetője. Az üzemeltetési joggal bíró ZP Homokhátság Hulladékgazdálkodási Konzorcium tagjaként Csongrádon, Felgyőn és Tömörkényen ez a közműcég fogja ellátni a feladatokat. Az ünnepek előtt tájékoztatni fogják a lakosságot. A városban 20 szelektív hulladékgyűjtő szigetet alakítanak ki, Felgyőn kettőt, Tömörkényen hármat. A háztartásoknál keletkező veszélyes, illetve darabos hulladékot – bútorokat, elektronikai berendezéseket – és havonta egy köbméternyi építési törmeléket díjmentesen lehet majd a Kéttemető úton található hulladékudvarba vinni.

Mivel a hulladékszállításra speciális gépparkot működtet a társaság, csak az olyan tárolóedényeket fogják üríteni, amelyek szabványosak. Ezért fontos, hogy akik nem rendelkeznek 70, 80, 110 vagy 120 literes, kapcsolófüles kukával, azoknak ez év végéig be kell szerezniük ilyen edényzetet. Ha a szabványos kukákban nem fér el a háztartások heti szemete, erre a célra rendszeresített, és egyedi azonosítóval ellátott zsákot kell vásárolniuk a szolgáltatótól. A zsák árába beépítik a szállítás költségeit is, s ezzel arra szeretnék ösztönözni a lakosságot, hogy csak akkor rakják ki a többlethulladékot, ha a zsák megtelt. Egyelőre nyitott kérdés, hogy a külterületen élők és a Körös-torok szemetét milyen szisztéma szerint gyűjtik majd össze, ebben a témában még döntést kell hoznia a képviselő-testületnek.

Újévtől már nem a szeméttelepre, hanem a felgyői lerakóba szállítják a csongrádiak szemetét. Fotó: Tésik Attila
Újévtől már nem a szeméttelepre, hanem a felgyői lerakóba szállítják a csongrádiak szemetét.
Fotó: Tésik Attila

Jövő évi tarifák

Bár van kidolgozott tarifarendszere a konzorciumnak, az 2008-ra szól, ezért még idén meg kell határozni a 2009-es szolgáltatási díjakat. Bedő Tamás polgármestertől azt az információt kaptuk, hogy várhatóan 5,8 százalékkal emelkednek január elsejétől az idei árak, így például egy 70 literes kuka heti ürítése 202, egy 120 literesé pedig 346 forintba fog kerülni, egy 70 literes zsák ára 236 forint lesz.

Olvasóink írták

39 hozzászólás
12
  • 39. Sziti 2008. december 17. 14:01
    „Tisztelt Balogh úr. A Csongrádi HIRLEVÉL októberi számában jelent meg, szó szerint idézem:A hulladékgyüjtő edényzetbe és a zsákokba szigorúan tilos a ffűtésből eredő salak elhelyezése, amely veszélyes hulladéknak számít. Ezt akkor ki találta ki?
    Üdv.”
  • 38. BaloghPál 2008. december 17. 12:17
    „Tisztelt Fórumozók!

    Érdeklődve olvastam a hozzászólásokat, de mivel általában nem a hulladékszállításhoz kötődtek eddig nem reagáltam. Várhatóan az engedélyek alapján 2009. januárban beindulhat az új szállítási rendszer. Az új járműveket, mint nyertes üzemeltetők már használjuk, remélhetőleg megszüntek az olajfolyás, hulladékelszóródás stb panaszok, amik a régi járművekkel kapcsolatban keletkeztek.

