Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 17°C Még több cikk.

Kész tervek a belvíz ellen

Csanytelek - Öt éve kész tervekkel rendelkezik a csanyteleki önkormányzat a csatornázásra és a felszíni vízelvezetésre. A belvízveszély megszüntetéséhez szükséges munkálatok becsült összköltsége 5 milliárd forint – a község idei költségvetése 340 millió.
Hétfő délelőtt első fokúra mérsékelték a belvíz elleni készültséget Csanyteleken. A vízzel telített föld azonban még okozhat károkat a régi építésű ingatlanokban.

– Megelőzhető lenne a hasonló helyzet, hiszen a 2000-es belvíz után elkészültek a felszíni belvízelvezetés tervei, a közútkezelő 2003-ban készítette el a főút nyomvonalának módosításával kapcsolatos tanulmánytervet, amelyet a helyi testület el is fogadott. A kommunális szennyvízcsatorna megvalósíthatósági tanulmányát, együtt a felszíni vízelvezetés dokumentumaival, 2005-ben kistérségi pályázat keretében készíttette el a község – tudtuk meg Forgó Henrik polgármestertől. Elmondta: megfelelő forrás híján nem tudtak azóta sem belekezdeni a jelenlegi árakon körülbelül 5 milliárd forintos munkálatokba. Az idén 340 millió forintos költségvetésből gazdálkodó község az esetleges pályázatok önerejét sem lenne képes állni.

Megelőzhető lenne a Csanyteleket tavaly december eleje óta elborító belvíz, ha megépülnének az elvezető  csatornák. Fotó: Schmidt Andrea
Megelőzhető lenne a Csanyteleket tavaly december eleje óta elborító belvíz, ha megépülnének az elvezető csatornák.
Fotó: Schmidt Andrea

– Először a belvízelvezető gerinccsatornát kellene megépíteni. A rendezési tervben szerepel a községet átszelő 4519-es főút nyomvonalának mintegy másfél kilométerrel való megrövidítése. Ez nem érintene lakóingatlanokat, a szántóföldeken át vezetne. Ez állami beruházásként készülhetne el, s e mellé lehetne megépíteni a belvízelvezető gerinccsatornát. Ehhez csatlakozhatnának az úgynevezett szárnycsatornák. Ezek elkészülte után egyszerre kellene kiépíteni a felszíni vízelvezetést, valamint a szennyvízcsatornázást.

A községből kétfelé lehetne kiterelni a belvizet, a település déli részén az Alsó-főcsatornába, míg az északin az eddig a Csongrád és Térsége Vízgazdálkodási Társulás kezelésében lévő Faragó–Karsai-csatornába.

Olvasóink írták

  • 3. cibuska 2011. február 11. 17:12
    „De Orbánék dőzsölnek.
    Mindent igértek bennünket meg vizbe "sz...." hagynak.
    Duma az van, segíteni zsana.”
  • 2. Balotelli 2011. február 08. 22:18
    „Hát igen.Sajnos ez a jellemző a mai kivitelezéseknél,kedves kékfrankos jogos a kérdés.”
  • 1. kékfrankos 2011. február 08. 09:03
    „mindössze 15 évi költségvetés összegébe kerülne, ha másra nem költ csanytelek.
    mennyivel lehetne olcsóbb, ha a kivitelező nem nyúlja le a forintokat? ezt vizsgálta-e valaki?”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Áruház épülhet a csongrádi játszótéren

Csongrád legnagyobb játszóterének hetedét áruházépítésre szánja az önkormányzat. Már jelentkezett érdeklődő a területre. Tovább olvasom