    A rendszerben természetesen lesz szelektív hulladékgyűjtési lehetőség. Remélhetőleg megszünik az a jelenlegi használat ami kialakult, hogy a már kihelyezett szelektív gyűjtő edényekbe állati tetemet, ablaküveget, stb erőszakolnak bele, mert ha ez lesz a gyakorlat nehéz lesz az elvárásaiknak megfelelni. Ami most is érthetetelen számomra: a jelenlegi telepen most még díjmentesen elhelyezhető a beszállított hulladék, konténerek vannak kihelyezve, mégis teherautó számra van illegálisan lerakott szemét pl a vízlépcső útján. A jelenlegi lerakó út melletti területén megépült egy Hulladékudvar, ahová a háztartási kommunális hulladéktól eltérő hulladék több fajtája díjmentesen elhelyezhető lesz. Eddigi információm szerint a salak, hamu nem veszélyes hulladék, a "kukába" való elhelyezés feltételei a tűzveszély, illetve a kuka mérete és teherbíró képessége lesz.
    Azoknak, akiknek jelentősen nő a fizetési kötelezettsége és rászorultak, az önkormányzat a módosított szociális rendeletében biztosított többlet támogatási lehetőséget.

    Addig, amig nincs a kezünkben érvényes engedély a részletekkel kapcsolatban türelmüket kérem, mert valójában akkor derül ki, hogy milyen hulladékot és milyen módon lehet majd kezelni. Szeretném elkerülni a félretájékoztatást.

    Pontos információk esetén e-mailben, tv-ben rádióban, szórólapon fogjuk tájékoztatni Önöket.

    A fejlődésről annyit, hogy csak a VÍZMŰ KFT szolgáltatásit érintően több milliárd Ft értékű fejlődés volt, az igaz, hogy ezek működése az Önök számára jelentős többlet költségeket jelent, sajnos nekünk, mint üzemeltetőknek is.

    Köszönöm figyelmüket.

    Tisztelettel : Balogh Pál”
  • 37. LocalPt 2008. december 16. 15:16
    „T. Kuci!

    Örömmel vettem, hogy (bár nem közvetlenül nekem válaszolva így, mert egy kicsit most morcos lett rám), de egy kicsit felszabadultan a mindenféle negatív dolgoktól eltekintve nyilatkozott! Ennek már is örülök, mert került egy-két "mosoly jel" a gondolatába, ez mindenféleképp értékelendő.
    Tudom nem könnyű a mai helyzet, ez lehet politikai, vagy közhelyzet... de azért jó ha az ember kordában marad. :)

    Ui.: Nemfalusi kollégának teljes mértékben igazat adok, hisz többen is elolvashatják miket nyilatkozunk szeretett városunkról!”
  • 36. Nemfalusi 2008. december 15. 21:26
    „Tisztelt Kuci!Örömmel olvasom, hogy a dolog lényegét értve együtt gondolkodunk. Eddig, amikor minden szállítható állapotban kirakott hulladékot elszállítottak, ugyan mi a fészkes fenéért dobálták a csatornába vagy az erdőbe!? Felelőtlen, lelketlen emberek csinálnak ilyet. Ahogyan a szórólapokon olvasható volt, a díjtételek összege a két fős családoktól felfelé csökkenni fog. Akik az egészet megszívják, azok az egytagos háztartások, és ugyebár ilyen sajnos nagyon sok van. Nekik találták ki, - ha igaz - a 70, 80 literes edényeket, talán ezzel csökkenthetők a költségeik. Ismerőseim laknak a Balaton mellett, akik igen gyakran haza látogatnak. Csodálkozva nézik, hogy milyen gyönyörű a város, és nem tudták, hogy nálunk még be sem vezették a szelektív hull. gyűjtést. Nekik mártermészetes. Tudják, hogy ha szemetet látnak az utak mentén, a település lakosait negatívan ítélik meg. Itt kellen egy össztársadalmi összefogás, megakadályozni és súlyosan bóüntetni azokat, akik eldobják a csökket (rászóljunk, hogy vegye fel, vagy kiköpdösi a rágógumit, kaparja fel, eldobja a sörösdobozt, vagy a pillepalackot, megkapja a megfelelő büntetését. Ne a gyerekeink szedjék fel iskolai foglalkozás keretében a mások hulladékát.

    Én bizony a kihült égésteréket bele fogom tenni a kukába, vagy fűtési szezonban indítsanak külön ilyen szállítási akciót. Más megoldást nem tudok. Egyelőre.”
  • 35. Sziti 2008. december 15. 20:17
    „Nemfalusival egyetértek, mert vannak itt még nyitott kérdések ebben a témában is. Azt már sokan tudják mit nem szabad beletenni a kukába, csak azt nem, hogy mit csináljanak azzal amit nem tehetnek bele. Azt még én sem tudom mit csinál a salakkal aki szénnel fűt? A salak veszélyes hulladék. Hova tegyék a lakók? Gyűjtsék össze, és ha összejön egy köbméter vigyék a hulladékudvarba, vagy Vásárhelyre saját költségen mikor fizetik a szemétszállítási díjat? Mit is tehetünk a kukába? Ugye a komposztálható anyagot nem, műanyagot,üveget, papírt stb. szelektíven kell gyűjteni. Mit fognak válogatni a lerakónál?”
  • 34. keletaru 2008. december 15. 20:05
    „Tisztelt Nem falusi !

    Igen , igaz elmentünk a témától . ( Mellesleg nem hiném egy két HAZAI pályán lévőn kívűl mást is érdekelne , az itt folytatott csörték menete ) Sajnos az országot járva elég rossz a kép az utak szélén s településeken . Külföldön csak a látottak alapján tudom mondani , ott nem dobálják a csikket olyan mértékben mint itt .De egy előnye tényleg van ennek a hulladék gyüjtésnek , a szelektív s a környezet barát megoldások ,újra hasznosítások terén . HA mindenki betartja hosszú távon tényleg jó dolog , de a lakosság közterheit inmár úgy látszik elég nehezen tudják tartani a települések a rengeteg elvonások miatt . S sajnos a lakosság pedig nem nagyon tud már a közterhekért többet fizeni ( mert úgy látszik itt szigorúan NEKÜNK kell fizetni ) De a rendet valahol el kell kezdeni ! ( ez is igaz ) De azokon a településeken ahol az ott lakók elfogadják a TÁSADALOM szabályait lehet is látni a településen . S ha itt is megvalósúl az egység nem lesznek csakazértis-ek akkor ez egy jó dolog lessz :) Nem beszélve az újra hasznosítható anyagokból bevétele is lessz a szolgáltatónak :) Minket ez a kérdés sokban érint mivel rengeteg vizünk van , még ha sokan nem is veszik észre . Januártól észre veszük hatását reméljük , s utána okosabbak leszünk . Üdv Kuci”
  • 33. Nemfalusi 2008. december 15. 19:43
    „Tisztelt Fórumozók!
    Az eszmei (nem volt hiába való) érvek után után talán vissza lehetne térni az eredeti témához.
    Kinek mennyibe fog kerülni a hulladékszálítás,marad-e az eddigi aránylag elfogadható minőségű szállítás, és lesznek-e olyanok, akik továbbra sem törődnek a többséggel, és szorgalmasan hordják a szemetet a város széli árkokba és erdőkbe. Milyen büntetést érdemelne az, aki ilyet tesz? Vagyunk-e legalább ebben a kérdésben olyan kultúráltak, mint a környező országok lakói. Legalább azt megteszi-e egy-egy lakos, amivel
    hozzájárulhat a környezet védelméhez. Ezek szerintem nagyon is fontos kérdések.Valóban örvendetes, hogy ilyen sokan írunk. De figyelem: Írásainkat több mint az egész országban olvassák, a hangnemünkből, az írások alaki és tartalmi szempontjai alapján bennünket minősítenek.
    A szolgáltatást végző cégnek is adhatunk némi ötletet, javaslatot.”
  • 32. keletaru 2008. december 15. 19:32
    „T. LocalPt ! / EMBER /

    Nem kell ! Nem kell s még egyszer nem kell a segítsége ! S nekem a FALU-ról mindig " pozitív " gondolatom támad ! S " pozitívan " élek csak az adók " negatívra " vágnak ! S FALU-ban a közterhek is kevesebek ! Mindenki saját szerencséjének kovácsa ! Politikát , szitkolózást , meghagyom önnek az már úgy is megy ahogy olvasom . Üdv Kuci”
  • 31. LocalPt 2008. december 15. 17:58
    „T. Kuci!

    Miről beszéltem magának??!!! Kinek beszéltem??? Nem magának mondtam, hogy pozitívan? Nem a rendszerváltókról beszélek én meg a mostani vezetőinkről, hanem Önnek próbálok segíteni!!! "Nem kell a segítségem??" Dehogy is nem kell. Nőszemély... Hát nem érti, hogy kilátástalanná teszi saját sorsát bizalmatlanságával? Ne szitkolózzon, ne politizáljon már, meg ne faluzzon, mert azzá válik előbb utóbb ha így tesz falusi lesz maga is, meg én is. Csak nem Csongrád Városában, hanem valahol máshol. Tanuljon meg bízni Önmaga sorsában Ember!”
  • 30. keletaru 2008. december 15. 16:45
    „T. Localpt ! / Ember ! /

    Igen itt már ezt igérik rendszerváltás óta , ők mindig is látják álítólag a fényt . Csak ide lentre nem jut ! S mint látszik csak egyes emeberek helyi érdekei miatt fognak össsze vissza , lásd az Újpatika nyitásánál mit csináltak ! S mi ebben a pozitív ? Nem mi mondjuk a nemet mindenre , Ők akiket megválasztottunk képviselőknek FALU vezetőknek mutasanak POZITÍV példát ,váltsanak látásmódot ! Azért vannak ott értünk tegyenek ( ami innen nem úgy látszik ) ! Ne pedig .................. megélhetési munkáért, csinálják hanem elvből .! Nem nekünk kell itt a homokba dugni a fejünket ! Épp elenkezőleg azért írunk ide ha valaki egyszer ki veszi onnan lásson valamit !

    Ui.: Nem isvtudom mikor volt ennyi be író , a fórumba tehát lehet , hogy működik ? Legalább ez itt ebben a FALU-ban Üdv . Kuci”
  • 29. LocalPt 2008. december 15. 15:27
    „Soha, nem szabad azt mondani, hogy soha. Ha nem bízik az ember akkor nincs elég kitartása, nincs elég akaratereje, hogy bízzon, de ha az életben másfelé vetném ki a példámat, akkor bizalom hiányában nincs elég fizikai ereje sem. Minden az agyban dől el! Ha akarja az ember akkor megvalósítható... (de ezek közhelyek)
    Igaz zárójelben vannak, de talán itt a lényeg. Ha akarná a vezetőség lehetne még több. Azt nem kéne mondani, hogy nincs semmi, mert folyamatosan vannak pályázatok, közülük sikeresek is. Persze lehetnének többes számban is. Ha te nem bízol akkor nem lesz ennivalód, nem lesz házad, de életed sem.
    Tehát ajánlanám mindenkinek a pozitív látásmódot, és nem csak azt szájalni két szájjal, hogy NEM NEM meg NEM... Mert akkor nem lesz semmid!!!!! Ember! Kuci... meg a többiek, nem vagyok próféta, csupán a pozitív szemlélet kialakításában szeretnék segíteni. Természetesen semmi rossz szándékom nincs, csak egy kicsit szeretném, ha a sok "negatív előjelű" szavakat kifejezéseket törölnék az agyukból, és látnák a sötétségben is a fényt! (megéri nem?)”
  • 28. mni 2008. december 15. 09:47
    „Akkor is egy FALU...Én is itt születtem,ide jártam ált.isk-ba, gimnáziumba, tanfolyamra, sőt még nyelvvizsgázni is itt nyelvvizsgáztam,de ennyi!De azt pontosan tudom,hogy nem itt fogok megöregeni,de nem is akarok!
    Ez a városnak nevezett valami egy csőd,csak 2-vel vagy 3-mal kell a fejlécen balra kattintani és máris össze tudjátok hasonlítani,hogy mi van Szentesen vagy Vásárhelyen.Ott azzal foglalkoznak,hogy mi jó a városnak,és miből tudnak profitot teremteni!
    Tisztelt LocalPT!Sajnos FALUvá fogják nyilvánítani,mert aki csak teheti és van egy kis esze úgyis elmegy innem,és Bokros is leválik(nagyon jól teszi-és GRATULÁLOK!!),egyszer csak elfogynak a Csongrád imádók...”
  • 27. izek 2008. december 14. 18:22
    „Tisztelt Nemfalusi!

    A kivédésre őszintén szólva nincs ötletem.
    Viszont: diákmelóban országos tudakozóban dolgozom. Gondolhatja, hogy mit hallok napról napra az emberektől.
    Ha én, mint diák, képes vagyok felfogni, hogy nem velem van bajuk, hanem a rendszerrel (-, vagyis egy olyan dinamikus dologgal, ami sok ember együttes munkájának eredménye-), akkor azt egy felelős képviselő, hivatalnok is megteheti.
    Amennyiben nem képes vki különbséget tenni vélt és valós kritikák, vélemények között, az sztem nem való képviselői székbe, mert nem érett a feladatra.
    Folytatva: jogos kritika esetén pedig azért a rendszer tagja vki, hogy kommunikáljon a többi résztvevővel, tőlük segítséget kérjen; ezzel ő is, a rendszer is egy fejlettebb szintre jusson.
    Azt hiszem többek között ez a politika lényege. Vagyis: annak kellene lennie.”
  • 26. keletaru 2008. december 14. 17:28
    „T LocalPt !

    Javaslom olvassa el írásaimat , hangosan magának otthon hátha akkor megérti ! Ilyen mértékű lakossági elvándorlással nehezen tartható az ön által említett rang ! S mint olvasom reakióját , nekem olybá tünik önnek elég csak olvasni a Kuci-t s már kész is ...... ! S igaza van " a " szintre én nem süllyedek mint ön írásában minősít , ellenben ön .......... tehát akkor ki civakodik ..... ki mar ..... Jó egészséget . Ön szavaival élve őrülj hogy élsz ! Üdv Kuci”
  • 25. Sziti 2008. december 14. 17:16
    „Tisztelt LocalPt. Állandóan azt halljuk, hogy örüljünk mert van munkahelyünk vagy örüljünk hogy lyuk van a fenekünkön és örüljünk, hogy élhetünk. Nem is biztos, hogy olyan nagy öröm az egész. Ha mégis örülünk vajon kinek kellene megköszönnünk?”
  • 24. LocalPt 2008. december 14. 15:53
    „Tisztelt Kuci!

    Akkor sem használjuk, hogy "FALU"! Mert nem az! De soha-soha nem is lesz az!!
    A problémám az, hogy Ön a Város szidalmazza. A Város nem egyenértékű a vezetéssel! A Város egy földrajzilag elhelyezkedő terület, ami nem egyenértékű a vezetésével. Kérem ne a Várost szidalmazza, mert az egy terület ahol élünk mi csongrádiak. Az nem tehet arról, hogy a vezetősége hogyan igazgatja, irányítja azt!!!!!!!!
    Soha ne a felszínes dolgokat tapogassuk, annál inkább nézzünk a dolgok gyökerei alá.
    Kérem Önt, ne Csongrádot illesse negatív szavakkal, hanem annak vezetőségét. De véleményem szerint az semmi jóra nem vezet, ha marjuk egymást, tépjük egymás haját, túl primitív. Ostoba gyenge viselkedés a vitatkozó, otromba, ellenséges! Örüljünk, hogy élünk, hogy tudunk élni, mert azt azért még tudunk, sokkal de sokkal fontosabb dolgok is vannak mint a civakodás, egymás bőrébe marás!
    Ne tépd a másikat ember! Örülj, hogy élsz!!!!!!!”
  • 23. Nemfalusi 2008. december 14. 15:27
    „Kedves Izek!
    Gratulálok! Azt hiszem, hogy ilyen és ehhez hasonló jó ötletek kellenek, erre való a fórum. Egyetértve, meg fogom tenni, hogy javaslom az Ön gondolatát, bár úgy gondolom, hogy azok a képviselők, akik olvassák a fórum sorait, le fogják nyúlni ezt a jó kezdeményezést. De nem lenne baj, mert legalább azt is tudjuk, hogy figyelnek ránk, olvasnak bennünket, és számít a véleményünk. De van másik aggodalmam. Ismerve a nem ilyen jószándékú polgárokat, mást is bele fognak dobni. (Talán ennek kivédésére is lenne ötlete? Az bizony nagyon sokat érne!) Sajnos nem mindenki néz utána bizonyos dolgoknak, úgy ahogyan Ön tette, és depis módon, a durvaságot sem mellőzve mondja / írja/ a magáét. Figyeljük továbbra is az önkormányzati munkát, és osszuk meg egymással a tapasztalatokat. Üdv.”
  • 22. izek 2008. december 14. 09:30
    „Tisztelt Nemfalusi!

    Kicsit jobban megnéztem a hitelek mikéntjét. Valóban: a működési hitelekkel nem állunk rosszul, a felhalmozási résszel akadnak problémáim. Mintha a város nem merne belevágni semmi újba, mintha csak renoválnának. Ezért is lehet nagy szó az elkerülő út, ill. most a hulladéklerakó.
    Azt hiszem tényleg az a probléma, hogy várunk valamire, valakire, aki felhasználható ötletekkel, kapcsolatokal rendelkezik, majd azokat megvalósítja. Egyszerűen nem hiszem, hogy a Hivatalnál ne lennének ötletek, koncepciók. Valószínűleg ezért is volt akkora visszhangja Bokros ügyének. Ők mertek valamit tenni, elindulni.
    Talán azt kellene, mint a Google-nél: ötletláda, amibe mindenki aláírással vagy anélkül bedobhatja kis cetlin a javaslatát. Aztán lehetne szemezgetni. Mindezt mondjuk kirakni a Hivatal portájánál. Nem költséges és talán többen írnának, mint a fórumokon megszólalnak. Egy próbát megérne.”
  • 21. keletaru 2008. december 13. 23:07
    „Tisztelt LocalPt!
    Legyenszives nézen már tovább a pirossal áthúzott táblán ( mikor megy ki a FALU-ból )! Netán meglátná miről írunk ! Én ide születem Csongrádra! ( Sajnos ezt egyik gyermekemről sem mondhatom Szentes VÁROS-ban születtek ) Akkor hol itt a fejlődés ? Csakhogy , az elmúlt évek kemény képviselői munkája mivé tette ezt a lakóterületet vegye már észre ! Ingatlanjainknak nincs értéke , nem lehet eladni vagy csak érték alatt ! Senki nem gondolkodik az ide településbe , mindenki menne . Lehet egyeseknek az az érdekük , az ittlakókat hamis képpel , illúzióval hitegetni , de vegyék már észre TUDUNK OLVASNI . S akik ide írnak legalább arra a pár percre foglalkoznak a FALU sorsával , csak pusztán erkölcsből ! S sajnálom Őn is csak az Én kritikámmal van elfoglalva nem a közöségért dolgozok munkájával ( Évi 32Milla , felelőségnélkül ) S ezért van ez a fórum hátha meg értjük egymást , legalább mi ! Ez csak egy magán vélemény nem kell vele egyet érteni ! Üdv Kuci

    UI. : Kovács Pistike ! Én igen , de sajna a mentelmi jog .......!!!!”
  • 20. KovácsPistike 2008. december 13. 22:55
    „Másodszor előrehozott választásokat kell kiírni.”
39 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Januárban mutatják be a vízlépcsőtanulmányt

Csongrád - Idő kell, hogy elfogadja a köztudat, de a rügyfakadáson már túl van a vízlépcsőügy Vince… Tovább olvasom